Pesti Srácok

Nem tartja be korábbi ígéretét, mégis indul a Párbeszéd társelnöki tisztségéért Karácsony Gergely

Nem tartja be korábbi ígéretét, mégis indul a Párbeszéd társelnöki tisztségéért Karácsony Gergely

Nem sikerült tartania magát korábbi ígéretéhez, így mégis indul a Párbeszéd társelnöki posztjáért Karácsony Gergely, aki a Magyar Hangnak ezzel kapcsolatban azt mondta: „lelkiismereti kérdés volt” számára, hogy egy város vezetőjének, politikai hovatartozástól függetlenül „mindenki főpolgármesterének” lenni hogyan egyeztethető össze párttisztségekkel. Ám szerinte ez másoknak kevésbé okoz problémát, így ezen ő is túllépett. A lapnak azt is elárulta, hogy több tucatnyi tanácsadója ellenére mégis leginkább a feleségére hallgat, ha döntést kell hoznia.

Emlékezetes, a főpolgármester az önkormányzati választások előtt még arról beszélt: győzelme után lemond a Párbeszéd társelnöki tisztségéről. Ezt nem sikerült azóta sem megtennie, sőt, most bejelentette azt is: újraindul, mégpedig azért, mert szerinte azzal szolgálja Budapest érdekeit, ha a politika kialakításában is részt vesz. A Magyar Hangnak úgy fogalmazott:

A lapnak azt is elárulta, hogy több tucatnyi tanácsadója ellenére mégis leginkább a feleségére hallgat, ha döntést kell hoznia. Kérdésre válaszolva azt is kifejtette, hogy sok szempontot mérlegelt, nem rábeszélés alapján döntött. A Magyar Hang erre reagálva felidézte, hogy korábban a miniszterelnök-jelöltségével kapcsolatban is kikerült egy hangfelvétel, ahol keresetlen szavakkal úgy fogalmaz, miért is hagyta magát rábeszélni a jelöltségre, azt mondta: „vannak költői túlzások”.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá, elárulva, hogy

Itt halkan jegyeznénk meg, hogy a főpolgármesternek negyvenegy tanácsadója van, akik ezek szerint feleslegesen tesznek zsebre az adófizetők pénzéből havonta több milliós fizetéseket; elég lenne Karácsonyné tanácsait figyelembe vennie. A főpolgármester a Magyar Hangnak egyébként arról is beszélt, hogy „lelkiismereti kérdés volt” számára, hogy egy város vezetőjének, politikai hovatartozástól függetlenül „mindenki főpolgármesterének” lenni hogyan egyeztethető össze párttisztségekkel. Ám szerinte ez másoknak kevésbé okoz problémát, így ezen ő is túllépett. Szerinte az elmúlt év tapasztalataiból az látszik, hogy a kormány hozzáállása, a várost és általában az önkormányzatokat sújtó elvonások miatt Budapest jövője és az önkormányzatiság szempontjából is sok múlik azon, hogyan tud együttműködni az ellenzék. Ezért mindenképp szeretne ott lenni, amikor az ellenzéki szövetség megköttetik 2022-re. A Magyar Hang felvetésére, hogy társelnöki poszt nélkül is részt vehetne a tárgyalásokon, úgy válaszolt: a megegyezéseket pártelnökök és nem polgármesterek kötik.

Forrás: Magyar Hang; Fotó: PS/Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.