Pesti Srácok

Másfél év alatt elmoshatja a népharag V. Naszályi Mártát – Lemondásra szólították fel a polgármestert helyi civilek

Másfél év alatt elmoshatja a népharag V. Naszályi Mártát – Lemondásra szólították fel a polgármestert helyi civilek

V. Naszályi Márta csupán másfél éve polgármester, de már most több ciklusra elegendő botrányt tudhat a háta mögött. "Zöld" politikusként az első intézkedése fakivágással kapcsolatban született, majd a fák mellett a fideszeseket is száműzte volna a Várból. A lakók életének ellehetetlenítése azonban nem fulladt ki a bérlakási rendszer átszervezésében: kampányolt már a Várnegyed rekonstrukciója ellen, legújabb ámokfutásával pedig az utolsó csepp is betelt az I. kerületben élőknél. Már több ezren tiltakoznak a lakóövezetek közé tervezett gigantikus, 62 állásos, napi több száz buszt fogadó turistabusz-pályaudvar ellen, amelyet V. Naszályi Márta első kerületi polgármester akar megvalósítani a Déli pályaudvarnál. Ezt már nem tolerálnák a helyi civilek, és úgy tűnik, mindössze másfél év alatt elsöpri a népharag a párbeszédes polgármestert.

Ha megépül, az ország egyik legnagyobb buszterminálja lehet az I. és a XII. kerület határára tervezett buszpályaudvar, amelynek ötletével V. Naszályi Márta rukkolt elő a helyiek tiltakozása ellenére. Összehasonlításképpen: a hatalmas forgalmat lebonyolító budapesti Népliget buszállomáson 30 aktív, a Stadionoknál 12 aktív buszállás található. Vagyis a "zöld" polgármester nagyobb kapacitású pályaudvart álmodott meg a Vár lábához, mint amekkora a két legforgalmasabb budapesti terminál együttes kapacitása. Nem véletlen tehát, hogy a helyiek nem lelkesednek az ötletért.

V. Naszályi előtt politikai hátterétől függetlenül minden városvezetésnek volt annyi realitásérzéke, hogy a város szélére igyekezett terelni a buszállomásokat. Most azonban éppen az ellenkezőjét látjuk a korábbi gyakorlatnak: a városmag központi részébe kerülne egy giga-buszpályaudvar, amely – a tervek szerint napi több száz turistabusz fogadása, parkolása és indítása mellett – azzal is rombolja a lakók életminőségét, hogy éjjel távolsági buszdepóként is működne, késő esti érkezésekkel és hajnali indulásokkal. Ráadásul nemcsak a szokásokkal és a józan ésszel megy szembe V. Naszályi, hanem saját ígéretével is. Hiszen korábban úgy fogalmazott: minden tervezett – a környezetminőséget és életminőséget érintő – önkormányzati intézkedésről érdemben tájékoztatják az érintett lakosságot és bevonják a döntések előkészítésébe...

Ez az, amit a polgármesterasszony elfelejtett. Emlékezetes: először 2021. március 11-én, a kerületi újságban állították kész tények elé a környéken élőket. Erről akkor a Pesti Riporter is beszámolt.

PestiSracok facebook image

– írták.

Ezután a párbeszédes kerületvezető, érezvén az óriási felháborodást, tartott egy online fogadóórát, ahol megpróbálta a megdöbbent lakóknak eladni a projektet, ez azonban kevésnek bizonyult, és a Naphegyért Összefogás nevezetű civil társulás felszólította a kampányígéreteivel homlokegyenest szembemenő polgármestert, hogy mondjon le tisztségéről. V. Naszályi Mártát tehát, úgy tűnik, másfél év alatt elmossa a népharag. A petíciót egyébként már közel 3 ezren aláírták.

A terminál megvalósításán munkálkodó polgármester egyébként nemcsak a közösségi tervezést vágta sutba, hanem a járványhelyzet adta kormányrendeletre hivatkozva ok nélkül meghosszabbította a projekttel kapcsolatos közérdekű adatigénylés teljesítésének határidejét. A helyiek immár 70 tételes kérdéssorára az átláthatóság bajnoka nem válaszol, pedig ironikus, hogy erre egy online konzultáción külön ígéretet tett.

Az érintett területre egyébként a bérleti szerződést már 10+5 évre aláírták és a látványtervek is elkészültek, az üzemeltetésről is napvilágot láttak különböző elképzelések – minderről éppen csak az érintettekkel nem egyeztettek.

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.