Pesti Srácok

Most akkor ki hazudik, Karácsony vagy Hadházy? (PestiTV-videó)

Egyre szövevényesebb az ellenzék új korrupció-szappanoperája, amelyet Bíró László köré épített fel a balliberális oldal (köz)médiaszakértője, Hadházy Ákos. Karácsony Gergely szerint ugyanis a lódoktor hazudik, Hadházy szerint meg Karácsony és a többi pártelnök nem mond igazat, de ő maga is belezavarodott, hiszen már költségvetési csalásról szól a mese. Egyvalami azonban egészen biztosnak tűnik: Karácsony ott sem volt, ő nem tud semmit, és egyébként is tessék hagyni a főpolgármester/párt(társ)elnök urat békében festegetni a biciklisávokat!

Ajándék kukásautók átadására érkezett az MTA előtti parkolóba szerdán délelőtt Karácsony Gergely főpolgármester. A járműveket a főváros és a kormány közreműködésével kapta az FKF, teljes egészében EU-s forrásokból. Karácsony azonban nem szalasztotta volna el a világért se ünnepeltetni magát, így látványos járműmegtekintéssel egybekötött sajtótájékoztatóra invitálta a sajtó megjelent képviselőit. Itt tudhattuk meg, hogy milyen szakmai érvek szólnak amellett, hogy a Transparency International nevű közismert Soros-szervezet világítsa át a Lánchíd építését. (Semmilyen.) Valamint azt is, hogy milyen felelősséget érez magáénak Karácsony Gergely a Bíró László körül egyre fokozódó korrupciós botrányban. (Semmilyet.) Videónkból pedig az is kiderül, hogy Karácsony Gergely magát, vagy Hadházy Ákost tartja-e hazugnak a baloldal újabb korrupciós telenovellájának mai részében. Nézzék meg videónkat!

Vezetőkép: Horváth Péter Gyula/PS

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.