Pesti Srácok

Az Ügy – Abortusz és alkotmány, volt egyszer egy élet

Napjainkban világszerte 120 ezer művi abortusz történik. Naponta. Csak a tavalyi évben összesen 39 millió gyermeket abortáltak. Életvédők szerint ez a világ legnagyobb problémája. Ennyi emberáldozatot nem követelt egyetlen világháború, sem Hirosima, egyetlen szörnyű járvány sem. Az abortusz mégis tabutéma – a szerzett jogot foggal-körömmel védik a liberálisok és a feminista szélsőségesek. Sőt, ha élesedik az ügy, már nem is csak ők. Az Ügy legújabb műsorában az abortuszkérdést járta körül Jurák Kata és Füssy Angéla.

Amikor Lengyelországban az alkotmánybíróság kimondta, hogy alkotmányellenes a beteg magzatok abortálása is, óriási nemzetközi cirkusz robbant ki azonnal. Az ügy odáig fajult, hogy nem elégedtek meg a lengyel abortuszügy miatti tüntetéshullámmal, hanem az Európai Parlament már európai alapjognak mondta ki a szabad abortuszt a legutóbbi, jogállamiságról szóló jelentésében, és az abortusztörvény szélsőséges liberalizálására akarja rászorítani a tagállamokat.

Mit tehet egy ilyen helyzetben egy keresztény-konzervatív nemzet és kormánya? Miért ekkora a társadalmi ellenállás? Szigorodhat-e Magyarországon a jelenlegi szabályozás, és biztos-e, hogy a törvényi szigorítás a megoldás? Egyáltalán mi történik egy terhességmegszakítás során pontosan, és mennyire vannak ezzel tisztában az abortuszt kérő nők? Van más megoldás?Ezeket a kérdéseket járta körül a PestiTV Az Ügy című riportműsora, annak apropóján, hogy Lengyelország után hazánkban is az Alkotmánybíróság előtt az abortusztörvény, méghozzá egy bírói beadványnak köszönhetően, amely a hatályos törvény egyes passzusai alkotmányellenességének megállapítását kérte.

A riportban megszólalt Párkányi Eszter, az Alapjogokért Központ elemzője, dr. Csókay András idegsebész, életvédő, akit a bangladesi sziámi ikrek szétválasztásakor ismert meg a világ, valamint dr. Tolnay Lajos szülész-nőgyógyász, aki több évtizedes pályája során egyetlenegyszer sem végzett művi abortuszt.

PestiSracok facebook image

Párkányi Eszter szerint a kormány családtámogató politikája lehet, hogy hatékonyabb, mint egy törvényi szigorítás lenne. Csókay doktor arról beszélt, hogy ha azt evidenssé tudnánk tenni, mikor kezdődik az élet, már értelmét vesztené az abortusz kérdése, hiszen az 5-10 éves gyermekét sem akarja senki megölni egy gazdasági vagy kapcsolati válság miatt, sőt, akkor is mindent megtesz az életéért, ha beteg. Dr. Tolnay Lajos azon történeteit osztotta meg a nézőkkel, amelyben a törvényi tiltás ellenére, finom utalásokkal vezethette rá az anyákat, hogy ne mondjanak le a gyermekükről. Elmesélte annak az édesanyának a történetét is, akit mindenki rá akart beszélni, hogy vetesse el a beteg babáját, de ő nem tette. A doktor végigasszisztálta a nő terhességét, aki születése után még 5 percen át a kezében foghatta a gyermekét, aki így emberhez méltó módon született és halhatott meg.

Az abortuszkérdésről kifejtették véleményüket a legnagyobb hazai életvédő szervezetek képviselői, akik évente több tucat kicsi életét mentik meg azzal, hogy segítik, támogatják a válságterhes anyákat. Ilyen szervezetek a Magyarok Európában Egyesület, az Alfa Szövetség, a Hozz világra még egy magyart Mozgalom, a Várva Várt Alapítvány, vagy a Jót tenni jó Alapítvány. A civilek egyetértenek abban, hogy alapvetően a társadalom gondolkodását kell átfordítani, és az abortusz visszaszorításának elődleges eszköze az oktatás, a felkészítés, tájékoztatás és az, hogy egyáltalán beszélni merjünk erről az agyonhallgatott problémáról.

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.