Pesti Srácok

Poszt-covid és életmódváltás – mi lehet a kulcs a túléléshez?

Már nemcsak a koronavírus miatt kell aggódnunk, egyre több az úgynevezett poszt-covidos beteg is. A járvány leginkább a túlsúlyos emberek szervezetét viseli meg, így az életmódváltásra most valóban erőteljesebben kell figyelmet fordítani. Hogy milyen terápiát javasolnak a betegségen átesetteknek, illetve milyen fontos az emberi felelősség a járvány megfékezésében és mit kell tennünk, ha megfertőződünk, Az Ügy legutóbbi adásából kiderül.

Küzdelmes hetek állnak egy paksi család mögött: a negyvenes éveiben járó Bea ugyan már túl van a nehezén, otthon lábadozik, de nagymamája és édesapja belehalt a koronavírus miatti fertőzésbe, édesanyját is kórházban kezelték. Beának pedig a gyász és a fájdalom mellett pedig még azzal is meg kell küzdenie, hogy hárítsa azokat a kommentelőket, akik bizonyítékokat követeltek tőle, hogy valóban kórházban fekszik és koronavírus miatt kezelik.

Igen, jól olvassák: léteznek olyan embertársaink, akik még egy ilyen helyzetben lévő betegről is azt állítják, hogy megbízásból ír úgynevezett „covid-naplót”.

Beánál koronavírust és kétoldali tüdőgyulladást diagnosztizáltak, oxigénpótlást kapott. Minden éjszaka küzdelmet folytatott az életért, rettenetes, kínzó fájdalmak gyötörték. Beszámolója szerint többségében negyvenes éveikben járó emberekkel van tele a kórház, akik közül többen talán soha nem térnek már haza. Bea ismét együtt lehet édesanyjával, akit hétfőn engedtek haza a kórházból. Az Ügynek úgy fogalmazott: nagyon hálás az egészségügyi dolgozók áldozatos munkájáért, és nem tudja szavakkal kifejezni, mennyire sokat jelentett emberségük, szakmai tapasztalatuk átvészelni a kórházban töltött napokat. Arra is kitért, hogy a koronavírus-járvány nem válogat, az emberi felelőtlenség pedig nagyban hozzájárul ahhoz, hogy az ő családjukhoz hasonló tragédiák következzenek be.

PestiSracok facebook image

A Covid-19 ellen nincs tökéletes védelem, de a védőoltás segít abban, hogy enyhébb lefolyású legyen a kór és ne halállal végződjön a fertőzés. Békeffy Magdolna doktornőt arról kérdeztük, mi a poszt-covid szindróma. Mint mondta: ennek tünetei közé tartozik a leggyakrabban előforduló, hosszú távon fennmaradó tünetek a szaglás- és ízérzékelés elvesztése, valamint a kimerültség, de viszonylag nagy arányban számoltak be az életminőségre kiható, hosszú távon fennálló tünetekről is. A poszt-covid szindróma szakmai kezelését érintő kérdésre Békeffy doktornő úgy válaszolt: a betegség természetéből adódóan a teljes gyógyuláshoz további kezelésekre van szükség, mert a fertőzésből kigyógyultak esetében számos szövődmény, például fejfájás, mozgászavarok vagy éppen légzési nehézségek állhatnak fent.

Dr. Orosz Enikő laboratóriumi szakorvos, pszichoterapeuta, az Országos Onkológiai Intézet Központi Klinikai Laboratóriumának főorvosa, a Tumor marker és a Hormon részlegek vezetője szerint az elhízásnak komoly szerepe van a betegség súlyosbodásában. A túlsúlyos vagy elhízott betegeknél nagyobb a kockázata a Covid-19 súlyosabb lefolyásának; a túlsúlyos vagy elhízott Covid-19-páciensek esetében annak is nagyobb a valószínűsége, hogy oxigénpótlásra vagy lélegeztetésre szorulnak, szemben az egészséges súlyú betegekkel. Ezért is fontos az életmódváltás, a táplálékkiegészítők és a rendszeres mozgás az életünkben.

– fogalmazott Orosz Enikő. A betegségen átesett embereknek azt javasolja, hogy a napi 30 perces séták a friss levegőn segítik a vér oxigénszintjének növelését, de a vitaminokat és a táplálékkiegészítőket is ajánlja.

– mondta a doktornő.

Erről beszélt Pajor András atya is, akit arról kérdeztünk, mennyire fontossá válhat ezekben az időkben a lelkigondozás, az egymásra való odafigyelés és a felelősség. Az Ügyben megszólalt egy kismama is, aki arról beszélt, hogy ő miként éli meg várandósságát a koronavírus-járvány alatt és milyen óvintézkedéseket tett meg a baba és saját egészségének megóvása érdekében.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.