Pesti Srácok

"Nem arra kell haragudni, aki kimondta az igazságot!" - Nagy Attila Tibor téma és vendég is volt a Polbeat Pankrációban

Nagy Attila Tibor először próbálta megmagyarázni az ellenzéki halálkampányra tett javaslatát a Polbeat Pankráció keddi élő műsorában. Mint emlékezetes, az elemző egy hete ugyanitt azt mondta: "Az ellenzék adott része, beleértve a DK-t, miután nem szól közvetlenül a gyászolókhoz egyelőre, ezért nem tudja kellőképpen kihasználni a gyászból adódó fájdalmat." Huth Gergely szembesítette Nagy Attila Tibort avval, hogy Szabó Tímea, Jakab Péter és Arató Gergely azonnal ráugrott az ötletre, s már a múlt héten heves gyilkosozásba kezdtek. Ám, érvelt Huth, nem arra kell haragudni, aki kimondja az igazságot, hanem aki megvalósítja ezt a gyalázatot. Csizmadia Tamás jogász, publicista, valamint Nagy József, a 24.hu lánglelkű újságírója emellett megvitatta az ellenzék oltásügyben tanúsított száznyolcvan fokos fordulatát, de kitértek a gyógyszerlobbi balliberálisokra gyakorolt hatásaira is. Mindemellett kivesézték a vakcinaháborút, összehasonlították hazánk átoltottságát a lesújtóan alacsony uniós átlaggal, valamint szóba került - a járványügyi kérdések mellett - a liberális véleményterror áldozatává vált Petry Zsolt méltatlan menesztése is.

Már a műsor elején érezni lehetett, a kedd esti Polbeat Pankráció izgalmas perceket ígér: elsőként Nagy Attila Tibor közfelháborodást kiváltó írását szemlézték, melyben tulajdonképpen arra biztatta az ellenzéket, hogy a koronavírus halálos áldozatait gyászoló családtagok fájdalmából kovácsoljon politikai tőkét. De szóba került a DK irányítása alatt álló ellenzéki összeborulás oltásellenes kampánya is, melyről szintén markáns véleményt fogalmaztak meg Csizmadiáék.

Orwelli fordulat

Csizmadia Tamás úgy fogalmazott:

PestiSracok facebook image

Példaként említette a sertésinfluenzát, melynek idején fel sem merült a baloldali kormányokban, hogy mérvadó lehet az EMA állásfoglalása, majd a H1N1 vírust is felidézte, amikor Falus Ferenc országos tiszti főorvos úgy engedélyezte a vakcinát, hogy eszébe sem jutott az, hogy erről kikérje az európai gyógyszerhatóság véleményét. Csizmadia rámutatott, hogy a gyurcsányisták orwelli fordulatot vettek azóta oltás ügyben.

A DK oltásellenes kampányát is kivesézték a műsorban. Fotó: Pesti TV-képernyőfelvétel

– idézte fel az ellenzék oltásellenes kampányának egyik elemét Huth Gergely. A PestiTV programigazgatója arra is rámutatott, hogy Magyarország jó döntést hozott a keleti vakcinák lekötésével. Szavai szerint

– elevenítette fel az ellenzék oltásellenes kampányát Huth Gergely, akinek mondandóját Nagy Attila Tibor szakította félbe azt ismételgetve, hogy a baloldal nem oltásellenes, csupán a keleti vakcinák ellen hergelték az embereket.

– üvöltötte túl vitapartnerét Nagy Attila Tibor, arról mélyen hallgatva, hogy az Európai Unió mennyire lemaradt az átoltottság tekintetében.

Az ellenzék kiszolgálta a profitorientált lobbistákat

Csizmadia Tamás a nemzetközi sajtó híreiből merítve rámutatott a gyógyszerlobbi politikai hatásaira.

– fogalmazott Csizmadia Tamás, aki rávilágított arra is, hogy a magyar ellenzék kiszolgálta a lobbistákat. Nagy Attila Tibor azt forszírozta, hogy hazánkban is be kellene engedni az újságírókat az intenzív osztályra, annak érdekében, hogy a riportokat látván az emberek komolyan vegyék ezt a vírust. Huth Gergely erre reagálva aláhúzta: meggyőződése, hogy nem lenne korrekt, ha mások fájdalmában tunkolnának vagy politikai célra használnák fel a felvételeket, de azt támogatta, hogy korrekt, a dunaszerdahelyi kórházban készült riporthoz hasonló anyagokkal a magyar orgánumok is felhívnák az emberek figyelmét a koronavírus veszélyeire. Portálunk főszerkesztője mindemellett rávilágított a Magyar Újságírók Országos Szövetségének politikai hátterére is, ami láthatóan nem esett túl jól az ellenzéki vitapartnereknek.

