Pesti Srácok

Csurkáéknak esélyük sem volt a Vörös polip ellen – „Igazságtalan voltam az MDF-fel korábban” – mondta Mező Gábor a PestiTV-n

Mi az erősebb: az „Összefogás” vagy a NER sajtója? Régi nevén a „balliberális” vagy a „konzervatív” média? Az egyensúlyt tekintve a mai már egy egészen normális helyzet ahhoz képest, ami a kilencvenes években volt – hangsúlyozta Mező Gábor a PestiTV-n. Akkoriban még azért is megkapta a magáét az MDF, mert szeretett volna egy olyan napilapot, amely a párt értékeit és üzenetét közvetíti. Az átmentett sajtópolip rögtön diktatúrát kiáltott. Mező új könyvéről beszélgettünk a Gerilla Bárban.

Mező Gábor, a PestiSrácok.hu újságírója és a PestiTV A hálózat című műsorának gazdája ezúttal átült, és a Gerilla Bár vendége volt. A kutatót új könyvéről kérdezték, amely a média átmentéséről szól. Mező arra a kérdésre, hogy mikor volt a legdurvább fölényben a posztkommunista társaság a nemzeti, konzervatív oldallal szemben, így felelt:

Mező ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy korábban igazságtalan volt az MDF-fel kapcsolatban, leginkább azért, mert a kormány végigasszisztálta a rendszerváltás elszabotálását. Hibáikat most is látja, de az tény, egyre világosabb, hogy olyan ellenszélben dolgoztak, hogy igazából esélyük sem volt. „Jellemző, hogy amikor saját lapot akartak, akkor a posztkommunista, hálózati média egy testként kiáltott diktatúrát, Csengeyék próbálkozását Rákosiék propagandájához hasonlítva.”

PestiSracok facebook image

Pedig miről volt szó: egyszerűen szerette volna a kormány, ha a nemzeti, konzervatív álláspont és narratíva is eljut az emberekhez. Legalább egy napilapon keresztül.

A média lenyúlásának titkos története a kiadó oldalán, de a Librinél, a Bookline-nál és a Líránál is megrendelhető.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.