Pesti Srácok

Pénzszórás Karigeri módra, avagy hogyan dobjunk ki pénzt a kukába? – Szabálytalanul üríti a konténereket az FKF

null

Évi több tízmillió forintnyi közpénz folyik el az FKF-nél, mivel tömegesen törnek el a rossz minőségű műanyag konténerek a szabálytalan ürítési gyakorlat miatt. Bár a városvezetés tud a problémáról, a megoldást nem sietik el. A pazarlást szóvá tevő munkatársat halálosan megfenyegették, aki emiatt rendőrségi feljelentést tett – minderről a Magyar Nemzet számolt be részletesen.

A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy közel háromezer rossz minőségű tartályból majdnem ezer darab tört el az elmúlt egy évben, és hiába panaszkodott számos ügyfél – köztük az RTL Klub –, mégsem a kímélőbb, úgynevezett villás eljárással ürítik a konténereket. Pedig az érvényben lévő műveleti utasítás alapján az emelővillás emelési módot kellene alkalmazni, és a Magyar Nemzet birtokába került több dokumentum alapján az FKF elismerte a panaszos ügyfeleknek, hogy nem szabályosan ürítették a műanyag konténereket, és néhány rakodó figyelmeztetést kapott. Azonban semmilyen átfogó intézkedés nem történt, pedig a főváros baloldali vezetése már legalább egy éve tudott a rossz gyakorlatról.

Bár Tüttő Kata (MSZP) városüzemeltetési főpolgármester-helyettes utasítást is adott vizsgálat lefolytatására az ügyben, azonban az FKF végül nem folytatta le a vizsgálatot. Sőt, azt a munkatársat, aki szóvá tette a vezetésnél a kukák tömeges törését eredményező ürítési eljárást, halálosan megfenyegette az egyik felettese, sőt, februárban el is bocsájtották. Pedig az illető első körben csak az FKF belső fórumain tett panaszt, aztán jelezte a történteket Tüttő Katának, természetesen eredménytelenül. Végül a dolgozó rendőrségi feljelentést tett a fenyegetés mellett a kukák százmilliós kárt okozó kezeléséről. A lap úgy tudja, az utóbbi kérdésben jelenleg a BRFK gazdasági osztálya végez adatgyűjtést. Figyelemre méltó, hogy az FKF a Magyar Nemzet kérdésére nem volt hajlandó kiadni a műanyag konténerek selejtezési naplóját, amelyből pedig egyértelműen kiderül, hogy pontosan hány konténer ment tönkre az elmúlt időszakban.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Mónus Márton

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.