Pesti Srácok

Így aggódtunk Fekete-Győr Andrással a sajtószabadságért - Visszanézhető videó a pénteki Index-tüntetésről

Pénteken este hattól az Origo szerkesztőségébe berontó, újságírókat zaklató Fekete-Győr András vezette Momentummal és a Jobbikkal közösen sirattuk el a sajtószabadságot és annak, mint megtudtuk egyetlen élő képviselőjét, az Indexet, majd a zarándokhellyé avanzsált szerkesztőségtől egészen a Karmelitáig vonultunk a gyászmenettel, ahonnan élőben követhették nézőink a függetlenobjektív médiáért, de valahogy mégis a kormány ellen szerveződő tüntetést. És milyen tanulságos út volt! Fegyőrről megtudtuk, hogy már "megváltozott" és nem rontana be az Origo szerkesztőségébe, hiszen már a független médiáért tüntet. A függetlenség egyébként fontos témája volt a produkciónak, csak a Momentum, DK, és a Jobbik telepedett rá a rendezvényre. Leginkább a Momentum és a DK idős aktivistáinak együttműködése volt meglepő, tekintve Kádár Barnabás nyugdíjasokat gyalázó kijelentésére, miszerint az ő szavazati jogukat el kellene vennie a kormánynak. Igaz, Kádárt nem láttuk a tömegben settenkedni. Videónkból pedig megtudhatják, miért nem visel Fegyőr maszkot a tüntetésen, miért kell demokratikus szerkesztőségekre rátörni és hogy mi lett volna, ha ismét megbukik Orbán a világrengető tüntetéstől. A részletek mélyebb megértésében Fekete-Győr András (3:00-tól) és Hajnal Miklós, a Momentum szóvivője (19:30-tól) sietett segítségünkre.

A videót készítette: László Petra, Varga Ádám, Szalai Szilárd

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.