Pesti Srácok

Pikó for president! – Karácsony Gergely Pikó Andrást jelöli miniszterelnöknek (VIDEÓ)

Nem igazán sikerült tegnap sem komolyan vennie Karácsony Gergelynek az átláthatóságot, valamint a közvélemény nyílt tájékoztatását. Miután vállat vont stábunk azon kérdésére, hogy van-e felelőssége a Fővárosi Önkormányzatnak abban, hogy egyik intézményében visszaélhettek a dolgozóknak és idős embereknek szánt vakcinákkal, a főpolgármester az ellenzéki miniszterelnök-állításra vonatkozó kérdést sem tudta komolyan venni. A komolytalanságban pedig természetesen most is partner volt a körúti szójalattepárt terézvárosi Caligulája, aki lesajnáló vállveregetés kíséretében biztosította támogatásáról kollégáját.

A szokásosnál is érdektelenebb sajtótájékoztatót sikerült összehoznia csütörtökön a fővárosi ellenzéknek: miután elsírták, hogy a kormány még mindig/már megint/folytatólagosan/végérvényesen (a tetszőleges választ kéretik aláhúzni) kivérezteti az önkormányzatokat azzal, hogy egyes helyi adónemeket a védekezésre csoportosít át a baloldali kerületvezetők zsebéből, a korrekt, átlátható tájékoztatás jegyében ismét elmenekültek a komoly kérdések elől.

Ennek ellenére, sok hónapnyi bujkálás után azért sikerült stábunknak mikrofonvégre kapnia Karácsony Gergelyt, aki azonban, úgy tűnik, belekényelmesedett abba, hogy nem kell válaszolnia kellemetlen kérdésekre, arra vonatkozó felvetésünkre ugyanis, hogy a Fővárosi Önkormányzat felelős lehet, ha intézményeikben visszaélnek a koronavírus elleni vakcinákkal, a szolidáris főpolgármester csak vállat vont.

Az együttműködésre tehát nem volt hajlandó Karácsony, azonban így is fontos információkat tudtunk meg: például azt, hogy a főpolgármester VIII. kerületi kollégáját, Pikó András jelölését támogatja az ellenzéki miniszterelnöki castingra.

PestiSracok facebook image

– mondta vicceskedve videónkon a főpolgármester.

Az is kiderült továbbá, hogy a momentumosok már nemcsak az összefogáson, hanem saját szervezetükön belül is szakadárként viselkednek: a lila lattepárt terézvárosi polgármestere ugyanis főnöke, Fekete-Győr András helyett ő is inkább Pikót támogatja. Persze mi azt gondoljuk, hogy Karácsonyék csak poénkodni próbáltak – hisz a humor baloldali műfaj –, náluk azonban ezt már igazán nem tudni... Végül is főpolgármesternek jelöltek egy olyan embert, akit elástak volna, ha vissza kell mennie oda, ahol addig polgármester volt.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.