Pesti Srácok

Dehogy hazudtam, csak „nem bontottam ki az igazság minden részletét”!

null

Egy csodálatos Gyurcsány-interjút bányásztunk elő a kimúlt Népszabadság latrináiból. 2006 júniusát írjuk, egy hónappal járunk az őszödi beszéd után, amelyet azonban az ország ekkor még nem ismer. Cipolla Ferenc – egy hétpróbás lókupec összes trükkjét bevetve – próbálja elővezetni a jónépnek, hogy a kampányban beígért tejjel-mézzel folyó kánaán helyett miért jönnek hamarosan megszorítások, nadrágszíjhúzás. És hogy mindezért miért a Fidesz és Orbán a hibás...

– vág bele az egy hónap híján tizenöt éve (2006. június 28-án) megjelent interjúba Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök. Bő egy hónap telt el az őszödi zárt frakcióülésen titokban elmondott beszéd óta, melyről az ország még mit sem sejt. A Magyarország elleni összeesküvés főszervezője a bűntársaknak már elővezette, mekkora a slamasztika, romokban a gazdaság és az államadósság, ám most az embereknek is elő kéne. (B...megek és az átverés részleteinek ismertetése nélkül.) El kell kezdeni megdolgozni őket. Elmagyarázni nekik, hogy most már mégsem futja tizennegyedik havi nyugdíjra, miként a választási kampányban beígérte. (Hamarosan a tizenharmadikat is elveszik.) Így hát jönnie kell egy alákérdezős píárinterjúnak – hol máshol, mint az MSZP-s alapítvány tulajdonában lévő kommunista pártlapban. (Ahogyan Gyurcsány az őszödi beszédben ezt körülírta: „fölkészíteni a legbefolyásosabb lapok vezetőit, és vezető publicistáit, hogy mire számíthatnak. Bevonni őket ebbe a folyamatba. Megtanulni nem fölszisszenni minden pillanatban, és menni előre.”)

Már a felütés igen erős. Tényleg kétféle erkölcs létezik? Remek hír. Van külön politikai meg hétköznapi erkölcs – magyarázza Magyarország akkori helytartója, aki az etikában (is) legalább annyira otthonosan mozog, mint a többszöri bérmálkozásban. Az egyik erkölcsöt a pórnépnek szánjuk, a másikat meg a párttagoknak, belső fogyasztásra. Ha lehazudjuk a csillagokat az égről, meghamisítjuk a költségvetési számokat, az a hétköznapi erkölcs szabályai szerint talán nem helyénvaló, ám politikailag mi az hogy: nagyon is! Hiszen hatalmon maradunk, ami alkalmat ad további sukorózásokra, kakaóbiztos számítógépezésre, nokiás dobozolásra. Akinek pedig esetleg mindez nem tetszik, azt majd a lovasroham jobb belátásra bírja.

PestiSracok facebook image

Óriási! Ízlelgessük csak az azóta szállóigévé lett mondatot: „Nem hazudtam, de nem bontottam ki az igazság minden részletét”. E logika mentén válhatott később az őszödi hazugságbeszédből „szenvedélyes igazságbeszéd”. Parádés, ahogyan megmagyarázza a költségvetési adatok meghamisítását, eltitkolását. Gyurcsány az a típusú autónepper, aki kerék és ajtó nélkül is képes rásózni az ócskavasat a korlátoltabbakra.

Nem ő, hanem Orbán hazudik!

A pártlap tollnoka, Nagy N. Péter természetesen nem hüledezik, nem kérdez vissza, hogy ezt így mégis hogyan tetszik gondolni. Neki természetes, hogy amit a gazdi mond, az úgy van. Azért nem szabad elárulni a kampányban, hogy összeomlott a költségvetés, mert akkor nem kerülnek hatalomra. Ha meg nem kerülnek hatalomra, akkor jön Orbán, ami a világvége.

