Pesti Srácok

Áder János: legyünk hálásak 2021-ben!

null

A hagyományos újévi fogadkozások helyett most tegyünk egyetlen komoly elhatározást: azt, hogy 2021-ben hálásak leszünk az életekért, amiket megmenthettünk és az egymást segítő megható pillanatokért— mondta Áder János köztársasági elnök újévi köszöntő beszédében.

Az államfő hangsúlyozta, a koronavírus-járvány miatt ez az évforduló nem olyan, mint a többi.

— jelezte, majd felidézte, tavaly ilyenkor még önfeledten kívánhattunk boldog új évet egymásnak", majd alig telt el néhány hét, és az újévi bizakodást félelem és bizonytalanság váltotta fel. Kiemelte, ma már alig van közöttünk, akit ne érintett volna közelről a járvány.

PestiSracok facebook image

— fogalmazott a köztársasági elnök.

Heroikus küzdelem a kórházakban

Hangsúlyozta, hogy szeretnénk feloldani a korlátokat, szeretnénk már visszakapni azt az életet, amelyben kevesebb a fájdalmas lemondás. Áder János aláhúzta, kórházainkban ezekben a pillanatokban is heroikus küzdelem zajlik": orvosok, ápolók, asszisztensek, mentősök hoznak életmentő döntéseket most is, az új év első óráiban.

— tette fel a kérdést.

Az államfő mindenkitől azt kérte, legyen hálás az egészségügyben és a szociális intézményekben dolgozók hősies munkájáért, mert ők egyetlen percre sem adták fel.

— mondta.

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Szólt arról is, hálásnak kell lenni a tanároknak, nevelőknek, mert újra és újra alkalmazkodtak, és a megváltozott körülmények között is szívvel-lélekkel folytatták munkájukat.

— jelentette ki Áder János. A köztársasági elnök azt mondta,

Kevesebb kétely, több bizalom

— kérte.

Az államfő beszéde végén Pál apostolt idézve azt mondta,

— zárta beszédét Áder János.

A köztársasági elnök újévi köszöntőjét ezúttal is Weisz Fanni esélyegyenlőségi aktivista fordította jelnyelvre a siket és nagyothalló nézők számára.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.