Pesti Srácok

Hatalmas csúsztatásokkal kampányol a szombathelyi baloldal

null

A baloldalnak hihetetlenül fáj, hogy a városvezetői pozíció nem azt jelenti, hogy kényük-kedvük szerint költhetik a városok, kerületek pénzét, hanem azt is, hogy bizonyos esetekben (mint most a pandémia) kötelességeik is vannak. A baloldali mantrát – a kormány kivérezteti az önkormányzatokat – most az LMP politikusa, Ungár Péter kezdte el egy Facebook-videóban. Segítségére volt a szombathelyi önkormányzat költségvetési tanácsnoka is (a baloldalhoz köthető Éljen Szombathely! Egyesület képviselője), aki azt állította, hogy idén a kormányzati elvonások mértéke a városban meghaladja az ötmilliárd forintot. Ebbe beletartozik a többi között az ingyenes parkolás, a gépjárműadóval való hozzájárulás a járvány elleni védekezéshez és a szolidaritási adó emelése – emelte ki Bokányi Adrienn. Az ügyben megkerestük a térség országgyűlési képviselőjét, aki hazugságnak nevezte a vádakat és azt is elmondta: a 2019-es önkormányzati választás után ugyan baloldali vezetője lett az önkormányzatnak, de a kormány ugyanúgy folytatta a térség, a város fejlesztését, mint addig. Többek között a városba hoztak egy elektromosautó-alkatrészgyártó üzemet, aminek megépítéséhez az állam több mint 5 milliárd forint közvetlen készpénzbeli állami támogatást nyújtott.

Megszokhattuk már, hogy a baloldal a járvány elleni védekezést nem segíti, sőt mi több, gátolja, vagy politikai haszonszerzésre használja. Nem történik ez másképp Szombathelyen sem. Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője egy Facebook videóban beszélt arról, hogy a kormány kivérezteti az önkormányzatokat. Retorikai akciójához egy asszisztenst is talált, nevezetesen Bokányi Adriennt, aki a szombathelyi önkormányzat költségvetési tanácsnoka. Bokányi a videóban merész számolgatásba kezdett, ugyanis azt állította, hogy a kormány ötmilliárd forinttal sarcolja meg az önkormányzatot a járvány miatt, ami ugyebár a költségvetésének az egynegyede. Gyanúsan nagy összeget emlegettek, ezért a PestiSrácok megkereste a város országgyűlési képviselőjét, hogy reagáljon, igazak lehetnek-e az ellenzéki állítások. Hende Csaba hazugságnak nevezte az állítást. Mint fogalmazott: a város iparűzési adóbevétele a járvány miatt csökkent jelentős mértékben és nem kormányzati intézkedések következtében. Iparűzési adót a kormány nem vont el Szombathelytől, a szombathelyiektől. Szombathely ugyanis nem a szombathelyi önkormányzattal egyenlő, hanem a szombathelyieket jelenti. A kormány döntése a kis-és középvállalkozásokat ötvenszázalékos mértékű adócsökkentéssel segíti, a helyi iparűzési adó (HIPA) esetében mintegy másfél millió forintot jelent átlagosan az érintett szombathelyi cégeknek.

A politikus kiemelte, hogy ugyan ez igaz a parkolási díjakra is. Azokat ugyanis a kormány a pandémiára tekintettel felfüggesztette azért, hogy ezzel is ösztönözze az embereket arra, hogy ne a fertőzésveszélyes, zsúfolt tömegközlekedést, hanem az autózást válasszák. Ezt a pénzt sem vette el a kormány, hiszen a helyiek zsebében hagyta.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta. Hende Csaba kiemelte: ez azért fontos, mert a környékbeli településeken nincsen ipar, ezért az ott lakók Szombathelyre járnak dolgozni, ott hasznosul a munkaerejük, viszont az ő településeiken ebből nincs iparűzési adóbevétel. Ez pedig így igazságtalan, gátolja a fejlődésüket.

Úgy fogalmazott: a baloldal állítása hazugság, nem sarcolja meg ötmilliárd forinttal az állam a várost, hiszen ez a pénz részben (nagy részben) ottmarad Szombathelyen, részben a helybéliek zsebében, egy része pedig válság okozta adóbevétel-csökkenésből ered. Hozzátette, amikor decemberben meghozta a kormány az iparűzési adóról szóló intézkedését, akkor jelezték, hogy a 25 ezer fő alatti településeken a kormány automatikusan a vállalkozóknál visszahagyott adóösszeget folyósítja az önkormányzatoknak. A 25 ezer fő feletti településeken pedig egyedi tárgyalások és vizsgálat következik, hiszen az ő anyagi helyzetük egészen más.

Hende Csaba továbbá felhívta a figyelmet arra is, hogy a város már megírta a levelét a Pénzügyminisztériumnak és hamarosan megkezdődnek azok az egyeztetések, amelyek során ki fog derülni, hogy a szombathelyi vállalkozók zsebében maradó, mintegy másfél milliárd forint mennyiben kerül majd kompenzálásra az állam részéről. Kiemelte: Szombathely a legszerencsésebb és a legjobb anyagi helyzetben lévő önkormányzatok egyike az országban. 2010-ben 4,5 milliárd forint volt a helyi iparűzési adóbevétel, 2019-ben ez a bevétel már meghaladta a 10 milliárd forintot, tehát több mint kétszeresére nőtt a város gazdasági teljesítménye. Ez egy páratlan fejlődés – tette hozzá.

Nem hogy kivéreztetés nincs, pénzt hozott a kormány a városba

A politikus továbbá rávilágított, szó nincs arról, hogy az állam kivéreztetné a várost, sőt. Példaként említette, hogy a 2019-es önkormányzati választások után a baloldal került vezető pozícióba és egy hónap múlva a kormány hozott egy olyan döntést, amellyel egy új elektromosautó-alkatrészgyártó üzem építéséhez több mint 5 milliárd forint közvetlen készpénzbeli állami támogatást nyújtott. Ez a német cég, a LUK ebből az ötmilliárd forintból több mint kétmilliárd forintot rögtön tovább is adott az önkormányzatnak. Összességében tehát szó nincs arról, hogy Szombathelytől elvonnának forrásokat.

MTI Fotó: Bruzák Noémi

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.