Pesti Srácok

Kormányinfó – Áprilisban minden eddiginél több vakcina érkezik Magyarországra

Ha eléri az oltottak száma a 2,5 milliót, kinyithatnak az iskolák – jelentette ki Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki sajtótájékoztatón. Hozzátette: legkorábban április 12-én, vagy április 19-én következhet be az óvodák, iskolák és középiskolák megnyitása, előtte azonban minden tanárt és óvodai dolgozót – amennyiben igénylik – beoltanak a koronavírus elleni vakcinával.

A harmadik hullámnak nincs vége, a fertőzések száma továbbra is növekszik Európa-szerte – jelentette ki Gulyás Gergely kancelláriaminiszter az aktuális csütörtöki Kormányinfón. Elmondta: jelenleg 11 760 embert ápolnak kórházban koronavírus-fertőzés miatt, ugyanakkor az egészségügyi ellátórendszer képes biztosítani a megnövekedett betegszámhoz szükséges kapacitásokat. Hozzátette: jelenleg több mint ezerhatszáz lélegeztetőgéppel ellátott, és több mint tízezer lélegeztetőgép nélküli szabad kórházi ágy áll rendelkezésre. Gulyás Gergely kiemelte: az orvosok és ápolók megfeszített munkát végeznek, amiért köszönetet érdemelnek.

A kancelláriaminiszter kitért arra, hogy hatszázötvenezer olyan nyugdíjas van, aki még nem regisztrált; őket Müller Cecília tisztifőorvos levélben kereste meg, arra kérve őket, hogy oltassák be magukat. Gulyás Gergely kiemelte: ha ebben a korosztályban valakit beoltanak, akkor csupán egy-három százalékos az esély a megfertőződésre.

Nem állnak halomban a raktárban a vakcinák

PestiSracok facebook image

Minden oltóanyagot, ami rendelkezésre áll, egy héten belül eloltunk – hangsúlyozta Gulyás Gergely a sajtótájékoztatón, kiemelve: a beérkezett vakcinák közül azokat nem használják fel, amelyek minőség ellenőrzését éppen aktuálisan végzi a Nemzeti Népegészségügyi Központ, illetve vannak oltóanyagok, amelyek a második körös oltásokra vannak félretéve, amelyek beadása időhöz kötött. A kancelláriaminiszter elmondta: a gyors vakcinációnak köszönhetően Magyarország második helyen áll Európában az átoltottság tekintetében.

– fogalmazott.

Áprilisban minden eddiginél több vakcina érkezhet

A sajtótájékoztatón a kancelláriaminiszter szólt arról is, hogy az európai uniós szállítmányok rendkívül bizonytalanul érkeznek hazánkba, ugyanakkor elmondható, hogy áprilisban minden korábbinál több vakcina áll majd Magyarország rendelkezésére. Hozzátette: ez azonban annak is köszönhető, hogy mind Kínából, mind Oroszországból folyamatosan érkeznek a szállítások.

Az iskolák nyitása előtt oltják a tanárokat

Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy a szerdai kormányülésen született döntés értelmében ha az oltottak száma eléri a 2,5 millió főt, egy héten belül kinyithatnak az óvodák, iskolák és a középiskolák is. Kiemelte: a jelenlegi számítások szerint legkorábban április 12-én, vagy április 19-én következhet be a nyitás. A kancelláriaminiszter hangsúlyozta: az iskolák újranyitását megelőzve be fogják oltani az óvónőket és tanárokat, amennyiben ezt igénylik.

Gulyás Gergely a Kormányinfón elmondta: a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara egységes szabályozások bevezetésére tett javaslatot, amelyek értelmében minden üzlethelyiségben, szolgáltatási térben tíz négyzetméterenként egy vásárló vagy vendég tartózkodhat. A kancelláriaminiszter kiemelte: a kormány az Operatív Törzset kérte fel, hogy vizsgálják meg a javaslat életszerűségét.

Vezetőkép: MTI/ Balogh Zoltán

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.