Pesti Srácok

Hollik István a Bögre Klubban: a baloldal szembefordult Magyarországgal, a saját országával (VIDEÓ)

A péntek reggeli Bögre Klub vendége Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója volt. Hollik a műsorban annak a véleményének adott hangot, hogy az Európai Unió teljesen megváltoztatta az eredeti célját, már nem az egyes nemzetállamok érdekeit tartja szem előtt, hanem egy uradalmat igyekszik kialakítani, amit Brüsszelből irányíthat. Szerinte a magyar kormány ma azért küzd, hogy ne olyan emberek irányítsák hazánkat, mint Soros György, hanem a magyar nemzeti érdekek kerülhessenek előtérbe és a magyar emberek legyenek a fontosak.

Hozzátette: Brüsszelnek valójában nem a jogállamiság a problémája hanem, hogy nem engedünk a genderlobbinak, illetve a migrációs kérdésben sem értenek a magyar kormánnyal egyet. Mi azt mondtuk, ne engedjünk be bevándorlókat, hanem inkább nyújtsunk gazdasági segítséget azoknak az országoknak, akiknek szüksége lenne rá, erre a támogatásokat kötik ideológiai feltételekhez ők teszik tönkre Európát, nem mi – nyomatékosította Hollik István, hozzátéve, hogy a határon túli magyar kisebbségek helyzete nem tudja felkelteni az Európai Parlament figyelmét. A román parlament például most nemzeti ünnepé nyilvánította Trianont, ez semennyire nem érdekli őket ez nem az az unió, amibe mi beléptünk tette hozzá Hollik Soros Györggyel kapcsolatban kifejtette, hogy a tegnapi cikkével kibújt a szög a zsákból, de megemlítette azt is, hogy szerinte a baloldal szembefordult Magyarországgal, a saját országával.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.