Pesti Srácok

Kormányinfó: védettséget igazoló okmánnyal igazolhatják magukat az oltáson átesettek

null
fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Védettséget igazoló okmányt vezet be az állam, amely rögzíti az oltás beadásának időpontját. Ilyen igazolványt kaphat az is, aki korábban elkapta a vírust, így most védett az újabb fertőzés ellen – emelte ki Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Szentikrályi Alexandra kormányszóvivővel közösen tartott, szokásos csütörtöki online sajtótájékoztatón.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter elöljáróban arról beszélt: a szerdai kormányülésen megállapították, hogy a koronavírus-járvány második hullámát sikerült megfékezni. Gulyás Gergely ugyanakkor hangsúlyozta: a hazai adatok nem mutatnak további csökkenést, Európában ráadásul több helyen a harmadik hullám is kezdetét vette, és hazánkban is megjelent a brit koronavírus-mutáció, így a vírus gyorsabb terjedésére lehet számítani. A miniszter kiemelte: több, mint 294 ezer embert oltottak már be a vírus ellen, és hosszútávon ez lesz a védekezés alapja. Gulyás Gergely elmondta: Magyarország minden, az Európai Unió által felkínált lehetőséggel élt és a maximális adagszámot kötötte le, de egyelőre az uniós beszerzés lassan zajlik. Hozzátette: uniós beszerzésből Magyarország 19 millió 737 ezer adagot kötött le, mivel két adag kell egy ember beoltásához. Ezen felül az orosz vakcinából 2 millió adagot kötött le hazánk, amelyből februárban érkezik várhatóan 200 ezer, a kínai vakcinából bedig 500 ezret vár Magyarország. A miniszter kiemelte: az Európai Bizottság vezetője szerdán elismerte, hogy a beszerzésnél hibákat követtek el. Hozzátette: Magyarország azt kérte Brüsszeltől, hogy ha már a múlton nem lehet változtatni, a jövőben igyekezzen felgyorsítani a beszerzést.

Jön a védettséget igazoló okmány

A kancelláriaminiszter beszámolt arról, hogy a kománydöntés értelmében várhatóan védettséget igazoló okmányt vezet be a magyar állam, amelyet azok kaphatnak meg, akik a második védőoltást is megkapták, illetve, akik átestek a fertőzésen. Gulyás Gergely részletezte: az okmány érvényességi időt nem fog tartalmazni, pusztán a második oltás időpontját, illetve a fertőzésen átesettek esetén a kórházból történt elbocsátás napját, a pozitív PCR utáni első negatív teszt, illetve a karaténkötelezettség teljesítésének utolsó napját. A miniszter kitért arra: mivel sok esetben a betegség enyhe lefolyású, vagy tünetmentes, ettől függetlenül az antitestek ilyenkor is termelődnek, amely védettséget okoz. Gulyás Gergely elmondta: ilyen esetekben, ha egy hiteles labor vérvizsgálata igazolja az antitestek jelenlétét, szintén kérhető a védettséget igazoló okmány, amelynek időtartama négy hónap.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott.

Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy a bértámogatások kifizetésének felgyorsítása az ígéretek szerint megtörtént, a megítélt támogatások mintegy 99 százalékát kifizették, a támogatási pályázatok 90 százaléka pedig feldolgozásra került.

Ha sokan kérnek a vakcinából, májusra fognak tudni mindenkit beoltani

A kancelláriaminiszter elmondta: a koronavírus elleni oltásra eddig több, mint kétmillióan regisztráltak, ennyi embert várhatóan március végéig be tudnak majd oltani. Ugyanakkor hozzátette: reményeik szerint az igénylők száma a 4 millió főig is emelkedhet, ebben az esetben májusig is kitolódhat az oltások beadása.

Az ellenzéki riogatásokra reagálva ismételten kiemelte: lehet választani a vakcinák között, de értelemszerűen adott pillanatban, amelyek akkor rendelkezésre állnak. Ha valaki nem kér az adott oltóanyagból, akkor a legközelebbi alkalommal értesíteni fogják, ha érkezik a kívánt vakcinából.

Megkezdődött a 13. havi nyugdíjak kifizetése

A miniszter a koronavírus-járvány okozta gazdasági károk enyhítse kapcsán kitért arra is, hogy megkezdődött a 13. havi nyugdíj visszaépítése, amelynek első negyedét február elején kapták meg a nyugdíjasok. Mint kiemelte, a jobboldali konzervatív kormány válságkezelése abban is eltér a baloldalitól, hogy a baloldal elvett a válságban egyhavi nyugdíjat, a jelenlegi kormány ugyanakkor úgy látta, a válságban segítséget nyújt a nyugdíj visszavezetése, ezzel is értékelve az idős emberek végtelen béketűrését, amivel egyébként a mögöttünk hagyott 10 hónap nehézségeit elviselték.

Szentkirályi Alexandra a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy várhatóan a jövő héten indul az online konzultáció az élet újraindításáról, amely a vakcinainfo.hu felületén lesz elérhető. Mint kiemelte, azért fontos a konzultáción való részvétel, mert a járványügyi szakemberek álláspontja mellett fontos az emberek véleményének az ismerete is.

Nem kellene Fekete-Győrnek kommunista nagyapja nyomdokaiba lépnie

Újságírói kérdés szerint a Momentum Mozgalom elnöke egy lapinterjúban arról beszélt: azon dolgozik a párt, hogy kormányváltás esetén miként lehetetlenítsék el az általuk Fidesz-közelinek vélt személyeket, cégeket. Gulyás Gergely erre úgy reagált, hogy különösen rossz időket idéz ez a kijelentés, majd megjegyezte:

A kormánynak nincs köze a Klubrádió bezárásához

Gulyás Gergely reagált arra is, hogy az Európai Bizottság, a francia külügyminisztérium és az Egyesült Államok külügyi tárcája is aggodalmát fejezte ki a Klubrádió helyzete miatt. Mint elmondta, szövetségesek lévén a kormány nyilatkozataiból ezek az országok is tájékozódhatnak arról, hogy a kormánynak semmi köze nincsen egy bírósági döntéshez. Mint kifejtette, a bírósági döntés olyan jogsértéseken alapul, amelyet a rádió sem vitatott, és a kizáró ok nem az új médiatörvényben szerepelt először, hanem már 1996-ban.

Budapest a jogosnál is több fejlesztési forrásban részesült és részesül

A miniszterelnökséget vezető miniszter kérdésre válaszolva arra is kitért: ismét álhírek terjednek arról, hogy a 2021-2027 közötti uniós költségvetési ciklusban csak évi 700 millió forint jutna a főváros terveinek megvalósítására. Gulyás Gergely hangsúlyozta: a fővárost érintő fejlesztések sok száz milliárdos, az 1000 milliárdot is meghaladó nagyságrendűek, annak ellenére, hogy Magyarország legfejlettebb régiójaként alig részesülhetne ezekből a forrásokból. Úgy fogalmazott:

Vezetőkép: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.