Pesti Srácok

Operatív törzs – Már nem a vakcinák mennyiségén múlik, ki mikor kapja meg az oltását (videó!)

Az oltási program sikeres, és a magyar lakosság 38%-a már megkapta az oltást, szemben az uniós 22%-os átlaggal. Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 3 774 221 fő, közülük 1 773 900 fő már a második oltását is megkapta – mondta el György István államtitkár, az országos oltási munkacsoport vezetője az operatív törzs szerdai tájékoztatóján. Népszerűnek bizonyul a rendszer, ezért úgy döntöttek, hogy nyitva marad az időpontfoglaló, és a regisztráltak csütörtökre, majd az azt követő napokra is tudnak foglalni. Megnyitják az időpontfoglalót az AstraZeneca vakcináira is. A nemrégiben érkezett Pfizer-szállítmányt a 16 és 18 éves korosztály oltására, valamint a második körös oltásokra fogják felhasználni. Lehetővé válik azok oltása is, akik három hónapon belül estek át a betegségen – mondta el György István. Müller Cecília országos tisztifőorvos kiemelte, hogy beérett a vakcinák beszerzése iránti fáradozás gyümölcse: annyi vakcina áll rendelkezésre, hogy elegendő lesz azoknak, akik szeretnének oltást kapni.

600 ezer adag kínai vakcinát szállítottak ki vasárnap, ezen kívül más szállítmányok is érkeznek hazánkba. György István államtitkár szerint már nincs annak akadálya, hogy valaki megkapja az oltását. A regisztráltak száma meghaladta a 4,5 milliót és 74%-uk már megkapta az oltást. Azok a regisztráltak, akiknek még nincs időpontja oltásra, már interneten is foglalhatnak a kórházi oltópontokra. György István szerint most az időpontfoglalónak köszönhetően, bárki egy-két napon belül megkaphatja az oltását. Népszerűnek bizonyul a rendszer, ezért úgy döntöttek, hogy nyitva marad az időpontfoglaló, és a regisztráltak csütörtökre, valamint az azt követő napokra is tudnak foglalni. Megnyitják az időpontfoglalót az AstraZeneca vakcináira is. A nemrégiben érkezett Pfizer-szállítmányt a 16 és 18 éves korosztály oltására, valamint a második körös oltásokra fogják felhasználni. Lehetővé válik azok oltása is, akik három hónapon belül estek át a betegségen – mondta el György István. A munkacsoport vezetője szerint a magyar oltási program példaértékű, és ma ott tartunk, hogy aki regisztrált, tízből emberből hét megkapta az oltását.

Nincs akadálya az oltásnak

Müller Cecília országos tisztifőorvos kiemelte az operatív törzs tájékoztatóján, hogy beérett a vakcinák beszerzése iránti fáradozás gyümölcse: annyi vakcina áll rendelkezésre, hogy elegendő lesz azoknak, akik szeretnének oltást kapni. Megérkezett újabb 19 200 AstraZeneca vakcina, 480 ezer Szputnyik és 24 ezer adag Janssen is. Csütörtökre várnak még Moderna-, és péntekre 324 ezer AstraZeneca-vakcinát. A tisztifőorvos azt kéri, hogy aki még nem tette meg, az regisztráljon. Hazánkban az oltások mennyisége tette lehetővé, hogy itt tartunk. Természetesen a vírus itt van közöttünk, és változatlanul be kell tartani a szabályokat. Müller Cecília kiemelte azt is, hogy Magyarországon még mindig a brit mutáns a domináns, és súlyos formában zajlik a betegség. Lassan csökken a kórházban ápoltak és a lélegeztetőgépen kezeltek száma, az látszódik azonban, hogy folyamatosan csökken a fertőzöttek száma. Mindenképpen örülnek annak, hogy a szennyvízben mért vírus-örökítőanyag mennyisége fokozatosan csökkenő tendenciát mutat.

