Pesti Srácok

Hadházy tudatállapota, Jakab étkezési szokásai, az óriás techcégek étvágya – Tóth Edina EP-képviselő a Karanténvlogban

Hadházy Ákos aggasztó tudatállapotban van, szerinte ugyanis az öt százalékot sem érné a Fidesz, ha normális demokrácia lenne. A kóros és gyakorló elmebetegség jeleit produkáló volt LMP-s, jelenleg a Momentum által támogatott politikai ámokfutó különösen lázba hozta a Karanténvlog társaságát. Szabó Gergő és állandó vendégei, Dezse Balázs, valamint Szalai Szilárd pénteken Tóth Edinával, a Fidesz EP-képviselőjével beszélgettek, néha nevettek, néha pedig bosszankodtak hazánk és a világ legőrültebb eseményein. Hadházy Ákos vitte a prímet, aki legutóbb képes volt azt mondani, hogy a Fidesz még az öt százalékot sem érné el egy normális demokráciában, amivel közel 3 millió embert hülyézett le, másrészt a matekkal is gondja akadt, de aljas rosszindulatért sem kellett a szomszédba mennie. A Momentum feltörekvő titánja és a párt terézvárosi polgármesterének, Soproni Tamásnak szánalmas magyarázkodása is mosolyt csalt az arcokra, de a vidámság csak addig tartott, amíg a műsor szereplői meg nem nézték a DK álságos potentátjainak az oltás melletti hazug kiállását. Tóth Edina részletesen beszélt a brüsszeli állapotokról, valamint az európai vakcinabeszerzés csúfos kudarcáról is szót ejtett. Különösen érdekes volt, ahogy a Fidesz európai képviselője az óriás techcégek elleni európai fellépésről osztott meg információkat. A műsor második felében a szélsőbaloldali amerikai állapotok is helyet kaptak a műsorban, hiszen a szétvert Minneapolisban most már szó szerint könyörögnek a lakosok, hogy vegyenek föl több rendőrt. Végül bónuszképként Jakab Péter is felvillant a műsorban, aki cseppet sem demagóg módon kifli, parizer és Piros Arany mellett készített magáról fényképet, kihangsúlyozva, hogy ő a nép gyermeke. Azt sajnos elfelejtette, hogy gyakorló katolikusként elvileg nem is ehetne húst a böjtben, de kapták őt már nagyobb hazugságon is. Nézzétek meg a műsort, nem érdemes kihagyni!

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.