Pesti Srácok

Két budapesti idősotthon nem fogadta el a lélegeztetőgépeket, mert a főváros vezetése nem értette meg a helyzetet

Két budapesti idősotthon nem fogadta el a lélegeztetőgépeket, mert a főváros vezetése nem értette meg a helyzetet

A főváros vezetése gyanakodva fogad mindent, amit a kormánytól, a minisztériumoktól kap, akkor is, ha azok közvetlen segítséget jelentenek a budapestieknek, vagy a fővárosi idősotthonok lakóinak. Az operatív törzs még május 5-én döntött úgy, hogy a kétszáz fő feletti ellátottal rendelkező idősotthonok számára biztosítanak noninvazív lélegeztetőgépeket. Két olyan intézménye van a fővárosnak, amely kaphatott volna, de Budapest vezetése elutasította a segítséget, vagy hozzá nem értésből, vagy politikai okból. Egyik indok rosszabb, mint a másik. Dr. Elek Jenőt, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet osztályvezető főorvosát kérdeztük arról, hogy milyen szakmai ostobaságot mondott a főpolgármester.

Tizenöt ilyen idősotthon van ma Magyarországon, ezekből három intézmény nem igényelte a noninvazív lélegeztetőgépeket. A három idősotthonból kettő a fővárosi önkormányzat fenntartásában működik, egy pedig alapítványi intézmény. Karácsony Gergely főpolgármester vezette önkormányzat azzal indokolta az elutasító döntést, hogy a szakmai stábja szerint "a noninvazív lélegeztetőgépek működtetéséhez intenzív terápiás szakápolói végzettség szükséges" és ilyenek szakemberek nincsenek az idősotthonokban, mert "az idősotthon nem kórház".

Elek Jenőt, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet osztályvezető főorvosát kérdeztük, aki részt vett a többi idősotthon orvosainak felkészítésében:

PestiSracok facebook image

A Fővárosi Önkormányzat vezetése ennek kapcsán azt próbálta állítani, az intézkedés (a lélegeztetőgépek kihelyezésének) célja az, hogy intenzív ellátást igénylő betegeket tartsanak az idősotthonokban. Sőt, a közleményükből mintha az derülne ki, hogy az egészségügy szakmai alapjait, sőt a lélegeztető gépek működését akarják elmagyarázni az Emmi-nek. Kár, hogy az idősek közvetlen érdeke eközben nem játszott szerepet, pedig igazán megkérdezhettek volna valakit, aki ért hozzá. Ez egy nagyon rossz pillanatban és rossz helyen elsütött politikai konfrontáció volt csupán, ami nem szolgálta, és akkor visszafogottan fogalmaztunk, a fővárosi idősotthonok lakóinak érdekeit.

Vezető kép: MTI/Mónus Márton (a kép illusztráció)

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.