–tette hozzá Csizmadia Tamás. Nagy József azt sérelmezte, hogy tapasztalatai szerint a kórházi dolgozók nem is nyilatkozhatnak névvel.

A DK-nál termékeny talajra hullott az ötlet, máris börtönt ígérnek tízezer ember meggyilkolásáért...

Huth Gergely erre a Pesti TV-ben és a PestiSrácok.hu hírportálon megjelent riportok sorával cáfolt rá, majd a halkampányt folytató DK fenyegetéseire hívta fel a figyelmet. A gyurcsányisták szerint ugyanis Orbán Viktornak, Gulyás Gergelynek, Kásler Miklósnak és Pintér Sándornak bíróság előtt kell felelni tízezrek haláláért.

– vágta rá a Demokratikus Koalíció közleményére Nagy József, hozzátéve:

A baloldali újságíró Arató Gergely nyilatkozatait egyébként nemes egyszerűséggel badarságnak nevezte.

Nagy József badarságnak minősítette arató Gergely nyilatkozatait. Fotó: Pesti TV-képernyőfelvétel

Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettesének múlt pénteki nyilatkozata nagyban rímel Nagy Attila Tibor tanácsára, miszerint Gyurcsányéknak jobban ki kell használniuk a gyászolók fájdalmát. Az egészen meghökkentően gyűlöletkeltő Facebook-videó lejegyezve még durvább:

A videó amúgy

itt nézhető meg!

Huth Gergely rávilágított, hogy

a DK kommunikációja rövid időn belül száznyolcvan fokos fordulatot vett

, hiszen még az oltásellenes petíciójukat is eltüntették a netről. Majd megkérdezte baloldali vita partnereitől, vajon mit szólnának hozzá, ha a kormány által indított nemzeti konzultációk hirtelen eltűnnének a netről. Csizmadia Tamás arra is felhívta a figyelmet, hogy az egyik koronavírusban elhunyt DK-s képviselő közösségi oldalát is erős cenzúra érte.

– mutatott rá Csizmadia Tamás. Hozzátette: az elhunyt képviselőnek ugyanis számos bejegyzését eltüntették, már nem olvasható az oldalán a kínai vakcinák ellen hergelő poszt sem. Huth Gergely szerint korántsem egyedi esetről van szó, hiszen a nemrég még oltásellenes kampányt folytató DK most előállt egy rendkívül nyálas oltáspárti videóval, és a korábbi megnyilvánulásainak a nyomát is igyekeznek kitörölni a világhálóról.

Huth Gergely szerint az LMBTQ-mozgalom egy agresszív neobolsevik politikai irányzat. Fotó: PestiTV-képernyőfelvétel

Szivárványos foci

A műsor végén szóba került a kiváló magyar kapusedző, Petry Zsolt méltatlan menesztése is. Mint ismert, a sportoló a liberális véleményterror áldozata lett, akit a Magyar Nemzetnek adott nyilatkozatai miatt rúgtak ki a Hertha csapatából. Nagy József szerint Petry nem gondolta, hogy a liberális Hertha követi a magyar sajtót, Huth Gergely viszont óva intett mindenkit attól, hogy a 19. században még a szólásszabadságért harcoló liberalizmus híveivel azonosítsuk például az LMTQ-mozgalom pártfogóit.

– hangsúlyozta Huth Gergely, aki megemlítette a BLM-mozgalmat is, majd felvetette, vajon van-e helye egy erőszakos mozgalom jelképeinek a focimeccseken?

Nézze meg a Polbeat Pankráció teljes adását a PestiTV oldalára kattintva! Polbeat Pankráció minden kedden este tízkor a PestiTV műsorán. Az adás fogható bárhol az országban előfizetés nélkül egy egyszerű, kisméretű digitális antennával, illetve elérhető a legtöbb szolgáltató alapcsomagjában, és még műholdról is. A műsorok röviddel az adás után a pestitv.pestisracok.hu oldalon nézhetőek vissza! Kövesse a PestiTV Facebook– és Instagram-oldalát, TikTok-fiókját is!

Forrás: Pesti TV; Fotó: Pesti TV-képernyőfelvétel

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.