Pesti Srácok

Kormányinfó: Magyarország oltott a leggyorsabban az unióban, a jövő héten nyithatnak a teraszok! (Visszanézhető!)

Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a kormánydöntések közül már beszámolt a legfontosabbakról (nyithatnak a teraszok a jövő héten, több évfolyam számára később kezdődik a jelenléti tanítás) – az intézkedés egyéb részleteiről és a további döntésekről számolt be a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, valamint Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, akik válaszoltak az újságírói kérdésekre is.

Gulyás Gergely beszédét azzal kezdte, hogy komoly nehézségekkel szembesül az ország a járványhelyzetben. Ezek után a tárcavezető mindenkinek köszönetet mondott, akik részt vesznek a védekezésben. Kijelentette, hogy Magyarország oltott a leggyorsabban az unióban; a Brüsszel által megrendelt vakcinák közül a Janssen is kiesett, így félmillióval kevesebb vakcina érkezik hozzánk a közeljövőben.

– jelentette ki. A miniszter azzal folytatta, hogy szerencsére nő az oltási hajlandóság: már több mint 4,2 millió ember regisztrált, a cél, hogy ez a szám 8 millió legyen.

– köszönte meg a háziorvosok munkáját Gulyás Gergely, aki ismertette: a beoltottak egy százaléka betegszik meg a statisztikák szerint. A tárcavezető szerint az oltóanyagok között nincs érdemi különbség a hatékonyság között. A miniszter kijelentette: a világ egyik legnagyobb üzlete a vakcinák jelenlegi terjesztése, minden hír mögött üzleti érdekek állhatnak. A kormány kampányt indít a regisztrációk számának megnövelése érdekében, így óriásplakátok is megjelennek majd az utcákon. A kampány jelmondata: az oltás életet ment. Gulyás Gergely szerint mindenki be lesz oltva május végére, ha sikerül pótolni a kieső Janssen-vakcinát. Arról is beszélt, hogy 3,5 millió beoltott felett nyithatnak a teraszok, és nem kell fizetni a teraszok bérléséért. A bértámogatás májusban is jár az éttermeknek, valamint kézikönyv készül a vendéglátóhelyeknek. Gulyás Gergely szerint az iskolákat csak kellő óvatosság mellett lehet újraindítani, az óvodákat és az alsó tagozatokat indítják újra. Újságírói megkeresésre arról beszélt a Miniszterelnökség vezetője, hogy világosan ki kell mondani: minden oltás jobb, mint a betegség, ezért megkérték a baloldalt, hogy a széthúzás helyett az összefogásra koncentráljon.

– szögezte le. A miniszter egy másik kérdésre úgy válaszolt, hogy nem akarnak senkit iskolába kényszeríteni, megvannak a hiányzás pontos szabályozásai. Azzal kapcsolatban, hogy vajon a vendéglátóiparban kötelező lesz-e az oltás, Gulyás Gergely elmondta: ha sehol nem tették kötelezővé az oltást, még az egészségügyben sem, akkor a vendéglátóiparban sem lehet ezt előírni. A védettségi igazolvánnyal kapcsolatban elmondta: négymillió beadott oltás után lesz fontos a védettségi igazolvány, akkor járhatnak majd előjogok a beoltottaknak. A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, a sajtónak is van felelőssége a vakcinák kapcsán megjelent hírek kapcsán.

– fogalmazott.

Karácsony Gergelynek csak ugródeszka a főváros

A főpolgármesterről Gulyás Gergely kijelentette, hogy Karácsony Gergely hosszabb ideje úgy viselkedik, mint akinek a budapesti városvezetés egy ugródeszka. Ezt azzal indokolta, hogy a városvezető olyan területeken is vitát keres, ahol korábban már született megállapodás a kormány és a főváros között.

– fogalmazott a miniszter, aki szerint az ellenzék nyitni akart, amikor zárni kellett volna. A kormány prognózisai eddig is pontosak voltak; Gulyás Gergely szerint az ellenzék stratégiai döntése az volt, hogy a járványügyi védekezés időszakában is támadják a kormányzatot, erről a stratégiáról Gyurcsány Ferenc döntött.

– közölte a Miniszterelnökség vezetője. Egy másik kérdésre a tárcavezető úgy fogalmazott, hogy a kínai vakcina a második oltást követően is megfelelő védettséget nyújt, nincs szükség harmadik oltásra. Elárulta, hogy a Sinopharm-oltást kapók sok esetben védettebbek, mint a Pfizerrel beoltottak.

– mondta Gulyás Gergely, aki az ingyenes parkolást firtató kérdésre elmondta: az addig marad életben, amíg a járvány jelen van az életünkben és a veszélyhelyzet érvényben van. Egy, a V4-ekkel foglalkozó kérdésre a tárcavezető leszögezte: nehéz józan ésszel megindokolni, hogy miért baj, ha Igor Matovič a szlovák polgárok életét próbálja segíteni az orosz vakcina bevizsgálásával. Gulyás Gergely szerint egy egészségügyi válsághelyzetben nem egy másik ország belpolitikájáról mond véleményt az az ország, aki egy másik országból szerez be vakcinát. A gazdasággal kapcsolatban leszögezte a miniszter, hogy a 2021-es költségvetést úgy készítette elő a kormány, hogy a 7,5 százalékos hiánycél elérhető legyen. Korábban egy konzervatív költségvetési politika volt itthon, de most muszáj több pénzt bevonni a gazdaságba. Arra kért mindenkit Gulyás Gergely, hogy az oltással kapcsolatos rémhíreknek senki ne üljön fel, mert a betegségben meg lehet halni.

– tisztázta a miniszter, aki szerint a nyugati vakcináknál is jobb a Szputnyik hatékonysága. A miniszter beszélt arról is, hogy a járványnak akkor lesz vége, ha az egész világon véget ér; jelenleg az oltottság növelésével lehet a legjobban harcolni a vírussal, és el kéne érni a 6 millió beoltottat.

Kiemelt kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.