Pesti Srácok

Bauer Tamás szerint inkább az oroszokat és a kínaiakat kellene oltani, nem a magyarokat

null

Bauer Tamás a liberális fősodor tipikus képviselője, aki azért lépett ki a Demokratikus Koalícióból, mert túl nacionalistának találta azt (nem tévedés). Bauer Tamás nagyon szereti a magyarokat, mindig vannak olyan ötletei, amelyek elfelejtetnék velünk Trianont, mert még annál is sokkal szörnyűbbek. Legújabb ötlete, hogy a magyar kormány által vásárolt vakcinákat tulajdonképpen a dolgozó kínai tömegektől raboltuk el, nyilván személyesen maga Orbán Viktor. Feleslegesen keresünk Bauer művészetében logikát vagy jóindulatot. Csak az a fontos, hogy valahogy ki lehessen ókumlálni: a magyarok beoltása fertelmes, mások ellen elkövetett bűn. Nehogy már mi meneküljünk meg.

Bauer Tamás bejegyzésében azt írja, kifejezetten felbosszantották az ATV Öt című műsorában látottak, ahol – megfogalmazása szerint – négy igazán okos ember afölött értetlenkedik, miért is alakultak ki frontok az ellenzékiek és a kormánypártok között a keleti vakcinák kérdésében. A DK politikusa furcsának tartja, hogy a szakértők még mindig nem értik: már régen nem arról van szó, hogy az ellenzék szerint a nyugati az jó, ami orosz vagy kínai, az nem jó.

– hangsúlyozta Bauer Tamás, ezzel nem kevesebbet állítva, mint hogy a magyar kormány politikai nyomás alatt tartja a független magyar szakhatóságokat, és szakmai véleményekkel ellentétes döntéseket kényszerít az OGYÉI-re. A gyurcsányista politikus gondolatmenetét így folytatja:

PestiSracok facebook image

Bauer Tamás azt is írja: nem lát ellentmondást aközött, hogy az ellenzéki pártok helytelenítik az Európai Gyógyszerügynökség által nem jóváhagyott orosz és kínai vakcina alkalmazását, illetve hogy egyes politikusaik készek ezekkel a vakcinákkal beoltatni magukat. Arra a saját magának feltett kérdésre, hogy miért van igaza azoknak az ellenzéki politikusoknak, akik nem helyeslik a keleti vakcinák alkalmazását, a következő elmélettel áll elő:

A politikus szerint tehát inkább az orosz és kínai hatalmi törekvések megakadályozása kellene, hogy prioritás legyen a magyar kormány számára, mint az, hogy hazánk minél több oltóanyaghoz tudjon hozzájutni. De talán a legmegdöbbentőbb megállapítás mégis a poszt végére maradt. Elképzelése szerint azzal, hogy az európai országok a nyugati vakcinabeszerzéssel párhuzamosan keleti oltóanyagokra is igényt tartanak, közvetett módon akadályozzák például a harmadik világ beoltását, hiszen elmélete szerint ezt tőlük vesszük el.

– zárta bejegyzését a Gyurcsány-párti politikus, aki ezúttal sem tért ki arra, hogy tekintettel a napi közel kétszáz halálesetre, a "néhány hónappal előbbi" átoltottság hány ezer vagy akár tízezer magyar ember életének megmentését jelentheti.

Forrás: Facebook; Fotó: MTI/Beliczay László

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.