Pesti Srácok

Bige László az új Simicska, nála térdel kortespénzért a haladó baloldal – élén Horn Gáborral (videó!)

Több tízmillió forintot fizetett a műtrágyakirálynak is nevezett, éppen nyomkövetős lábbilincsben házi őrizetét töltő Bige László milliárdos nagyvállalkozó Horn Gábor intézetének, a Republikonnak, hogy kimutassák: minden baloldalinak és reformnyilasnak részt kell vennie a nagy ellenzéki összeborulásban és akkor biztosan legyőzik Orbán Viktort. Ugyan a vaskos elemzést csak az ellenzéki pártvezetőknek, "köztük" a Telex főszerkesztőjének mutatták meg, a kisebb, kényszerűen nyilvánosságra hozott rész adatai viszont furcsa viszonyt ápolnak a matematikával: kiderül belőlük, hogy a Fidesz-KDNP masszívan vezet, mégis az ellenzék áll győzelemre. Ráadásul minderről csak azért tudni, mert Horn Gábor karambolozott Bige gyártelepéről kijövet és egy szemfüles arra járó lefilmezte a jelenetet.

Jeszenszky Zsolt, Ambrózy Áron. Takács Áron, Varga Ádám és Szamosi Tímea a Politikai Hobbistában nagyszerűen levezette: a Nagy Ellenzéki Összefogásnál már csak a Nagy Ellenzéki Összeadás erősebb, így ha nem az ellenzéki pártok támogatottságával számolnak, hanem az egy és örök párttal, akkor népszerűbbek, mint Biden egy random temetőben. ? A teljes adás ITT nézhető vissza.Bige László zűrös tevékenységéről a Mandiner írt nagyobb oknyomozó portrécikket a napokban, ami ITT érhető el.

A Pesti TV MINDEN NAP 18 ÓRÁTÓL JELENTKEZIK ÚJ MŰSOROKKAL! A Politikai Hobbista minden hétköznap kilenc órától kezdődik élőben. Az adás fogható bárhol az országban előfizetés nélkül egy egyszerű, kisméretű digitális antennával, illetve elérhető a legtöbb szolgáltató alapcsomagjában, és még műholdról is. A műsorok röviddel az adás után a pestitv.pestisracok.hu oldalon nézhetőek vissza! Kövesse a PestiTV Facebook- és Instagram-oldalát, TikTok-fiókját is!

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.