Pesti Srácok

Durván beindult az LMBTI-s lobbi, a Háttér Társaság okostelefon-applikációt tervez fiataloknak

null

Harminc nagykövetség és kilenc Magyarországon működő kulturális intézet biztosította támogatásáról a Budapest Pride alkalmából „a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és interszexuális (LMBTI) közösség tagjait, valamint jogukat az egyenlőséghez, a békés önkifejezéshez és gyülekezéshez és a diszkriminációmentességhez” – minderről egészen véletlenül éppen a a 444.hu számolt be elsőként. A Soros-blog mellett az Amerikai Nagykövetség sem feledkezett meg a meleglobbiról, akik még egy újabb közleményt is kiadtak annak érdekében, hogy kifejtsék, miért is tartják aggasztónak, hogy eltávolították a szivárványos zászlót Ferencvárosban. És ez még nem minden.

A 25. Budapest Pride Fesztivál alkalmából nagykövetségek és kulturális intézetek biztosították támogatásukról a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és interszexuális (LMBTI) közösség tagjait, valamint jogukat az egyenlőséghez, a békés önkifejezéshez és gyülekezéshez és a diszkriminációmentességhez – minderről közös közleményben számoltak be, melyben kitértek arra is, mennyire fontosnak tartják az LMBTI civil szervezetek jogvédő munkáját. Úgy fogalmaztak: a jogállamiság és az egyetemes emberi jogok tiszteletben tartása azok az alapok, amelyekre a demokratikus államok épülnek. Hozzátették, a nemzetközi emberi jog azon a tág előfeltevésen alapul, hogy szexuális irányultságtól vagy nemi identitástól függetlenül minden ember egyenlő, és ugyanazok az emberi- és szabadságjogok illetik meg diszkrimináció nélkül. Úgy fogalmaztak: elutasítják és elítélik a szexuális irányultságuk vagy nemi identitásuk miatt célba vett egyének elleni erőszakos, zaklató és megkülönböztető cselekményeket a világ bármely táján.

– olvasható a közleményben, amelyet az Amerikai Egyesült Államok, Argentína, Ausztrália, Ausztria, Belgium, Brazília, Dánia, Ecuador, Egyesült Királyság, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Írország, Izrael, Kanada, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Málta, Mexikó, Montenegró, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Spanyolország, Svájc, Svédország és Új-Zéland nagykövetségei, a British Council, a Cervantes Intézet, a CamõesIntézet, FinnAgora, a Francia Intézet, a Goethe Intézet, az Olasz Kultúrintézet, az Osztrák Kulturális Fórum Budapest, a Wallonie-Bruxelles International írtak alá.

PestiSracok facebook image

Az amerikai nagykövetség Ferencváros miatt aggódik

Ha mindez még nem lenne elég, az amerikai nagykövetség még tovább ment, és külön posztban ítélte el a Ferencváros-szurkolók akcióját.Mint arról korábban részletesen beszámoltunk, a IX. kerületi önkormányzatra kitett szivárványos zászlót egy Fradi-zászlóra cserélték le Ferencvárosban. Úgy tűnik, ez igencsak kiverte a biztosítékot az amerikai nagykövetségnél, ami miatt még egy újabb közleményt is kiadtak. Ebben azt írják:

Lehet, hogy csak a mi emlékezetünkből törlődött ki, de nekünk egyáltalán nem rémlik, hogy 2006-ban bármilyen hangzatos közleményben aggódott volna az amerikai nagykövetség a budapesti tüntetéseken történt rendőri brutalitás miatt, ettől függetlenül persze értékeljük, hogy az LMBTI-közösség tagjainak testi épségéért felemelik szavukat, míg a magyar emberekért korábban ez nem sikerült ennyire látványosra.

A Soros-féle Háttér Társaság már előre aggódik a melegekért, nehogy bajuk essen

Az LMBTI-propaganda turbófokozatra kapcsolásából a Mérce sem maradhatott ki. A portál cikkében nagy vonalakban azt sérelmezte, hogy Magyarországon nem indult egyetlen vizsgálat sem a melegséget „gyógyító” terápia ellen. Azt írják: Magyarországon az orvosokra, egészségügyi dolgozókra és pszichológusokra vonatkozó jogszabályok és etikai szabályzatok ugyan tiltják a tudományosan nem megalapozott terápiák alkalmazását, és előírják a hátrányos megkülönböztetés tilalmát, az elmúlt években egyetlen vizsgálat sem indult az úgynevezett reparatív vagy konverziós terápiák nyújtása miatt, holott több eset is ismert.

Bár a blog konkrét számokat nem ír, a bejegyzés írója legfőképpen azt sérelmezi, hogy nem indult mozgalom az efféle terápiák ellen. Érvelése szerint erre már csak azért is szükség lenne, mert Németországban például májusban betiltották őket, pár hete pedig az Instagram és a Facebook jelentette be, hogy nem engedélyezi az ilyen módszerek reklámozását, népszerűsítését. Félelmeiket a Medián 2019 szeptemberében végzett vizsgálata is alátámasztja, az intézet a Magyar LMBT Szövetség megbízásából egy közvéleménykutatást, amelyben kimutatták: a magyarok alig fele fogadná el gyermekét, ha kiderülne róla, hogy LMBTQI.

A leszbikus, meleg, vagy biszexuális gyermekek esetében ez az arány 50 százalék, transznemű gyermekek esetében pedig 48. Bár a szülők pusztán 3 százaléka szakítaná meg teljesen a kapcsolatát gyermekével, ugyanakkor több, mint 20 százalék az, aki megpróbálná meggyőzni gyermekét arról, hogy nem ez a „megfelelő út”.

A Mérce oldalán megjelent írásban hangsúlyozzák: a Soros-féle civilek éppen ezen a helyzeten igyekeznek változtatni most Magyarországon. Kiemelik, a Háttér Társaság kiemelten fontosnak tartja a családi elfogadás elősegítését és a biztonságos családi környezet megteremtését, amihez a hozzátartozóknak is szükségük van információkra, támogatásra, mások tapasztalatainak megismerésére. A szervezet emellett jelenleg dolgozik egy szakembereknek szóló képzési programon, illetve LMBTQI fiatalokat megcélzó okostelefonos alkalmazáson is, amelynek célja az "önelfogadás segítése és az információhoz jutás".

Jól látszik tehát, hogy nagy erőkkel indult be az LMBTI-gépezet Magyarországon. Bár senki nem tudta még bizonyítani a balliberális oldalon, hogy itthon rendkívül szörnyű életük van az LMBTI-közösség tagjainak, ők mégis farkast kiáltanak, egyre hangosabban és egyre agresszívabban. A főpolgármesterék az államalapítás ünnepe előtt pár nappal teszik ki a szivárványzászlót a Városházára, a nagykövetségek letérdelnek a meleglobbinak, mindezt úgy, hogy közben provokálnak. Kívülről akarják megmondani Magyarországnak, hogy mit tehet és mit, nem. Ők akarják megmondani nekünk, hogy mit tartsunk normálisnak és mit ne. Külföldről akarják ránk erőltetni az LMBTI-propagandát és a liberális mantrákat, holott mi többször is kimondtuk: köszönjük, de nem kérünk belőle!

PS, 444.hu, Facebook, Mérce; Fotó: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.