Pesti Srácok

Hoppá! Tüttő Kata minden jelöltségtől visszalép, ha Mesterházy lesz az MSZP társelnöke

Hoppá! Tüttő Kata minden jelöltségtől visszalép, ha Mesterházy lesz az MSZP társelnöke

„Nem tudok és nem is fogok együtt dolgozni Mesterházy Attilával” – így nyilatkozott Tüttő Kata, MSZP-s főpolgármester-helyettes a Klikk tv-nek azzal kapcsolatban, hogy Mesterházy az MSZP társelnöki tisztségére pályázik. Közben a Magyar Nemzet arról ír, hogy biztosra veszi az MSZP Pest megyei szervezetének elnöke, hogy a bíróság is kimondja, a pártvezetés jogtalanul oszlatta fel őket, ezért illegitim lesz a szocialisták tisztújító kongresszusa és Tóth Bertalan esetleges elnöksége. Fekete Zoltán szerint így kérdéses, hogy győzelme esetén Tóth Bertalan egyáltalán köthet-e megállapodást az ellenzéki együttműködésről szóló tárgyalásokon.

Szeptember 19-én esedékes az MSZP tisztújítása, melyen Mesterházy Attila a társelnöki tisztségért indul. Tüttő Kata, MSZP-s főpolgármester-helyettes – aki maga is pályázatot nyújtott be az alelnöki tisztségre és országos elnökségi tagságra. Tüttő erről úgy nyilatkozott:

Az, hogy a fideszes Budai Gyula is Mesterházy megválasztása mellett kampányol – írja a Hírklikk – Tüttő Kata szerint nem előzmény nélküli, ugyanis szerinte a kormánypárt beleszól az MSZP belső ügyeibe.

PestiSracok facebook image

– véli Tüttő. Az MSZP Pest megyei szervezetének feloszlatásáról úgy vélekedett:

Hozzátette: „minden, ami közösségellenes tevékenység, annak véget kell vetni”.

Megyei pártelnök: illegitim lesz az MSZP kongresszusa

Biztosra veszi az MSZP Pest megyei szervezetének elnöke, hogy a bíróság is kimondja, a pártvezetés jogtalanul oszlatta fel őket, ezért illegitim lesz a szocialisták tisztújító kongresszusa és Tóth Bertalan esetleges elnöksége. Fekete Zoltán szerint így kérdéses, hogy győzelme esetén Tóth Bertalan egyáltalán köthet-e megállapodást az ellenzéki együttműködésről szóló tárgyalásokon – írta a csütörtöki Magyar Nemzet. A lap felidézte: a pártvezetés azt követően oszlatta fel az MSZP Pest megyei szervezetét, hogy kiderült, Mesterházy Attila "nagyságrendekkel ismertebb és népszerűbb" Tóth Bertalannál, így korántsem biztos, hogy a jelenlegi elnök újrázni tud a szocialisták szep­tember 19-én esedékes tisztújító kongresszusán. Fekete Zoltán a Magyar Nemzetnek azt mondta, hogy mindvégig mindenben betartották a párt alapszabályát, és "eddig semmi baj nem volt velük". Amikor viszont kiderült, hogy a Pest megyei küldöttek 90 százaléka Mesterházy Attilát látná szívesen az MSZP elnökeként, "egyből rosszak lettek" – tette hozzá.

– vélekedett Fekete Zoltán. Ezzel szemben Tóth Bertalan az Indexnek azt hangoztatta, hogy helyes és jogszerű volt a Pest megyei alapszervezet megszüntetése, mert az szerinte az alapszabályába és a gazdálkodási szabályzatába ütköző gyakorlatot folytatott – olvasható a Magyar Nemzetben.

Forrás: MTI/ atv.hu / Fotó: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.