Pesti Srácok

Fekete-Győr András is feltalálta a szavazatvásárlást! Százezer forintot fizetne mindenkinek, aki beoltatja magát (Videóval)

Fekete-Győr András is feltalálta a szavazatvásárlást! Százezer forintot fizetne mindenkinek, aki beoltatja magát (Videóval)

Mindig mutatnak némi intellektuális ingadozást Fekete-Győr András megnyilvánulásai: a hullámvasút örök az egetverő baromságok és a szimplán logikailag kivitelezhetetlen ostobaságok között. Feltételezhetően időnként maga találja ki, amit ír, saját kútfőből, máskor meg a jólfizetett tanácsadói és a kommunikációs csapata intézi a pártelnök lejáratását. Legutóbbi megnyilvánulásával kapcsolatban zavarban vagyunk: valószínűleg összevont értekezletet tarthattak Fegyőr vezetésével és ezért sikerült összemixelni az alapjövedelmet és az oltást. Ezek a zsenik azt javasolják, hogy mindenkinek adjon a kormány 100 000 forintot, aki beoltatja magát. Gazdaságélénkítésnek. Valaki igazán megmondhatná nekik, hogy az oltóanyag éppen korlátos temék a piacon. Ahogy azt is, hogy az embereknek nem szoktak fizetni olyasmiért, aminek az elvégzése alapvető érdekük. Ez olyan, mintha azért fizetnénk az embereknek, hogy levegőt vegyenek. Mondjuk ez a szavazatvásárlási eszköz is fel van már találva, alapjövedelemnek hívják. Igen ezek tényleg ennyire hülyék. Még szerencse, hogy gátlástalanok is.

– ezzel a gyújtó hangű felütéssel nyitja legújabb, besorolhatatlan ostobaságról tanúskodó posztját a Momentum nevű képződmény elnöke. A folytatásban megcsillantja az ellenzéki halálkampány újabb elemét, majd irodalmi fordulatot megszégyenítő (és valóban inkább csak szégyenítő) váltással tálalja a leonardói gondolatot:

Persze minden normális emberben felmerül a kérdés – kacérkodva az ingyenpénz gondolatával –, hogy mégis miből finanszíroznánk a fenenagy oltópartit. A Momentum korszakos kreativitástól vezérelve erre is megadja a választ, Fegyőr Bandink pedig ki is mondja: stop beruházás, stop kormányzati költés. A legcinikusabb pedig, hogy az egész őrültséget a gazdaságot újraindító csodaként tálalja a csipetcsapat. (Megfeledkezve arról a tényről, hogy a nyugati gazdikkal ellentétben kis hazánkban bizony nem panaszkodhatunk a gazdaságra, nem úgy az ellenzékünkre...)

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.