PestiSracok facebook image

Beoltják a diplomatákat

Müller Cecília szerint a sokféle vakcinamennyiség áll rendelkezésre, amely lehetővé teszi, hogy a külföldön szolgálatot teljesítő diplomáknak is lehetőséget biztosítanak az oltásra a viszonosság elve alapján. Ennek lényege, hogy arra kérik a külföldi országokat, hogy a magyar diplomatákat is részesítsék oltásban külföldön, ott, ahol szolgálatot teljesítenek. A tisztifőorvos azt is kiemelte, hogy ha valaki tünetmentes gyógyult, nincs akadálya annak, hogy az Országos Vérellátó Szolgálatnál vérplazmát adjon. Müller Cecília szerint egyre kevesebb fogékonyabb szervezetet talál a vírus, de akik védtelenek, azokra kell vigyáznunk kell. Szerinte az alapvető járványügyi szabályokat továbbra is be kell tartani.

Nagy Ágota reumatológus főorvos beolt egy várandós nőt a német-amerikai fejlesztésű Pfizer-BioNTech koronavírus elleni oltóanyag, a Comirnaty-vakcina első adagjával a nyíregyházi Jósa András Oktatókórházban kialakított oltóponton 2021. április 14-én. Fotó: MTI/Balázs Attila

Oltasson az is, aki babát tervez

A várandósok védelme kapcsán Müller elmondta, hogy azt javasolják, azok is oltassák be magukat, akik kisbabát szeretnének – a nő és a férfi is. Aki már áldott állapotban van, az a Pfizer és a Moderna vakcináját tudja felvenni, de aki még csak tervezi a gyermekvállalást, az azt vegye figyelembe, amit az oltóorvos javasol. Fontos regisztrálni, majd időpontot foglalni.

Újraindulnak a népegészségügyi szűrések

Csütörtöktől visszavezetik azokat a népegészségügyi szűrővizsgálatokat, amelyek a daganatos megbetegségek korai felismerését célozzák. Magyarországon a nőknek az emlő lágyrészvizsgálatát mammográfiai vizsgálattal kétévente javasolják, amelyre meghívót is kapnak a 45 és 65 éves kor közöttiek. A méhnyakrák-szűrés háromévente javasolt a 25-65 éves korosztályban, míg a vastagbélrák szűrővizsgálata kétévente javasolt az 50-70 éves korosztályban mindkét nem esetében. Müller Cecília szerint csak két hétig kellett ezeket szüneteltetni, április 9-től április 28-ig átmenetileg – tette hozzá a tisztifőorvos. Most, hogy újrakezdik, azok kapnak meghívást először, akiknek a szűrése ezen két hétre esett volna.

Névre kiállított, személyes azonosító adatokat és az oltás idejét tartalmazó védettségi igazolvány. A hatósági igazolvány plasztikkártya, amely tanúsítja, hogy tulajdonosát beoltották a SARS-CoV-2 koronavírus elleni vakcinával és védettnek tekinthető. Fotó: MTVA/Bizományosi/Róka László

A védettségi igazolványok kiadása zajlik

A védettségi igazolványok kiállítása kapcsán Müller Cecília elmondta, hogy ha valakit beoltottak, és nem kapta meg a védettségi igazolványát, akkor a magyarorszag.hu oldalon tudják jelezni a problémát. Lehetőség van a kormányhivatalok kormányablakaiban is érdeklődni, de ehhez időpontot kell foglalni. Akit beoltottak, első körben ellenőrizheti az EESZT oldalán a státuszát: az igazolványok kiadásához fontos, hogy rendben legyenek az adatok. Ha rögzített az adat, megnéztük és mégsem kaptunk még kártyát, akkor az elektronikus, majd a személyes érdeklődés vezethet célra.

A koronavirus.gov.hu tájékoztató oldal ma reggeli friss adatai szerint 1692 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 774 399 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 188, többségében idős krónikus beteg, így az elhunytak száma 27 172 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 497 084 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 250 143 főre csökkent. 5907 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 702-en vannak lélegeztetőgépen.

Forrás: koronavirus.gov.hu, MTI; Kiemelt kép: MTI/kormany.hu/koronavirus.gov.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."