Pesti Srácok

Igazi magyar abszurd – Magyar György a koronavírus-járvány idején is kártérítési perekről álmodik

null

Magyar György ügyvéd blogján egy bejegyzés jelent meg a minap, amelyben kifejti, hogy a magyar hatóságok a tűzzel játszanak, ha nem veszik komolyan a vakcinák engedélyezésére vonatkozó szabályokat. Már nem is érdemes meglepődni azon, hogy a sok álhír és hazugság közepette beszállt a buliba a korábban börtönbizniszes ügyvédként emlegetett Magyar György is, aki egyébként a tavalyi évben a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) nevű civil szervezetnek is segített ügyfeleket vadászni. Magyar szerint a hatóságok csupán a politikai nyomás miatt engedélyezik a vakcinákat.

Nos, úgy tűnik, nincs új a nap alatt, és ha valaki elkezdi beleásni magát a koronavírus-járvány, a vakcinák, az oltási programok és az átoltottsági adatok sorába, akkor előbb-utóbb rábukkan Magyar György ügyvéd blogjára. Ő már korábban is nevezetes volt arról, hogy szívesen segít másoknak. Magyar korábban a TASZ jogsegély szolgálatának toborzása kapcsán mondott hasonlókat, mint most. Akkor egy olvasónk fotói szerint a Facebook Házi idősgondozás, bentlakásos ápolás, otthoni betegápolás Magyarországon elnevezésű, privát, több, mint hatezer taggal rendelkező, szakmai csoportban keresett ügyfeleket a jogsegély szolgálattal foglalkozó civil szervezet, amelyhez normál esetben, jogsérelem esetén magától fordul az ember, nem pedig fordítva (akkoriban vert nagy port a kórházi ágyak kiürítésének ügye).

Újra ügyfelekre vadászik a politikus-sztárügyvéd?

A bejegyzés legabszurdabb része egyébként az, amikor jogászként felhívja a figyelmet néhány kérdésre. Magyar szerint ugyanis

PestiSracok facebook image

Az ügyvéd azt is hozzáteszi, hogy aki bűncselekmény útján bárkinek kárt okoz, ezért polgári jogi felelősséggel tartozik.

– tette hozzá. Itt kibújik a szög a zsákból, hiszen a vörösiszap-katasztrófa áldozatainak képviselete során is nagy sikereket elért ügyvéd most mintha azokat az állampolgárokat akarná megszólítani, akik perelni akarnak a vakcinák állítólagos mellékhatásai miatt.

Magyar Gréczytől, Gréczy meg nyilván Magyartól tudja, hogy melyik vakcina jó

Magyar nemrégiben – ahogyan erről blogján is ír – az ATV A nap híre című műsorának vendége volt. A Simon András vezette műsorban Barna Zsuzsa, a Nyugati fény munkatársa, valamint a pornográf képei miatt országgyűlési képviselői mandátumáról lemondott Gréczy Zsolt, jelenleg a DK tanácsadója társaságában arról beszélgettek, miben is hibás a kormány, és vajon mi történik akkor, ha a kormány hazudik a vakcinákról (ezt sok esetben „tényként” kezelik a baloldalon: a kormány akkor is hazudik, ha pont ugyanazt mondja, mint Merkel, az EU vagy Macron). Egészen mesébe illő fikció bontakozott ki a több, mint félórás műsorban, és Magyar a blogján is összegezte ezeket a „gondolatokat”.

