Pesti Srácok

Dagad a borsodi kizsigerelési botrány! – Bíró László a fuvarért sem fizetett, állítja a PS-nek egy újabb tanú

null

Koncz Ferenc fideszes országgyűlési képviselő tragikus halála miatt vasárnap időközi voksoláson dől el, ki képviselheti a jövőben a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6. számú választókerületben élők érdekeit. A baloldali összeborulás az antiszemita kijelentései és botrányos cégügyei miatt híressé vált, eredetileg jobbikos Bíró Lászlót indítja, aki korábbi oknyomozó riportunk, a PestiTV riportja, illetve a Hír TV riportja szerint a csernelyi varrodát működtető Hegyalja-Mix Szociális Szövetkezet tulajdonosaként nem fizette ki a varrónőket és a karbantartónak is tartozik, ráadásul fegyverrel fenyegette azokat, akik ezt felrótták neki. Legújabb információink alapján azonban nemcsak az üzem munkatársai csalódtak Bíró Lászlóban, hanem egy fuvarozó, - nevezzük Z-nek! - is, aki igazolható módon elmondta és alátámasztotta az átverésének és megalázásának történetét. Nyilatkozott a PestiSrácok.hu-nak Csorba Istvánné, a varroda egyik korábbi vezetője is, aki elárulta: hiába próbálja hamisan mosdatni Bírót a jobbikos média, pontosan bebizonyítható, hogy a képviselőjelölt felelős a cég szakadékba taszításáért és a dolgozók kisemmizéséért.

Az ominózus varroda egyik egykori dolgozója arról számolt be a PestiSrácok.hu-nak, hogy Bíró László nemcsak azokat károsította meg, akik nyilatkoztak eddig a sajtónak, hanem azt a fuvarozót is, aki kiszolgálta a varrodát. Ő is nagy összegben őriz kifizetetlen számlákat és reménytelenül küldözgetett felszólításokat ebből a korszakból. A varrodai dolgozók körében elterjedt hírek szerint a közelmúltban a károsult lefixált egy személyes egyeztetést a régi sérelmek tisztázása érdekében Bíróval, ám a kampány hevében magasabb béreket követelő jobbikos politikus nem ment el a találkozóra.

A PestiSrácok.hu elérte az említett fuvarost, "Z-t" (az érintett az elmérgesedő kampányra is hivatkozva azt kérte, monogramját se közöljük) aki a nyilvánosság előtt nem szeretne szerepelni, viszont ahhoz hozzájárult, hogy a bizonyító erejű tényeket a szerkesztőség számára dokumentáljuk, illetve többszöri egyeztetés után hangfelvételt készítsünk az elmondottakról. "Z" a PestiSrácok.hu-nak alátámasztotta a varrónők állítását, hozzátéve: végül telefonon sikerült ugyan beszélnie Bíró Lászlóval, akit igyekezett jobb belátásra bírni, de nem járt eredménnyel. "Z" elbeszélése alapján az a kép rajzolódott ki, hogy a fuvarozó vállalkozón nagyon nagy a nyomás: többen is próbálták presszionálni, hallgatásra bírni a napokban.

PestiSracok facebook image

– nyilatkozta portálunknak a Bíró cége által megbízott fuvaros.

– sorolta a Bíróban csalódó bedolgozó úr.

– nyomatékosította a panaszát.

– tette hozzá, majd elárulta, hogy Bíró továbbra is a legkülönfélébb kibúvókat és magyarázatokat adja elő, leginkább azt, hogy a szövetkezetet nem ő vitte csődbe, az állami támogatást nem ő tüntette el, hanem a későbbi tulajdonosok és vezetők.

Csakhogy ezekről Bohár Dániel a PestiTV A riporter című oknyomozó műsorában feketén-fehéren bebizonyította, hogy ezek a "vezetők" egyszerű strómanok, lecsúszott, tönkrement, illetve már elhunyt emberek, akik hivatalosan a tanyavilág romos házaiban és leromlott falusi ingatlanokban "laknak". Magyarul alig vitatható: a szövetkezet hiába kapott ötvenmillió forintos állami, foglalkoztatási támogatást, azt nem adták tovább a dolgozóknak, a szövetkezet becsődölt, azt fantomizálták, a pénz eltűnt.

Hiába mosdatja Bírót az Alfahír, a volt cégvezető a PS-nek magyarázta el, hol hazudik a Jobbik portálja

Az ellenzéki összeboruláshoz köthető médiafelületeken próbálják a Bíró László körüli botrányokat jegelni. Az ellenzék jelöltjét mosdató Alfahír például azt állította egyik közelmúltban megjelenő írásában, hogy a csernelyi varrodában még 2017-ben is a judapestező Bíró László gépeivel ment a termelés. A varroda egykori vezetőjéről, Csorba Istvánnéról pedig azt írták, hogy ő a helyi Fidesz elnöke. Az asszony portálunknak viszont azt állította, hogy ez nem igaz, hiszen még tagsága sincsen egyetlen politikai szervezetben sem, a hamis közlés miatt pedig már helyreigazítást kért. Azt is hangsúlyozta, hogy véleménye szerint a portál lódított, amikor azt írta, hogy Riz Gábor fideszes országgyűlési képviselő három évvel ezelőtti Facebook-posztja bizonyítja, hogy Bíró László nem kótyavetyélte el a varroda gépeit, ugyanis a jobbikos portál szerint az említett felvétel tanúsítja, hogy még 2017-ben is azokkal a berendezésekkel készítettek a kéményseprők számára munkaruhákat.

– hangsúlyozta érdeklődésünkre Csorbáné, aki azt is kifejtette, hogy meglátása szerint Bíró László – annak ellenére, hogy komoly pályázati támogatást kapott – túl azon, hogy szakadékba rántotta a céget és nem fizette ki a dolgozóit, még olyan gépeket is eladott, amelyek sosem voltak a tulajdonában.

Eltűntek az értékes berendezések

– szögezte le portálunk érdeklődésére egy másik dolgozó, aki arra is rámutatott, hogy Bíró László nemcsak munkavállalóit károsította meg, hanem egy kiváló magyar termékeket előállító, nemzetközileg is elismert üzemet juttatott sírba a PestiTV A Riporter című műsorában bemutatott cégtemetős megoldással és strómanok segítségével.

Évekig könyörgött a pénzéért

– idézte fel a történteket a PestiSrácok.hu-nak Bíró László egyik, névtelenséget kérő, de a bizonyítékok megőrzéséhez hozzájáruló dolgozója, aki azt is elárulta, hogy fizetéséhez korábban is csak trükkös módszerekkel jutott hozzá: különböző adásvételi szerződések ellenében kapta meg jövedelmét a szövetkezettől. Kiszolgáltatott kisemberként elfogadta ezeket az aggályos kereteket, ám egy idő után Bíró László cége már semmilyen formában nem fizetett neki. Számításai szerint a mai napig tartozik neki 350 ezer forinttal az ellenzék képviselőjelöltje.

A kiegyensúlyozott tájékoztatás jegyében természetesen próbáltuk megszólaltatni Bíró Lászlót is, aki miután lepropagandistázta a PestiSrácok.hu újságíróját, meg sem hallgatta kérdéseinket, letette a telefont.

Forrás: PestiSrácok.hu, PestiTV; Vezető kép: Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.