Pesti Srácok

Karácsony Gergely Budapestje tiszteli és megbecsüli az öreg kommunistákat

Karácsony Gergely Budapestje tiszteli és megbecsüli az öreg kommunistákat

Ezentúl Budapest önkormányzata kezeli Heller Ágnes, valamint férje és harcostársa, Fehér Ferenc hagyatékát – közölte büszkén ma délelőtt Karácsony Gergely. A főváros progresszív, liberális vezetése erkölcsi kötelességének érzi a keményvonalas kommunista filozófusok emlékének babusgatását, és még a mostani, nehéz időszakban is áldoz erre pénzt. Valójában viszont ez szervesen illeszkedik Karácsony eddigi politikájába, és nemcsak a radikális baloldali ideológia miatt, hanem azért is, mert így az általa vezetett főváros továbbra is csak hülyeségekre meg fölösleges munkakört betöltő haverok fizetésére költ a fontos dolgok helyett.

A Városházán tartott keddi sajtótájékoztatón jelentették be a nagy hírt, hogy a két hagyaték örököse, Hermann Zsuzsa és Fehér György (a filozófus pár korábbi házasságaiból született gyermekei), a haladó szellemiségű budapesti vezetésre bízta a kincsek gondozását. A tervek szerint a fővárosi levéltárban elhelyezett anyagok a hamarosan létrehozandó Budapesti Iskola Intézet alapját képezik majd.

– lelkendezett Gy. Németh Erzsébet, nyilvánvalóvá téve, hogy a baloldal tényleg a történelemben már többször csúfosan megbukott marxizmustól várja a progressziót meg a szellemi gazdagságot. Ez önmagában igazolja is, mennyire szörnyen rá vannak szorulva ezekre.

PestiSracok facebook image

– hangoztatta Budapest feltehetően legokosabb főpolgármester-helyettese. Belegondolni is félelmetes, mi minden lenne még a magyar kultúra és kulturális emlékezet része, ha ehhez nem kellene egyéb, csupán átgondoltan, elvi szinten is kiszolgálni egy emberellenes ideológiát meg a törvényszerűen hozzá tartozó diktatúrát.

Szebb múltat!

A sajtótájékoztató végén Karácsony Gergely a szokásos talpig tétova modorában, zavarodott mosollyal, kezeit tördelve közölte, hogy neki halaszthatatlan főpolgármesterkednivalói miatt távoznia kell, mielőtt bárki izgalmasakat kérdezhetne az általa vezetett önkormányzat legújabb pénzköltéséről. Előtte viszont ő is nagyon szépeket mondott a Kádár-rendszert balról támadó kommunistákról, akiknek a hagyatéka nagyon fontos neki meg a végtelenül progresszív harcostársainak.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

– nyilatkozott a főpolgármester, és látjuk, ez ennyire egyszerű. Így változik át egy keményvonalas kommunista diktatúra kiszolgálóinak múltja a diktatúra ellen küzdő hősök múltjává. Tulajdonképpen mégcsak hazudnia sem kellett Budapest hercegének, hiszen a budapesti iskola marxistái valóban szemben álltak azzal a diktatúrával, amelyet nem az ő köreik gyakoroltak.

– ezt is mondta a derék főpolgármester, és bizony ez is igaz. Igen, Heller féltette azt a népi demokráciát, amelyben nem ők a főnökök, és valóban fontos volt neki a vele egyívásúak gondolati szabadsága.

Ezek ugyanazok

Ezek a Karácsony által felmagasztalt figurák ugyanazok a radikális kommunisták, akik az '56-ba torkolló Rákosi-rendszerben még lubickoltak, majd zokon vették, hogy az elég nyilvánvaló csőd után kicsit félretették őket a hitvilágukkal együtt, ezért aztán ők is Kádár ellenzéke lettek. Ők annyira progresszívek és a kulturális sokszínűséget előtérbe helyezők voltak, hogy a valósághoz némileg hozzáigazított kádári rendszer helyett a vegytiszta marxizmust követelték. Úgy, ahogy azt Karl Marx Őszentsége az íróasztal mögött, az emberi tényezőt figyelmen kívül hagyva kiszámolta.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Amikor tehát bármely mai ellenzéki figura – legyen szó politikusról vagy szimpatizánsról – azt hangoztatja, hogy ma már nincsenek kommunisták, se kommunista-veszély, akkor érdemes az emlékezetébe idézni a marxista-rákosista hagyomány előtt hajbókoló Karácsony Gergelyt és társait.

