Pesti Srácok

A szegedi biológus professzor kiáll az oltások mellett, ezért népirtás vádjával feljelentették

A szegedi biológus professzor kiáll az oltások mellett, ezért népirtás vádjával feljelentették

Boldogkői Zsolt, a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézetének tanszékvezető egyetemi tanára a kezdetektől az oltás mellett áll, de ezért sokszor élesen kritizálják. Ám úgy tűnik, egy fotelvirológus odáig merészkedett el, hogy feljelentette, mert a professzor nem tett eleget a fenyegetőzéseinek, és annak ellenére kiáll a vakcinák mellett, hogy a feljelentő állítása szerint az USA-ban 966 ember halt meg mRNS oltóanyagok beadása után. A vád pedig nem más, mint népirtás. Boldogkői Zsolt követőinek nagy része azonban kiáll a professzor mellett.

– írta I. Péter feljelentő Boldogkői Zsolt professzornak azután, hogy a fenyegetőző férfi azt állította, hogy Amerikában kilencszázhatvanhat ember halt meg, miután mRNS-technológiával készült vakcinát kaptak – számolt be a történtekről Boldogkői a közösségi oldalán.

Mint ismert, Karikó Katalin találmánya nyomán, ezzel az eljárással készült a Pfizer és a Moderna oltóanyaga is. Ennek a vakcinafejlesztésnek a lényege, hogy olyan genetikai információt juttat a szervezetbe, amely megtanítja az immunrendszert a koronavírus úgynevezett tüskefehérjéjének lemásolására. Továbbá fontos az is, hogy ezek a vakcinák nem tartalmaznak legyengített vagy inaktivált vírust, mint a hagyományos technológiával készült kínai Sinopharm-vakcina. A feljelentő – tudatva a professzorral, hogy nem a levegőbe beszél – egy újabb levélben arról tájékoztatta a tanszékvezetőt, hogy a rendőrség válaszában azt írta neki, hogy iktatták a feljelentését és magas szintre továbbították.

PestiSracok facebook image

A professzor – aki korábban azt mondta, hogy kötelezővé tenné az oltást, bár tudja, hogy ez Európában, és így Magyarországon nem fog bekövetkezni, de szerinte a nyájimmunitást csak így érhetjük el – felhívta a figyelmet arra is, hogy rosszakarói már nemzetközi szinten is arra buzdítják az embereket, hogy jelentsék őt fel, és arról is beszámolt, hogy sok fenyegetést kap.

Kiállnak mellette követői

Boldogkői Zsolt azonban a feljelentések ellenére sem hátrál meg és követői is kiállnak a professzor mellett. Van, aki nem érti, hogy a rendőrség egyáltalán miért foglalkozik ilyen feljelentésekkel, hiszen ezek a vádak ostobaságok. Olyan is volt, aki azokat jelentené fel, akik lebeszélik az embereket az oltásról. De olyan is akadt, aki azt javasolta, hogy a professzor éljen a viszontperrel, és becsületsértésért, rágalmazásért ő is tegyen jogi lépéseket. Egy másik kommentelő szerint pedig egy állandó ügyvéd kellene a biológusnak, aki ezeket az ügyeket viszi.

Ilyen történeteket hallva eszünkbe jut Albert Einstein híres mondása:

Fotó: Boldogkői Zsolt/Facebook

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.