Pesti Srácok

Cukorhegyi bedurvult: értesítés nélkül totálisan lekorlátozták a PS Facebook-oldalát

Cukorhegyi bedurvult: értesítés nélkül totálisan lekorlátozták a PS Facebook-oldalát

Elképesztő lépéssel tiporta el a maradék falatnyi szólásszabadságot is Zuckerberg és csapata, nyilván persze csakis a demokrácia jegyében. Eddig legalább "vörös" figyelmeztetésekkel bombáztak bennünket, amikor újabb és újabb tartalmainkat vették le, mert szerintük azok nem feleltek meg a közösségi elveiknek. És persze a PestiSrácok Facebook-oldalának visszavonásával fenyegetőznek, ha nem pont azt írjuk, amit ők szeretnének. Ezúttal már értesítésre sem méltattak bennünket, egyszerűen csak lekorlátozták 110 ezer követővel bíró hivatalos közösségi oldalunkat. Ez azt jelenti, hogy bejegyzéseink még a régi törzsolvasóink falán sem jelennek meg, hiába követik, kedvelik az oldalt évek óta. Mivel egyelőre ki még nem lőtték minket, ezért ha ránk keres valaki, még láthatja a tartalmainkat. Kérjük tegyék ezt addig is, amíg sikerül rendeznünk a "vitát" Cukorhegyiékkel, akik abban biztosak lehetnek, hogy ezt már nem hagyjuk annyiban. Egyébként nem kizárólag a PestiSrácok regulázásával töltik Facebookéknál az utolsó adventi hétvégét, a minap Varga Judit igazságügyi miniszter oldalát is korlátozták például. Amit aztán gerinces módon le is tagadtak. Persze szinte minden jobboldali sajtótermék tapasztalt már valami hasonlót. De Novák Elődnek, a Mi Hazánk politikusának az oldalát is korlátozták, ami már nem is kereshető, csak a követők látják, a bejegyzések az ő esetében sem jelennek meg az üzenőfalon. Vajon ezzel a cikkel hányan találkoznak majd?

Turbó fokozatra kapcsolta a Facebook a cenzúrát és a PestiSrácok.hu megregulázását. Három napja észleltük először, hogy bejegyzéseink elérése több tízezerről néhány százra esett vissza. Az okokat csak találgattuk, mert ezúttal semmilyen értesítést nem kaptunk a Facebooktól arról, hogy valamivel ismét megsértettük volna oly kényesen őrzött közösségi elveiket. Eddig, ha csak egy cikket vettek le valamiért – például azért mert tömegével jelentettek fel azt a balliberális fizetett trollok – akkor is jött a figyelmeztetés, vörös betűs fenyegetés, hogy ha így folytatjuk, vissza fogják vonni oldalunk nyilvánosságát.

Hónapokkal ezelőtt kaptuk meg az első korlátozást, tömeges jelentések és tömeges tartalomtörlések után. Azóta egyébként is korlátozottan jelentünk meg a hírfolyamban. Most pedig napok óta egyáltalán nem, csakhogy ezúttal erről értesítést sem kaptunk. Több mint 110 ezer követővel bíró oldalunk elérése – a folyamatos hirdetések ellenére – cikkenként több ezerről, esetenként több tízezerről néhány százra esett vissza.

Pontosan ugyanez történt a hét elején Varga Judit Facebook-oldalával. Az igazságügyi miniszter hétfőn egy posztjában azt írta, "a közösségi média aktivitásnak kiemelt szerepe lehet a 2022-es választás során, hiszen az online platformokon keresztül a politikusok közvetlenül, jelentős számú választóhoz eljutnak". Néhány órával később oldala elérésre a negyedére-ötödére esett vissza.

PestiSracok facebook image

A hvg.hu megkereste a Facebookot, akik tagadták, hogy hozzányúltak volna a miniszter oldalához. Az ellenzéki portál még ezt is meg akarta magyarázni, szerinte Varga Judit elérései nem is estek vissza annyira, csak bizonyára nem voltak annyira jók a tartalmak. Kvázi minden csak véletlen...

Bizonyára az is, hogy Novák Előd oldalával is megtörtént ugyan ez. A Mi Hazánk politikusának még durvább rendszabályozás jutott. Novák Előd nevét hiába írjuk be a keresőbe, aki nem követője, nem lájkolta korábban az oldalt, annak a kereső már ki sem adja. Gyakorlatilag soha többet nem tud kibeszélni a saját "buborékjából". Láthatólag a Facebook szerint nem elég ellenzékinek lenni, Gyurcsány "közös" listáján is rajta kell lennie annak, aki jól akar hasítani a közösségi médiában.

Novák Előd, illetve pártja, a Mi Hazánk szombaton este közölte, hogy Facebook letiltotta Novák Előd közel 140 ezres oldalát a felhasználók hírvonaláról.

– írta közleményében a párt.

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.