Pesti Srácok

Dobrev Klára és a tévedések chartája

null

Újabb kormánybuktató szeánszot tartott a Demokratikus Koalíció D. K.-ja, akitől immáron nemcsak videós, de személyes formában is megtudhattuk: Orbán Viktor (megint) megbukott, ezúttal Brüsszelben. Meglepetésként tálalta ehhez Klára asszony, hogy ezt a többi kis-DK is így gondolja – mintha bárkiben is felmerült volna a gondolat, hogy az ellenzék inkább a valóság mellett áll ki a Gyurcsány-párt helyett. Mindenesetre bizonyítandó igazukat, egy politikai nyilatkozatot nyújtottak be az Országgyűlésnek, amelyben az áll, hogy valójában Orbán orrára koppintottak Brüsszelben, egyetlen pontot sem sikerült teljesítenie az előre kitűzött célok közül, amiket pedig korábban rendeletbe is foglaltak. Az meg, hogy a világsajtó Orbán győzelméről számolt be, nyilván csak egy újabb burzsoá trükk.

Gyurcsányné a sajtótájékoztatón közölte: az aláírások összegyűltek, vagyis az Országgyűlés egy rendkívüli ülésnapon fogja megvitatni,

Már megint, mint idehaza oly sokszor. Emlékeztetett: országgyűlési határozat kötötte a kormányfőt, amellyel ugyanakkor Dobrev Klára szerint a miniszterelnök "saját magának állított csapdát". A határozat értelmében a kormányfő az EU-csúcson nem támogathatta volna a büdzsét vagy a válságkezelő programot – mondta Dobrev Klára, aki szerint nem zárult le a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás, a közéletben működő civilek továbbra is kapnak támogatást, az uniós pénzek kifizetését összekötötték a jogállami működéssel, és nem jutott érvényre az az elv, hogy a szegényebb országok több támogatást kapjanak. Kár, hogy alig néhány napja sopánkodott felváltva Cseh Katka és Donáth Anna arról, hogy:

PestiSracok facebook image
  1. az unió nem bünteti meg Magyarországot a megszűnő jogállamiság miatt, pedig azt már "érezni lehet, ha valaki itt él";
  2. az unió nem mutatott elég erőt, és kiemelkedően nagy összeget bocsát Magyarország rendelkezésére a helyreállítási alapból.

Azóta nyilván megkapták Klára asszonytól az eligazítást, hiszen Gyurcsányné a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy minden ellenzéki párt támogatja a nyilatkozatot. Csak nem megint lefeküdt a Momentum a DK-nak? Valószínűleg. Ezen felbuzdulva a DK a parlamentben vitatná meg az Európában született döntést, valamint azt, hogy a magyar miniszterelnök abban milyen álláspontot képviselt, és a korábban elfogadott országgyűlési határozatot is módosítanák. Utóbbi célja, hogy a parlament az év végéig módosítsa azokat a jogszabályokat, amelyekkel kapcsolatban felmerül a jogállamisági eljárás veszélye. Természetesen a kormányt is felkérnék, hogy a jövőben tartózkodjon a valójában már nem is létető jogállam további lebontásától, valamint az olyan lépésektől, amelyek felvetik a korrupció gyanúját az uniós források elköltése során. Hogy ezen pont lediktálásához hány konyakot kellett ledöntenie a vezérkarnak a lelkiismeretük lecsendesítéséhez, nem hangzott el a tájékoztatón. Az viszont igen, hogy az Országgyűlés honlapján közzétett dokumentum szerint a DK az ülést jövő hétfőre indítványozta.

Dobrev Klára a sajtótájékoztatón nem menekült meg a kellemetlen kérdés elől, hogy egyeztetett-e rendszeresen Dull Szabolccsal, az Index hírportál menesztett főszerkesztőjével. Erre alig kitérő módon annyit válaszolt, hogy az Európai Parlament jelentést készít a magyar média helyzetéről, ezért tucatnyi főszerkesztőtől, kutatótól, illetve civil szervezettől kért javaslatot a témában.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.