Legalább azt is tudjuk most már, hogy mit jelentenek a gyakorlatban az olyan szépen csengő szavak, mint progresszív, zöld, szabadságpárti – amiket a főpolgármester saját magára szokott aggatni. Azt jelentik ezek a fogalmak, hogy kommunista.

Kell egy kommunista safezone

A beharangozott új budapesti kutatóintézetre vélhetően azért van szükség, mert a kommunista öregek és fiatalok máig nem heverték ki azt a lelki megrázkódtatást, amit a Lukács Archívum 2018-as bezárása okozott nekik. Akkor a Lukács-tanítvány Heller Ágnes is nehezen viselte, hogy beszüntették a mestere lakásán évtizedeken át állami pénzből üzemeltetett értelmiségi Auróra Presszót. Emlékezetes, hogy az általuk máig siratott „intézmény” több „kutatót” is eltartott, miközben például csak előzetes bejelentkezéssel lehetett bejutni oda. Tragédia persze aligha történt, hiszen nem valószínű, hogy ez sokakat eltántorított volna a Magyarország-szerte világhírű társadalomtudós, Lukács György életművének kutatásától.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Sokkal inkább arról volt szó, hogy a Lukács Archívumban dolgozók és sleppjük úgy bandázhattak az egykori népbiztos tágas, hithű kommunistához képest meglepően nagypolgári lakásában, hogy ezért még fizetést is kaptak, és közben senki sem ellenőrizte, történik-e munkavégzés, pláne hasznos. Ez olyannyira eldurvult, hogy volt, aki jóformán a teljes felnőttkorát itt töltötte. Az archívumnak helyet adó lakás lezárása is azért volt szükséges 2018-ban, mert még ekkor is ott héderelt egy 2016-ban nyugdíjba ment munkaerő, aki amúgy 38 évig rendezgette Lukács György hagyatékát. Tulajdonképpen álommunkahely volt ez a dolgozni nem akaró kommunistáknak, akik sűrű cigifüstben, állami csecset szopogatva beszélhették itt meg, micsoda szoros pórázon tartja őket az orbáni diktatúra, holott a diktatúra működtetése nekik, kommunistáknak lenne kizárólagos előjoguk.

Egy évvel később aztán Hellert is magához szólította az osztályharc első titkára, és immár az ő, valamint második férje hagyatékára hivatkozva alkalmazhat közpénzből sok-sok nélkülözhetetlen marxista kutatót a fővárosi önkormányzat. Ha dekódoljuk Karácsony és Gy. Németh szavait, akkor világos, hogy az új intézménytől is a Lukács Archívumra jellemző, nélkülözhetetlen tudományosságra számíthatunk.

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

Bíróság elé áll a 15–16 éves fiúkat megrontó újpesti jiu-jitsu edző

Exkluzív 2024 június 19.
Július 3-án 8:30-kor ugyan csak kiskorú veszélyeztetésének vádjával, de bíróság elé áll az az újpesti jiu-jitsu edző, akiről tényfeltáró cikksorozatban, illetve videoriportokban a PestiSrácok.hu rántotta le a leplet, hogy 20 éven át tucatnyi fiatalkorú fiút rontott meg és használt éveken át aberrált szexuális vágyai kielégítésére. F. Márton áldozatai egytől egyig valamilyen nehéz helyzetben lévő, kiszolgáltatott fiatalok voltak, akiknek korábban szexuális tapasztalatuk sem volt. Egyetlen fiú az, aki ugyan évek múltán – ma már huszonéves fiatal felnőtt –, de a sarkára mert állni: feljelentést tett, és most újra szembe kell majd nézzen bántalmazójával, az ügyvédekkel – akik majd ízekre akarják szedni a sértetti vallomását, csak azért, hogy minél enyhébb megítélés alá essen F. Márton tette – és még az áldozathibáztatókkal is. A büntetőper első napját megelőző estén közös társadalmi kiállásra hívunk az áldozatok mellett, a mindenkori pedofil bűncselekmények áldozatai mellett. Azt üzenjük, hogy nincsenek egyedül, merjenek segítséget kérni, mert a társadalom nem őket fogja hibáztatni, hanem meg fogja őket védeni. Gyere el Te is július 2-án 17 órára a IV.–XV. Kerületi Bíróság előtti térre (1043 Budapest, Tavasz u. 21.), állj ki velünk az áldozatokért és ne feledd: bármelyikük akár a Te gyereked is lehetne.