Pesti Srácok

Kocsis Máté Pikó fideszezéséről: Jellemző módon valamiért megint nem jöttek ki mások pénzéből (VIDEÓ)

A pénteki Bögre Klub vendége volt Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, akit Pikó András fideszezéséről kérdeztek, de szóba került a Józsefváros balatoni gyerektáborával kapcsolatos ügye is. Mint ismert, a józsefvárosi önkormányzat határidő-módosítást kért az egymilliárdos fejlesztés befejezéséhez. Pikó kiborult és azzal vádaskodott, hogy Kocsis Máté, a kerület volt polgármesterének bosszúhadjárata áll a háttérben. Az ellenzék által támogatott Pikó András a káptalanfüredi üdülő kapcsán egészen meredek konteóval állt elő, miszerint korrupciós NER-beruházásra készült a Fidesz még a G-nap előtt Simicskával, akit aztán onnan is ki kellett tenni, ezért húzódott el és bukott be a projekt. Az ügyben Kocsis Máté pert indított, most pedig a PestiTV-nek adott exkluzív interjúban osztotta meg a valós történéseket.

A Fidesz frakcióvezetője a PestiTV-nek elmesélte, hogy szívügye a józsefvárosi önkormányzat balatoni gyermektáborának ügye, hiszen kisiskolásként maga is ott nyaralt. Kocsis ismertette, hogy az elmúlt években jelentőségének megfelelően renoválták az épületet, így 4 évszakban használhatják a vakációzó gyerekek, valamint télen a környék közösségi intézményei. Ezt a megújulási folyamatot pedig megörökölte Pikó András, az erre szánt 1,7 milliárd forinttal együtt. Kocsis szerint ebből az összegből már be lehetett volna fejezni a tábor felújítását 2020-ban, ez azonban nem történt meg.

– fogalmazott a Fidesz frakcióvezetője, hozzátéve: a támogatói szerződés időközben lejárt, a projektre szánt állami támogatást pedig a kerületnek vissza kellett adnia.

PestiSracok facebook image

– jegyezte meg. Annak kapcsán, hogy Pikó hárítása szerint a kormány elvonásai miatt nem fejezték be a projektet, Kocsis jelezte: ami az előző városvezetés idején még ment volna Sára Botondnak, az az őt követő baloldali kurzusnak már nem.

– tette hozzá. A frakcióvezető ismertette: 2020 őszén lebutították a szakmai programot, például már a fűtést sem akarták bekötni a négyévszakos házakba, de a védőnői szobát és a főzőkonyhát is kihúzták a tervekből. Az eredeti tartalom durva megváltoztatását viszont az EMMI már nem tartotta támogathatónak. Azt kell megépíteni ugyanis, amire a pénzt kapták, és nem kell trükközni. Kocsis hozzátette: ekkor kezdte el Pikó a kormányt és a Fideszt okolni a projekt elszalasztásáért.

– fogalmazott, megjegyezve: van valami lehangoló abban, hogy valaki elvállalja egy ekkora város vezetését, majd teljesen képtelen a befejezésre váró ügyek menedzselésére.

– fogalmazott.

További érdekességek Józsefvárosból és a perről a videóban!

Ajánljuk még