Pesti Srácok

Nélküle(d): felmondott az Indexnél, az utód Telexnek már nem kell Miklósi Gábor

Nélküle(d): felmondott az Indexnél, az utód Telexnek már nem kell Miklósi Gábor

Az Index korábbi újságírója azzal vívta ki magának a figyelmet, hogy egyedül ő nem állt fel a Puskás Aréna nyitóünnepségén az Ismerős Arcok Nélküled című dalára. Most az eddigi barátai is elárulták.

Mint ismert, Miklósi az Index szinte teljes stábjával felmondott a nyár közepén azután, hogy a vezetőség kirúgta az üzleti információkat kiszivárogtató Dull Szabolcsot. A felmondott indexesek pár hete jelentették be, hogy Telex néven új, közösségi finanszírozáson alapuló portál indításán dolgoznak, meg is csinálták a kiadójukat, a Van Másik Kft.-t.

Miklósi a régi Index egyik szerkesztőjeként bízhatott abban, hogy fix helye lesz az új portálnál. Ez azonban nem jött be: a PestiSrácok.hu úgy értesült, nem tartanak igényt a Telexnél Miklósi szolgálataira. Megkerestük Miklósi Gábort az ügyben, aki megerősítette információnkat, azonban az okokról nem akart beszélni.

"A PUSKÁS MEGNYITÓJÁN MÉGSEM ÉNEKELHETI 70 EZER EMBER A DZSUNGEL KÖNYVÉT"

PestiSracok facebook image

Miklósi nevét akkor ismerhette meg igazán a nagyközönség, miután az Index szerkesztője vezető anyagban írta meg, mennyire elégedett saját magával, amiért a Puskás Aréna avatásakor nem állt fel, amikor hetvenezer ember énekelte az Ismerős Arcok slágerét. Büszkén ismerte el: nem is ismerte a számot.

Az elhatárolódás és az udvarias elnézéskérés helyett azonban a hazai függetlenobjektivitás zászlóshajójaként az index.hu egy másik munkatársa, Dezső András megjelentetett egy videomontázst, amelyben a dalhoz migránsokról készült képeket vágott be. Az eset kapcsán a Mi Hazánk feljelentést tett az index.hu ellen magyarellenes uszítás okán.

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.