Az ATV A nap híre című műsora 2021. január 27-én. Fotó: képernyőfotó

Magyar György szerint, amennyiben egy gyógyszer alkalmazását nem a szakmai szabályoknak megfelelően engedélyezik, az felvetheti egyebek mellett a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúját. Magyar a Népszavára hivatkozva azt állítja, hogy a klinikai vizsgálatban nem ugyanolyan összetételű készítménnyel dolgoztak, mint ami most forgalomba kerülhet, mert a kisebb mennyiségű készítmény és a tömegtermelés során előállított orosz oltóanyag nem teljesen egyezik az iratok szerint. Ezek a kijelentések eleve nem lehetnek igazak, hiszen minden tételt – szállítmányt – külön ellenőriznek a hatóságok. Ahogyan Szentiványi Mátyás, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) főigazgatója is elmondta: a Nemzeti Népegészségügyi Központ minden hazánkba érkező gyártási tételt véletlen minta alapján vizsgál, és csak azt engedi beadni az embereknek, amelynek minőségéről meg van győződve. Hozzátette: minden támadás, amely az OGYÉI-t éri, az oltóanyagba vetett bizalmat ássa alá, pedig ez a legfontosabb eszköz a koronavírus-járvány elleni küzdelemben.

Magyar, a jogász biztosan többet tud, mint az OGYÉI vezetője

Magyar azt írja a blogján, hogy a fentebb említett felvetésre is választ várt több szakértő – akik közül néhányan visszaléptek –, amikor a Szputnyik V vakcina engedélyezése során kikérte álláspontjukat az OGYÉI. Magyar György felvetése hiteltelennek hat, hiszen Szentiványi Mátyás tiszta vizet öntött a pohárba és reagált a pusztán politikai vádakra. Szentiványi leszögezte:

Az új koronavírus ellen kifejlesztett orosz oltóanyagot, a Szputnyik V-t mutatja egy nővér a moszkvai GUM áruházban létesített oltóközpontban 2021. január 19-én. Fotó: MTI/EPA/Jurij Kocsetkov

Magyar szerint kormányzati nyomás miatt engedélyeznek a hatóságok

Magyar egyébként úgy véli, hogy az oltási hajlandóság azért alacsony, mert a vakcinák iránti bizalom hiányzik és ennek oka elsősorban a nem megfelelő tájékoztatás. Szerinte félő, hogy az orosz vakcina engedélyezésében résztvevő szakértők nem a saját legjobb meggyőződésük alapján, hanem – ahogyan ő fogalmazott –

A tájékozottság jegyében érdemes a Századvég nemrégiben megjelent kutatását megvizsgálni, hiszen az alapján megállapítható, hogy hazánkban a vírustagadó, illetve oltásellenes nézetek társadalmi beágyazottsága egyre csekélyebb, a vakcinák megérkezésével tovább nőtt az oltási kedv. A felmérés rámutat ugyanis, hogy a decemberi huszonnégyről januárban harmincnégy százalékra emelkedett azon megkérdezettek aránya, akik biztosan beadatják maguknak a védőoltást, továbbá a válaszadók huszonnyolc százaléka – szemben az előző havi huszonöt százalékkal – úgy nyilatkozott, hogy valószínűleg élni fog az oltás lehetőségével.

A Századvég kutatása szerint a vakcinák megérkezésével tovább nőtt az oltási kedv. Forrás, fotó: Századvég

Magyar György szerint a kormánynak be kellene számolnia a koronavírusról tájékoztató oldalon arról is, hogy melyik vakcina mennyire hatásos, milyen mellékhatásokkal kell számolni, illetve ezeket a gyártók megfelelően dokumentálták-e. Nem mintha fenyegetne az a veszély, hogy Magyar és társai bármit is elhisznek.

– írta Magyar György.

Egészségügyi dolgozó egy lakót olt be a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcinájának első adagjával a fővárosi Kálvin János Református Idősek Otthonában 2021. január 31-én. Fotó: MTI/Mohai Balázs

Természetesen ő is be fogja oltatni magát

– hangsúlyozta Magyar György, aki egyébként ezen mondatok ellenére is egyértelműen azt sugalmazza a bejegyzésében, hogy a magyar hatóságok egy nagy vakcina-összeesküvésben cinkostársai a magyar kormányzatnak.

Forrás: ATV/PS; Kiemelt kép: ATV/ képernyőfotó

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.