Pesti Srácok

Újra naggyá teszik Magyarországot – Film készült a polgári kormányzás tíz évéről

A visegrádi négyek egysége még soha nem volt olyan erős, mint manapság, az ehhez vezető út azonban közel sem volt zökkenőmentes. Az Alapjogokért Központ "Újra naggyá teszik Magyarországot 2010-2020" címmel készített videója a polgári kormányzás tíz évét mutatja be, ami őszinteség, bátorság és büszkeség nélkül nem sikerült volna.

Magyarország az elmúlt 10 évben bebizonyította, hogy szakított a "merjünk kicsik lenni" meghunyászkodó politikával – minderről Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója beszélt a kisfilmben. Szavai szerint azért készítették ezt az összeállítást, hogy bemutassák az elmúlt tíz év dilemmáit, sikereit, küzdelmeit és értékeit – azok szemszögéből, akik mindezt a felemelkedést megvalósították.

– mindezt még miniszterelnök-jelöltként fogalmazta meg Orbán Viktor, aki azt is hozzátette, hogy legyőzik a munkanélküliséget, a bűnözést és a fiatalok kilátástalanságát, az idős emberek kiszolgáltatottságát és a családalapítás elé gördülő akadályokat. A videóban bemutatják, hogy 2010-ben az emberek nemcsak Gyurcsány Ferenc őszödi beszédéről, hanem kormányának szakpolitikai cselekvésképtelenségéről is ítéletet mondtak.

PestiSracok facebook image
Részlet az őszödi beszédből. Fotó: képernyőfotó

Államcsőd helyett gazdasági fejlődés

A legnagyobb károkat a gazdaságban okozták a szocialista kormányok. A videóban Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, korábbi nemzetgazdasági miniszter elmondja, hogy a baloldaliak a külföldre hagyták a válságkezelést. Varga Mihály pénzügyminiszter, korábbi nemzetgazdasági miniszter szerint 2022-2010 közötti időszak egy kudarc volt az ország és a nemzet szempontjából. Szerinte tíz évet elveszítettünk ebben az időszakban, miközben a versenytársaink 10–14 százalékos gazdasági növekedést tudtak felmutatni.

– tette hozzá Varga Mihály. Hozzátette: olyan eladósodás indult el, hogy 2008-ban az ország védtelen volt a világgazdasági válsággal szemben, és újra a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF), valamint az Európai Bizottsághoz fordult segítségért. Végül Magyarország sereghajtóból éllovas lett: Matolcsy szerint kellett hozzá a kétharmados győzelem, a politikai fordulat, és az a gazdaságpolitika, amit Orbán Viktor csapata képviselt. Matolcsy szerint a politikájuk kulcsa az volt, hogy

Varga Mihály elmondta: a magyar kormányok mindig megpróbáltak igazodási pontokat keresni, és mindig a világtrendekbe való belesimulás volt a jellemző. 2010 után azonban a magyar kormány a saját intézkedéseit vitte: megemlítette a devizahitelek kivezetését (1,2 millió embert érintett ez a probléma – a szerk.), az adórendszer átalakítását, és a munkaerőpiaci szabályok átalakítását is.

– fogalmazott Varga Mihály, aki hozzátette: az adórendszer azt büntette, aki többletmunkát vállalt.

Migránsok demonstrálnak a budapesti Keleti pályaudvar előtt 2015. szeptember 3-án. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Európai népességcsere és a magyar "nem"

A miniszterelnök szavait is felidézik a videóban: korábban Orbán Viktor azt mondta, hogy amíg ő a miniszterelnök, nem engedik meg, hogy a bevándorlók célpontjává váljon Magyarország. Az elmúlt évek legjelentősebb problémája volt a migrációs válság, amely nemcsak gazdaság, kulturális, hanem egészségügyi kihívást is jelent. A bevándorláspárti baloldal migránsok betelepítésével és szétosztásával akarta megoldani a problémát. A magyarok többször is elmondták, hogy nem akarnak bevándorlóország lenni. Balog Zoltán, a Református Lelkészi Zsinat elnöke, korábbi emberierőforrás-miniszter elmondta: el akarták hitetni velük, hogy a világban bárhol otthon tudunk lenni, de ez nem igaz. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter úgy véli, hogy ez egy olyan meccs, amit folyamatosan vívni kell. Szerinte, ha nem a Fidesz–KDNP lenne kormányon, nem az lenne a helyzet ma, mint most, hanem "ledőlne a bástya". Magyarország volt az, aki napirenden tartotta ezt a témát. Gulyás Gergelyt, a Miniszterelnökséget vezető minisztert az lepte meg, hogy mennyire nem számolt Nyugat-Európa ezzel a veszéllyel. Szerinte a migrációs vita egy paravánt emelt, és jól megmutatja azt a különbséget, amely Kelet- és Nyugat-Európa között húzódik. Kövér László házelnök úgy fogalmazott:

Hozzátette: soha nem állt a magyar emberek mellé a magyar baloldal.

