Örök élet, ingyen sör, négynapos munkahét, Donáth Anna
A Kétfarkú Kutyapárt mindig is igyekezett megfelelni a választói igényeknek, néhol négy-öt százalékot is össze tudtak szedni egy igazi választáson egy olyan programmal, amelyből realitás tekintetében nem lógott ki az örök élet ígérete. A baj csak az, hogy a Kutyapárt maradt mostanra az egyetlen olyan ellenzéki politikai alakulat, amely nem hajlandó összebútorozni Gyurcsánnyal. Ennek következtében már olyan közvélemény-kutatási eredmények is születtek, amelyek a parlamenti küszöb környékén mérik a kétfarkúakat. Érthető, hogy a magukat igazi politikusoknak képzelő ellenzéki politikusok lépniük kellett. Donáth Annáék is megpróbáltak ráígérni az örök életre, kár, hogy az európai minimálbér és az európai nyugdíj már foglalt volt.
Az Európai Parlament „valóságközeliségének” egyik kellemetlen következménye, hogy nincs olyan politikai ötlet, amit nem lehet megszavaztatni az EP zömében elmebetegekből és kalandorokból álló liberális, baloldali és zöld többségével. Ezek között az emberek között a Kutyapárt programja nem tűnik irreálisnak, csak miután vannak reális elemei is, mint például az ingyen sör, földhözragadtnak tartják. Sajnos a jelenlegi európai lakosság jelentős része már nem emlékszik a csodálatos kommunista társadalmi kísérletre, amelynek végén mindenkinek annyit kellett volna dolgoznia, amennyit tud és annyit kapott volna cserébe ezért a társadalomtól, amennyire szüksége van.
Ez most is nagyon jól hangzik, eltekintve attól, hogy most sem tudjuk megállapítani, hogy mekkora kedve van dolgozni az embereknek, ahogy a szükségletek tekintetében is vannak homályos foltok. Ki tudja például megmondani, hogy hány szőrmebundára van szüksége egy trófeafeleségnek, és hány percet képes dolgozni naponta anélkül, hogy a testi és a lelki egészsége károsodna, vagy letörne a műkörme. Habár az is igaz, hogy ezeknek a hölgyeknek általában nincs politikai véleménye, és a saját tökéletességükkel vannak elfoglalva, nem a strukturális elnyomással és a patriarchátussal. Így egyből kevesebb társadalmi kárt okoznak, mint azok az aktivista nők, akik minden működő társadalmi struktúrát szét akarnak verni az egyenlőség és az igazságosság nevében.
Annuska azt szorgalmazza, hogy legyen négynapos munkahét Magyarországon. Akkor, amikor ez gazdasági problémák nélkül megvalósítható. Értelemszerűen ez akkor igazságos, ha mindenkire érvényes lesz, tehát például helyből sokkal több orvosra, rendőrre, tanárra lesz szükség. Mondjuk ebből az is következik persze, hogy iskolába is csak négy napig kell járni, mert a jövő nemzedékekre is gondolni kell. Nem a tanárok számát csökkentjük, hanem a tananyagot, négy nap munkához kevesebb ész is elég lesz. És persze Annuska ezt úgy próbálja érteni, hogy a húsz százalékkal kevesebb munkaidő nem jár sem a fizetés, sem a fizetés vásárlóerejének csökkenésével, mert annyit nő a tőke termelékenysége addigra. És a tőke, meg a tőkés le is mond a beruházásai plusz tőkehozadékáról, mert addigra ő is a annak a híve lesz, hogy a társadalmi jólét mindenek felett áll. A szovjet vezetők a legoptimistább pillanataikban is szántak még huszonöt-harminc évet a kommunizmus felépítésére. Annácska sem mondja meg a reménybeli Momentum szavazóknak, hogy az ő életükben – legyenek akár még csak későn érő egyetemisták is – biztos nem lesz négynapos munkahét az Európai Egyesült Államokban. Csak a spanyoloknál elköltenek erre ötvenmillió eurót kísérletképpen. Aprópénz, ennek úgysem lenne jobb helye másutt, habár az LMBTQ+ propagandára még biztos nem költöttek eleget.
És mit kezdenének egyébként is az ellenzéki szavazók a plusz szabadidejükkel? Mennyivel többet kellene posztolnia a Karácsonynak, meg a többi haladárnak, hogy Facebook-nézegetés közben a híveik ne vegyék észre, hogy körülöttük megszűnik az ország, mert Klárika beadta azt az EU-ba?
Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
