Pesti Srácok

Nagy István: A gyerekeket újra meg kell tanítani, hogy lehet élvezni a kétkezi munkát

Nagy István: A gyerekeket újra meg kell tanítani, hogy lehet élvezni a kétkezi munkát

Miközben a modern ember egyre szívesebben választja a kényelmes városi életet, a társadalomban erősen munkál a teremtett világ megóvásának vágya is – jelentette ki Nagy István hétfői sajtótájékoztatóján, Leányfalun. Az agrárminiszter az Országos Iskolakert-fejlesztési Program kapcsán arról beszélt, a kezdeményezés célja éppen az, hogy közelebb hozzák a gyerekekhez a valóságot, "hogy megismerhessék, hogyan készül az élelmiszer, hogyan nő egy növény, hogyan kell vetni, hogyan kell különbséget tenni a gyom és a vetemény között, és hogy lehet élvezni a kétkezi munkát".

Nagy István köszöntőjében arról beszélt, a modern ember életformájának változásával egyre többen választják a városi életet, az urbanizált életmód miatt azonban egyre távolabb kerülnek a vidéktől és a természettől is. Az agrárminiszter ugyanakkor hangsúlyozta, emellett azonban erős és jogos elvárás is munkál a társadalomban a teremtett világ megóvásáért. Úgy vélte, miközben a világban zajló folyamatok élesen rávilágítanak arra, mennyire fontos egy ország önellátó képessége, az ember és a környezet, az ember és az élelmiszer előállításának módja és helyszíne egyre inkább eltávolodnak egymástól.

– fogalmazott. Mint hozzátette, a most mintaként szolgáló iskolakert révén a gyerekek felelősebben gondolkodó, a teremtett világra tudatosabban odafigyelő felnőtteké válhatnak.

PestiSracok facebook image
Fotó: Pelsőczy Csaba

Nagy István a sajtótájékoztatón arról is beszélt, az Agrárminisztérium 2018 őszén karolta fel az iskolakert-mozgalmat, amelyet addig elkötelezett, lelkes pedagógusok tartottak életben. Az Iskolakertekért Alapítvánnyal folytatott egyeztetéseket követően alakították ki a pályázati rendszert, majd 2019-ben az Agrárminisztérium, az Iskolakertekért Alapítvány, a Váci Egyházmegyei Karitász és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közösen hirdette meg az Országos Iskolakert-fejlesztési Programot, amelyet a kezdetektől nagy érdeklődés kísért, nyolcszoros volt a túljelentkezés a 334 pályázóval. Az agrárminiszter elmondta, az idén folytatódó programban összesen már 100 kertet támogat a minisztérium, mintegy 74 millió forinttal, ráadásul az idei évben már óvoda-kertekre is lehetett pályázni. Nagy István úgy fogalmazott,

Vezetőkép: Pelsőczy Csaba

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.