Pesti Srácok

Elsőként a PestiTV stúdiójában gratulálhattunk a Kossuth-díjas Nagy Ferónak! - Nem is akármilyen interjút adott Jeszyéknek (videó)

Provokáltuk a rendszert. Csak annyira, hogy verés ugyan legyen, abból se túl nagy és túl gyakran, de börtön azért ne – foglalta össze a Kossuth-díjjal frissen kitüntetett Nagy Feró a Beatrice működési elvét a kommunizmusban a Politikai Hobbista hétfő esti élő adásában. Jeszenszky Zsolt, Mészáros Nóra, Ambrózy Áron, Takács Áron és Varga Ádám kérdéseire azt is megválaszolta: negyven éve, a rendszeren kívüliek, azaz a Fekete bárányok Hajógyári szigeteki nagykoncertjén gondolta-e, hogy egyszer a legmagasabb művészeti díjban részesül. Elmondta, hihetetlenül elérzékenyült, amikor megkapta az értesítést. Ford Fairlane magyar hangja azt is elárulta, ha megint a baloldal akarja eldönteni, hogy ki a művész, akkor inkább marad a nemzet csótánya. Az interjú a műsor felénél, a 23. percnél kezdődik!

Az első félidőben nem a hazai, hanem a nemzetközi baloldal volt téma, amelyik szintén arra keresi a választ, hogy mi a művészet. Természetesen az, ami náluk belefér az egyre szűkebbre szabott ideológiai keretükbe. Ami nem, arra rásütik a bélyeget, leggyakrabban a rasszizmusét. így a törléskultúrának már olyan, kifejezetten antirasszista művek is áldozatul estek, mint a Tamás bátya kunyhója. Hogy mi mindent töröltek ki a történelemből a haladók a fejlett Egyesült Államokban, azt nézzétek meg bátran az adásban – amíg le nem tiltják!

A Pesti TV MINDEN NAP 18 ÓRÁTÓL JELENTKEZIK ÚJ MŰSOROKKAL! A Politikai Hobbista minden hétköznap kilenc órától kezdődik élőben. Az adás fogható bárhol az országban előfizetés nélkül egy egyszerű, kisméretű digitális antennával, illetve elérhető a legtöbb szolgáltató alapcsomagjában, és még műholdról is. A műsorok röviddel az adás után a pestitv.pestisracok.hu oldalon nézhetőek vissza! Kövesse a PestiTV Facebook– és Instagram-oldalát, TikTok-fiókját is!

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.