A magyar családpolitika trenddé vált

A magyar családok helyzete megváltozott 2010 óta, mert számos intézkedés segíti a gyermekvállalást. A videóban Novák Katalin, a családokért felelős tárca nélküli miniszter fejtette ki, hogy Magyarországon most már nincs pénzügyi akadálya a családalapításnak, ma Magyarországon a legnagyobb a gyermekvállalási kedv az unióban. Balog Zoltán a témával kapcsolatban arról beszélt, hogy a Gyurcsány-éra alatt több mint 27 százalékkal kevesebb házasságot kötöttek, most pedig több mint 50 százalékkal többet. Kövér László úgy fogalmazott: a családtámogatások azokon segítenek, akiket a baloldali politika emberszámba sem vett. Magyarország a népességcsökkenést nem bevándorlással akarja kezelni – szemben a Nyugattal –, hanem egy családtámogatási rendszerrel.

Felgyújtott autó a Magyar Televízió székházánál, amikor több mint ezer fiatal rohamozta meg az MTV épületét. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A tizenötmillió magyar országa

A filmben arról is szó esik, hogy a trianoni békediktátum következtében a határon túl rekedt magyarokkal a baloldali kormányok nem törődtek, hanem egyenesen ellenük hergelték az anyaországiakat. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerint a baloldal színvak, mert nem látja, hogy van egy nemzet, amely összetartozik. 2004. december 5-én Gyurcsányék megtagadták a kettős állampolgárságot a határon túli magyaroktól. Kövér szerint

Semjén Zsolt úgy fogalmaz: a határon túli magyarság megszokta, hogy nem hallják meg a hangjukat, de azt, hogy a magyarság is eltaszítja őket, az egy lelki Trianont okozott nekik. Később láttuk, hogy az Orbán Viktor vezette kormány egyik első intézkedése az volt, hogy megadta a kettős állampolgárságot a határon túli magyaroknak, és június 4-ét a nemzeti összetartozás napjává nyilvánították.

Gulyás szerint létrejött egy közjogi kötelék is, Kövér szerint pedig ez nemcsak gyógyír, hanem az, amiről álmodhattunk, megvalósulhatott. Azt is elmondták, hogy megalkották az új Alaptörvényt, amely 2012. január elsején lépett hatályba, és ez meg tudta fogalmazni, hová tartanak a magyarok, és azt is, hová szeretnének eljutni.

A magyar demokrácia mélypontja: "jogállamiság" 2006-ban

A filmben a brutális rendőri erőszakról is beszélnek. Idézik Orbán Viktort, aki már akkor kijelentette: a rendőrök jogszerűtlenül, politikai utasításra cselekedtek 2006. október 23-án. Úgy fogalmazott: az 1990 óta nem látott karhatalmi brutalitást, legitimációs válságot és a magyar jogállami, valamint a demokratikus rendszerbe vetett hitet rombolták szét egy pillanat alatt. Varga Judit igazságügyi miniszter mindezzel kapcsolatban azt mondta:

Balog Zoltán minderről úgy vélekedett: "ez egy mélypont volt". Az emberi jogi bizottság egykori elnöke szerint el akarták őket hallgattatni. Gulyás Gergely miniszter elmondta, hogy ő akkor ügyvédjelölt volt, és nem gondolta volna azt, hogy ilyen megtörténhet. Szerinte jól látszódik, hogy a baloldal lábbal tiporja az alapvető jogokat, és számukra ezeket csak akkor fogalmazzák meg, ha ettől politikai hasznot remélnek. Kövér elmondta, hogy a Kádár-rendszerben sem tapasztalt hasonlót. Szóba került az is, hogy Brüsszelben a jogállamiság miatt támadják a magyar kormányt. Szavai szerint a baloldalon jogállamiságról beszélnek, miközben éppen ők éltek vissza a hatalommal és hallgatták el a történéseket.

Az Európai Parlament honlapján közreadott képen Niedermüller Péter szocialista képviselő felszólal a jogállamiság magyarországi helyzetéről tartott vitán a parlament plenáris ülésén Brüsszelben 2019. január 30-án. Fotó: MTI/Európai Parlament/Jan Van de Vel

Magyarország visszaszerezte az irányítást saját sorsa felett

A filmben a visegrádi négyekről is szólnak. Orbán Viktort idézik, aki kifejti, hogy a V4-ek baráti minőségű kapcsolatot ápolnak, van egy közös szótáruk, amelyben olyan szavak vannak, mint szuverenitás, függetlenség, szabadság, Isten, haza, család, munka, becsület, biztonság, józan ész. Orbán szerint képesek Európa jövőjéről értekezni. Véleménye szerint Magyarország 2010 után megtanulta, hogy a legértékesebb a szabadsága. A baloldali kormányok alatt gyakorlatilag megszűnt ez az együttműködés, de 2010 után újjáéledt. Navracsics Tibor kormánybiztos, korábbi közigazgatás- és igazságügyi miniszter szerint a multilaterális diplomácia azért jó, mert a kis országok össze tudnak fogni, és így nagyobb befolyásra tudnak szert tenni: az ország érdeke az, hogy ez fennálljon. Varga Judit elmondta, sok némettől kapta már meg azt, hogy a magyarok tartsanak ki, mert ők Európa jövőjének reményei:

Matolcsy elmondta, hogy voltak olyan rosszhiszemű partnerek, mint Soros György, aki íratott egy tanulmányt arról, hogy

A következő évtized kihívása

Kövér László házelnök szerint

A politikus hangsúlyozta: egy olyan közmegegyezést kell elérni, miszerint mindenki azért dolgozik, hogy Magyarország magyar ország maradjon száz-ötszáz év múlva is.

Forrás és kiemelt kép: Alapjogokért Központ

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.