Egyébként figyelik? Itt Gyurcsány már odáig jutott: valójában Orbánék hazudtak, tőlük kell megvédeni az országot. Egészen hajmeresztő pimaszság! A Fidesz állítólagos „hibás politikai útjáról” pedig annyit: 2002-ben csurig töltött országkasszát hagytak a Medgyessy–Gyurcsány-csapatra, amelyből hónapokig szórhatták két marokkal a pénzt. Valójában mindig ugyanez a receptjük, a kommunisták ennyit tudnak: elkölteni mások pénzét. És általában ebbe is buknak bele: ugyanis előbb-utóbb kifogynak a mások pénzéből. (Most is ugyanerre készülnek: ezért ígérnek ingyen rezsit, ingyen sört, örök életet, hiszen az Orbán-kormány gazdaságpolitikája miatt tele a kassza, lenne miből osztogatni.)

Kiss Péter kancelláriaminiszter beszélget Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölttel és Veres Jánossal, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkárával 2004-ben a parlamentben (Fotó: MTI/Soós Lajos)

– löki tovább a vakert Gyurcsány autónepper. Jóléti rendszerreform, oktatás-egészségügy, progresszió. Ebből lett aztán vizitdíj, kórházi napidíj, kórházi széfek meg a kerti munka megadóztatása. És természetesen Orbán a hibás mindenért (is).

Továbbra is Orbán a hibás mindenért (2006-ot írunk, hahó!), de hangsúlyosan bekapcsolódik a Fidesz is, amely legalább annyira hibás, mint a nevezett személy. Orbán és Fidesz, Fidesz és Orbán. Ők tehetnek róla. A pártlap tollnoka eközben nagyokat hümmög, bólogat.

Milyen luxusprofit?

Hát persze, mert luxusprofit volt benne. A balliberális kormányok triplájára emelték a gáz és duplájára az áram árát, az Orbán-kormány viszont a rezsicsökkentéssel alaposan lefaragta. Igaz, Gyurcsányék idején nem mindenkinek nőtt ugyanannyira a terhe: például a Gyurcsány-féle Motim olcsóbban kaphatta az áramot, mint mások. Mert vannak egyenlők, és vannak egyenlőbbek!

Az autópályaköltségek trükközéséről pedig annyit: a baloldali kormányok 2853 milliárd forintos kárt okoztak az országnak 2010 előtt az M5-ös és M6-os autópálya PPP-konstrukciós elpanamázásával. Ez nagyjából kilencszer akkora összeg, mint amennyit az Orbán-kormány az elmúlt tizenegy évben stadionokra, műfüves focipályákra, kapcsolódó létesítményekre költött (mindösszesen 330 milliárdot). Gyurcsányék azért építették PPP-ben, hogy

  • a külföldi befektetők nagyot kaszálhassanak,
  • egy könyvelési trükkel az egészet kivehessék a költségvetésből
  • és a későbbi kormányoknak kelljen fizetniük a számla nagyobbik részét.

Az M5-ös és M6-os autópályamutyi árát máig fizetjük: még most is évente több mint százmilliárd adóforintunkba kerül.

1700 négyzetméteres Gyurcsány-plakát Zuglóban a 2006-os kampányban. Csak a homloka négyemeletnyi... (Fotó: MTI/H. Szabó Sándor)

– zárja gondolatait Cipolla Ferenc. A mondatok keresése és a szenvedés pedig folytatódott, s tart ma is. A többit ismerjük. A beteges hazudozó lebukott, az őszödi beszédből kiderült, hogy nem kormányképesek, a szakértőiknek sincs fogalmuk semmiről, nemhogy nekik, s a tehetségtelenségüket hazugságokkal, csalással, az emberek tudatos átverésével leplezték.

Tehát választási csalással nyertek, összeesküvést szőttek a hatalom megszerzése érdekében. A többi ellenzéki párt pedig ahelyett, hogy 2010 után végleg a süllyesztőbe lökte volna ezt az odakozmált, hiteltelen embert, újra megtették vezérüknek. A választókon múlik, hogy jövőre pajzsra emelik-e ezt a beteges hazudozót, vagy eltakarítják végleg a közéletből a pereputtyával együtt.