Pesti Srácok

Sör-virsli, meg amit akartok: 40 ezerért toboroz érdeklődőket Karácsony klímaügyi közösségi gyűlésére

Sör-virsli, meg amit akartok: 40 ezerért toboroz érdeklődőket Karácsony klímaügyi közösségi gyűlésére

Karácsony Gergely visszakalauzolta a városházát a Kádár-korszakba: némi sör-virslivel és zsebpénzzel próbál meg érdeklődőket toborozni a főváros első úgynevezett "közösségi közgyűlésére". A téma természetesen a "klímavészhelyzet" lesz, hiszen az elmúlt pár hónapban olyan kényelmetlen apróságok terelték el a főpolgármester figyelmét, mint a koronavírus-járvány, vagy a Lánchíd felújítása, így már ideje volt, hogy az igazán fontos dolgokra is időt szakítson. A megvalósítás pedig már csak a megálmodói miatt is érdekes. Az ötletet, hogy civilek döntsenek politikai kérdésben (miután politikusok fizettek nekik), már régóta próbálja megvalósítani a DemNet, akik nem éppen meglepő módon a Soros Györgyhöz köthető Norvég Alap fizetési listáján is szerepeltek.

Az ellenzéki tüntetések tanulságából okulva Karácsony Gergely előremenekült, és ebéddel meg némi zsebpénzzel igyekszik érdeklődő-statisztákat toborozni a gyűlésre. A megfontolás egyébként az lenne a közösségi gyűlés mögött, hogy civilek döntsenek kérdésekről, hiszen a kezdeményezők szerint így biztosítható, hogy nem politikai érdekek mentén születik döntés. Kis hiba az elgondolásban, hogy a pénzt a Fővárosi Önkormányzattól, illetve a DemNet nevezetű civilszervezettől kapják. Utóbbiról tudni érdemes, hogy sokáig a Norvég Alap fizetési listáján szerepelt. Soros György szelleme tehát továbbra is ott leng a budapesti városházán.

Ilyen kis brosúrákat dobtak be a postaládákba. Fotó: PS

A koncepció tehát az lenne, hogy egy külföldről finanszírozott civilszervezet és az önkormányzat "véletlenszerűen" kiválaszt 40 embert arra, hogy a közösség hangját képviseljék. Ehhez a Belügyminisztériumnál nyilvántartott adatokat használják fel. Ezután kifizetnek fejenként 40 ezer forintot, vagyis összesen 1,6 millió forintot, hogy a szerencsés kiválasztottak a főváros és a civilszervezet pénzén független véleményt alkossanak egy jó ebéd után. Mindeközben természetesen, ahogy a felhívás fogalmaz, "új ismereteket fognak szerezni a témáról" és vitatkoznak, majd határozati javaslatot tesznek két teljes hétvégén át. Épp, mint a Kádár-rendszer kádereinek tartott hétvégi "továbbképzéseken". A városházán tehát visszatért a május elseje: sört és virslit a dolgozó népnek, hátha majd ettől beindul a klímaproletárok nagy világmegváltó forradalma.

PestiSracok facebook image

Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)

Exkluzív 2021 október 17.
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.