Pesti Srácok

Dr. László Imre (Demokratikus Koalíció) egészségügyi miniszter szeretne lenni

Dr. László Imre (Demokratikus Koalíció) egészségügyi miniszter szeretne lenni

A Demokratikus Koalíció egészségpolitikusa olyan elképesztő semmitmondással tud nyilatkozni, ami már-már egészségügyi miniszteri kvalitásokat sejtet. Természetesen csak egy liberális kormányban, mert egy normális világban egy ilyen embert nem engednek igazi döntések közelébe. László állítólag egészségpolitikus, de ezt majd akkor hisszük el neki, amikor majd mond is valamit.

László Imre „mélységesen elítéli” Kásler Miklóst. A jeles újbudai polgármester egészségpolitikusi minőségében ítélkezett elevenek és holtak felett, mindent tudva és jobban tudva, mint bárki más. Hihetetlen, hogy még a kerületével is van ideje törődni, habár annyi jót a polgármesteri tevékenységéről valahogy nem hallunk. A jeles szakértő az ATV-ben volt szíves az egészségügy összes problémáját egy ülésben megoldani.

Mint bizonyára szinte mindenki észrevette, a járvány harmadik hulláma éppen lecsengőben van. A járványnak nincs vége, de úgy tűnik, hogy az oltási program, a társadalom jelentős részének közreműködésével és az államapparátus jelentős részének heroikus munkájának köszönhetően legyőzi a vírust. Az emberfeletti teljesítményt nyújtó egészségügyi dolgozók mellett a honvédségtől a rendőrségig mindenki megtett tényleg mindent. Kibírták, kibirtuk és a rendszer is kibírta. És az egészségügyisek egyenként is hatalmas munkát végeztek. De erre esküdtek és ez a dolguk. A helytállást ünnepelni kell és nem eltagadni. Nem vehetjük el a kötelességteljesítés dicsőségét az egészségügyi dolgozóktól. A miniszter is ezt az érzését fejezte ki, amikor azt mondta:

PestiSracok facebook image

És tényleg nem is fordult elő. Magyarország tragédiája, hogy egy ellenzéki szakpolitikus egyszerűen nem teheti meg az ellenzéki körökben uralkodó hangulat miatt, hogy ezt elismerje. Nem mintha akarná persze.

– mondta László Imre, aki „mélységesen elítéli” a minisztert emiatt a nyilatkozat miatt.

Egy orvosnak tudnia kellene, hogy mekkora szerepe van a hangulatnak, a pszichés támogatásnak abban, hogy egy ember miként dolgozza fel a rá nehezedő nyomást. A magyarországi ellenzékiek és „dr.” László Imre is folyamatosan azt ismételgették az országnak, a betegeknek, a nővéreknek, ápolóknak, orvosoknak, minden, a járvány ellen küzdő magyarnak, hogy már vesztettek. Hogy minden rossz és ők hiába dolgoznak, mert már úgyis minden összeomlott körülöttük. A kormány elleni gyűlöletük még az orvosi esküjét is felülírja némelyeknek, úgy látszik. Segíteni, de legalább nem ártani – még ez sem várható el tőlük.

Amikor az ellenzéki politikusok baromságokat beszélnek össze és vissza, az ember azzal az optimizmussal tekint rájuk, hogy nyilván van egy szakmájuk, ahhoz értenek is, és csak azért hülyék éppen, mert a saját hatásuk alá kerültek és nagyot akartak mondani. Ez is elég baj persze egy állítólag felelős politikus részéről, de legalább magyarázat. Az ellenzék legújabb generációjáról persze már feltételezni sem lehet azt, hogy van valami jól művelt szakmájuk; főállású nagyotmondók ők, akiktől a dumáláson kívül nem is várható más.

De László Imre egykor orvos volt, sőt kórházigazgató. Mondjuk az sok mindent megmagyaráz, hogy honvédorvosi (magyarul katonaorvos) képzettsége mellett társadalomorvostanból van valami képesítése a szocializmusból. Aki élt azokban a daliás időkben és járt orvosi egyetem közelében, csak annak lehet fogalma az akkori formájában már kimúlt stúdiumnak az értékéről. Hősünk 1994-ben katasztrófa-orvostanból szerzett képesítést, illetve 1996 és 1998 között elvégezte a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem egészségügyi menedzser szakát. 2008-ban PhD-fokozatot szerzett a Newport Egyetemen (vagy nem, de az igazi PhD majdnem olyan gyakori manapság ellenzéki körökben, mint a nem igazi), 2009-ben pedig az egészségügyi biztosítási szakértői képesítést is megszerezte (egy rövid pillanatig úgyis úgy tűnt, hogy sikerül privatizálni az egész egészségügyet). (Az infók a Wikipédiáról származnak.)

Doktorunk tehát mindenhez is ért, rengeteget tanult és közben mindenféle egészségügyi intézményeket és cégeket vezetett. Továbbá jelentős szerepet töltött be az egészségügyi teljesítményeiről méltán elhíresült Magyar Súlyemelő Szövetségben is. Mindent, tényleg mindent megtett azért, hogy a fiúk és a lányok nagyobbat tudjanak emelni.

2015-ben lépett be a DK-ba és 2019-ben lett az újbudaiak megelőlegezett bizalmából a polgármesterük. De láthatólag nem boldog itt: az oltakozásával egyidejűleg például reaktiválta magát, orvosként és egészségpolitikusként is tündököl. Kár hogy „szakmai” megnyilvánulásai általában – sőt, szinte mindig – a 24.hu propagandacikkeinek tartalmi kivonatai. Pontosan megegyeznek Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára politikai véleményével is természetesen. Pedig egy szakpolitikusnak – szakmai becsületének megőrzése érdekében – nem szabadna orvosként, szakemberként csak politizálnia, úgy téve, mintha az szakmai vélemény lenne. Főleg egy ennyire éles helyzetben nem. Természetesen minden kormány és minden miniszter, minden szakmai apparátus bírálható, de egy orvostól egy másik orvos joggal várja el a politikai bírálatban is a szakmaiságot és az elemi jóindulatot. Csakhogy erre László Imre láthatólag nem képes. Mindenki eldöntheti maga, hogy ennek oka szakmai vagy emberi, esetleg egyszerre mindkettő.

Vegyünk egy egyszerű példát, hogyan alakult az orvosok és az ápolók száma a magyar egészségügyben az elmúlt években.

Orvosok és háziorvosok száma Magyarországon. (Forrás: KSH)

Sok tényezőtől függenek ezek az adatok természetesen, de jól látható, hogy milyenek a trendek. Az orovosok száma jelenleg is 39 ezer körül van.

Hasonló növekedés tapasztalható az ápolók számában is. Ne is akarjunk belegondolni abba, hogy a Gyurcsány-kormány és az általa kivéreztett egészségügye mire lett volna képes, ha akkor tör ki a koronavírus-világjárvány.

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.