Pesti Srácok

Zeneiskola helyett #FreeSZFE-központ – Niedermüllernek mindenre van progresszív megoldása

Zeneiskola helyett #FreeSZFE-központ – Niedermüllernek mindenre van progresszív megoldása

A DK-s Niedermüller Péter által vezetett VII. kerületi önkormányzat ujjongva jelentette be, hogy a Várkonyi Zoltán Alapítvány – amely mögött az SZFE kormányzati megszállása ellen tiltakozók állnak – nyerte el a Damjanich utca 4. szám alatti épület bérleti jogát, így ők költözhetnek be. A dolog szépsége, hogy az épületet még az előző kerületvezetés újította fel, de ezt természetesen Niedermüllerék nem említették, ráadásul egy zenei iskola költözött volna be, de a FreeSZFE mozgalmárai persze fontosabbak progresszívéknél, mint a gyerekek.

Három hete jelentették be az egyetemüket elfoglaló hallgatók, hogy független alkotóhelyet hoznak létre, ennek lett meg hétfőn az eredménye, Niedermüller Péter kifordított SZFE-maszkban, díszpárnán adta át az önkormányzati épület kulcsait a hallgatóknak.

– közölte a DK-s önkormányzat.

A házban többek között előadásokat, kurzusokat, vetítéseket, valamint könyvbemutatókat tartanak majd, és be akarnak szivárogni a VII. kerületi iskolákba és óvodákba is. Ha tervük összejön, akkor a nyár végén még egy szabadtéri nyitófesztivált is tartanak majd. A zenei iskola meg marad a régi helyén és nem költözhet be a felújított épületbe, mivel Niedermülleréknek fontosabb volt az SZFE.

PestiSracok facebook image

– mondta délutáni sajtótájékoztatóján a VII. kerületi polgármester, majd hozzátette, hogy az egyetemfoglaló hallgatók mindig mindenben számíthatnak a DK-s önkormányzatra.

A Pesti TV stábja jelen volt az ünnepélyes átadón, Bohár Dani A Riporter Facebook-oldalán úgy kommentálta, egy korábbi adásban már láthattuk, mit műveltek ezek a hallgatók az egyetem Vas utcai kollégiumában.

– írta

Forrás: Facebook/Pesti TV/PS; Fotó: Facebook/ Pesti TV

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.