Pesti Srácok

Orbán Viktor: Ezt a vírust a kínaiak ismerik a legrégebb óta, és emiatt ezt a vakcinát választom

null

A korlátozások meghatározása kapcsán az számított legkevésbé, hogy mit mondtak a nemzetközi szervezetekben ülő fényes tekintetű padisahok – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken. Az enyhítésekről szólva a kormányfő kifejtette: meghallgatták a szakembereket, és persze szabadulnánk ebből a helyzetből, de a kormányfő szerint, ha túl korán jönnek a feloldások, akkor a semmibe hullanak az elért eredmények. A vakcinákról szólva a kormányfő elmondta: jövő héten megkezdődik a regisztrációs oltási folyamat, ő maga pedig a kínai vakcinával oltatja be magát, amikor az oltási rend szerint sorra kerül.

Mint ismert, a szerdai kormányülésen a kabinet meghallgatta az operatív törzs beszámolóját, és megállapította, hogy sikerült megfékezni a járvány terjedését. Viszont az enyhítések a járvány újbóli felélénküléséhez vezetnének. Európa sok országában szigorúbb szabályok vannak érvényben, mint nálunk, ott megkezdődött a harmadik hullám, amit a kormány szeretne elkerülni, ezért a korlátozások fenntartása indokolt – derült ki a csütörtöki Kormányinfón. Orbán Viktor közölte: nem a nemzetközi szervezetek véleménye alapján döntöttek a korlátozások meghosszabbításáról. Meghallgatták a szakembereket, persze szabadulnánk ebből a helyzetből – tette hozzá. A kormányfő úgy vélekedett, nem lett volna szerencsés, ha feladjuk az elmúlt hónapok eredményeit.

– mondta a kormányfő. Orbán Viktor közölte: a harag és az indulatok itt másodlagosak.

PestiSracok facebook image
– jegyezte meg a kormányfő, arra a felvetésre reagálva, hogy a turizmus-vendéglátásban egyre feszültebben várják a nyitást. Ennek kapcsán a miniszterelnök megjegyezte: az nem megoldás, hogy kimegyünk és megsértjük a szabályokat. Ismertette, 150 ezer–1 millió forintos bírságot kockázat az, aki megszegi a szabályokat, míg az éttermeket be fogják zárni. Hozzátette, hogy a szerdai kormányülésen a támogatások folyósításának felgyorsítását kérte, és aláhúzta: mindenkihez meg fog érkezni a bértámogatás.

Jövő héten indul a regisztráció alapú oltás

A miniszterelnök az interjúban jelezte: az oltás jól halad, a szociális intézményekben lévők beoltása történik, és ezzel a hétvégén végeznek is. Jövő hét elejétől pedig megkezdődik a regisztráció alapú oltás. Orbán Viktor elmondta, hogy most azokat hívják be, akik korábban regisztráltak.

– mondta a kormányfő. Hozzátette: ő a kínai vakcinában bízik, és annak érkezését várja meg.

– mondta Orbán Viktor. A miniszterelnök elmondta, hogy bármennyire is aggódik valaki a saját és a szerettei életéért, meg kell várnia a sorát.

– tette hozzá.

Radikálisan új helyzetet hozhat a kínai vakcina

Orbán Viktor elmondta: szeretné, ha végre a bőség zavarával küzdenének a vakcinák terén, Brüsszelből azonban nem érkezik olyan tempóban vakcina, mint amire szükség lenne. Szerbiát inspiráló példának nevezte, kifejtve: a déli szomszédunk egy komoly ország, mert jobban meg tudta szervezni az ellátását, mint az unió. Ott jelenleg már kínai vakcinával oltanak.

– fogalmazott. Orbán Viktor szerint Szerbia esetében nem automatikus gondolat, hogy a Nyugat jó és a Kelet rossz, ezért is nagyobb a bizalmuk a keleti országok iránt. Orbán Viktor bejelentette, hogy ma vagy holnap szerződni tudnunk a kínaiakkal a vakcinára. Ha nem jön kínai vakcina, akkor március elejéig 850 ezer embert tudnak beoltani. Ha pedig jön kínai vakcina, akkor ezt meg is lehet kétszerezni.

– mondta a kormányfő. Az uniós beszerzési politikáról szólva a kormányfő elmondta: most nem a "gyepálás" ideje van. Megjegyezte: a gazdaság újraindításában jól fog teljesíteni Brüsszel.

– tette hozzá. Ennek tudtával adtuk át a döntés lehetőségét, de a nyugati partnerekkel való tárgyalás lehetőségét átadtuk. Hozzátette: nem állhatunk az egyetlen nyugati lábra.

A kormányfő kiemelte: hoztak számos gazdasági döntést, köztük óriási jelentőségűeket is. Ezek között említette, hogy vannak olyan települések, ahol nincsen bolt, és most döntöttek arról, hogy ezen változtatnak. Orbán Viktor elmondta, hogy Brüsszellel a legszorosabb mértékben együttműködnek a zöld gazdaság és a digitalizáció területén, még akkor is, ha a migráció területén nem értenek egyet. Hozzátette: kilenc terület között osztották szét a rendelkezésre álló forrásokat. A legfontosabbnak azt tartotta, hogy ennek a gazdasági újraindítási akciótervnek a legnagyobb nyertese a felsőoktatás lesz. Olyan egyetemi fejlesztések indulnak a következő években, amire nem volt még példa, 1500 milliárd forintot fektetnek majd be – jelezte.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.