Pesti Srácok

Parlament – Dobrev Klára a kukába dobná az idei költségvetést

Parlament – Dobrev Klára a kukába dobná az idei költségvetést

Az Országgyűlés ma 13 órás időkeretben folytatja a jövő évi költségvetés szerdán megkezdett általános vitáját. A parlament aktuális ülésének negyedik napja reggel 8 órakor kezdődik, a napirenden kizárólag a kormány 2022-es költségvetésre vonatkozó javaslatának tárgyalása szerepel. A büdzsé vitája pénteken ér véget. A pénzügyminiszter az előterjesztés vitáját megnyitó beszédében azt mondta: a 2022-es költségvetés középpontjában a gazdaság-újraindítási akcióterv áll, amely a modern Magyarország történetének legnagyobb gazdasági programja. Az akcióterv végrehajtása lehetővé teszi, hogy mindenki, akit a járvány nehéz helyzetbe hozott, talpra tudjon állni – jelentette ki Varga Mihály. Hangsúlyozta: a családok és a vállalkozások támogatása, a munkahelyteremtő beruházások megvalósítása, valamint az egészségügy és a felsőoktatás fejlesztése hozzájárul ahhoz, hogy lendületet adjanak a gazdaságnak. A cél az, hogy 2030-ra Magyarország az Európai Unió öt legsikeresebb országa közé tartozzon, a válságot pedig továbbra sem megszorításokkal, hanem a támogatások növelésével és adócsökkentésekkel kezelik, a költségvetési hiányt és az államadósságot ismét csökkenő pályára állítják – mondta.

A csütörtöki ülésnapot Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára kezdte, aki felszólalásában kiemelte: az elmúlt évek kormányzati lépéseinek eredményeként erős, ellenálló, kiegyensúlyozott szerkezetű magyar gazdaságot ért a válság, így az erős fundamentumok és a stabil államháztartás miatt a globálisnál kisebb volt a visszaesés, és gyorsabban indulhat újra a növekedés. Ennek bizonyítékaként említette az idei első negyedéves, 1,9 százalékos bővülést mutató, a vártnál is jobb GDP-adatot. Azt hangsúlyozta: a világ egyik legsebezhetőbb országából tíz év Fidesz–KDNP-s kormányzás után az Európai Unió egyik gazdasági motorjává lépett elő Magyarország. A kormányzati intézkedéseket ismertetve az államtitkár arról beszélt: mind a fiskális, mind a monetáris intézkedések hatása jelentős volt, a lépések pedig sikeresnek bizonyultak.

Ovádi Péter fideszes politikus felszólalásában azt hangoztatta: minden államot nehéz helyzetbe hozott a koronavírus, a magyar kormány pedig kiemelkedően teljesített a járvány és hatásai elleni harcban. Állítása szerint ennek eredményeként idén 4,3, jövőre 5,3 százalékos növekedés várható, majd a kormányzat fejlesztési programjait és azok részben választókerületében megvalósult eredményeit sorolta, kiemelve, hogy a járvány idején is megmaradtak ezek a juttatások.

Brenner Koloman jobbikos országgyűlési képviselő az állami fenntartásban hagyott egyetemek finanszírozásának bővítését szorgalmazta és szükségesnek nevezte a könyvtárosok, levéltárosok, kulturális menedzserek fizetésének emelését is, megemlítve, hogy ezek a szakemberek gyakran doktori címmel felvértezve látják el munkájukat. Arról is szót ejtett: támogatni kell a Fertő-tó fejlesztését, de felül kell vizsgálni a mellé tervezett gigantikus szállodaberuházást, a helyi hagyományokhoz illeszkedő megoldást keresve és lehetővé téve, hogy a helyiek kijuthassanak ott a vízpartra.

PestiSracok facebook image
Brenner Koloman jobbikos képviselő felszólal a 2022-es költségvetési törvényjavaslat általános vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. május 20-án. Fotó: MTI/Kovács Attila

Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke, KDNP-s képviselő szerint minden remény megvan arra, hogy a költségvetés forrásainak célzott felhasználása és a sikeres oltási program eredményeként az Európai Unió tagállamai közül elsőként Magyarországon állhasson helyre a gazdasági növekedés. Hozzátette: a 2022-es költségvetés arra az esetre is tartalékot különít el, ha a koronavírus-járvány újabb hulláma törne ki az országban.

– fogalmazott, majd azzal folytatta: ez nem járhat az államadósság növekedésével.

Az MSZP-ből megint előjött a vérkomcsi

Gurmai Zita arról szónokolt, hogy szerint bosszút áll a kormány az ellenzéki önkormányzatokon. Kényszerképzetei szerint a leépülés és a bosszú jellemzi a jövő évi büdzsé önkormányzati fejezetét. Érvei szerint, ha egyes sorokon látszik is némi növekedés, a jellemzően változatlan összegek az infláció miatt visszaesést jelentenek. Megjegyezte: a 2020-as 135 milliárd forint alig egyharmada jutna jövőre a Modern Városok Programra, vagyis a Fidesz lemondott az ellenzéki települések fejlesztéséről, miközben fokozódó mértékben vonna el jövőre a kabinet az önkormányzatok bevételeiből.

– mondta.

Gurmai után Bartos Mónika fideszes politikus jött, aki arról beszélt, hogy a külső veszélyek, így a tömeges illegális migráció és az annak keretei között megbúvó terrorizmus megfékezésére is jelentős forrásokat kell fordítania a jövő évi költségvetésnek. Hangsúlyozta: ezek a törekvések akkor lesznek eredményesek, ha a szomszédos országok mellett a migránsokat kibocsátó államokkal is együttműködünk, hiszen az illegális migránsok nem akarnak útra kelni, otthon szeretnének boldogulni. A képviselő szerint összefogással és az erőforrások helybe vitelével lehetne a potenciális migránsokon segíteni, például a Hungary Helps Program keretében.

Dobrev kampánybeszédet tartott

Dobrev Klára, a DK európai parlamenti képviselője beszédét azzal kezdte, hogy a jövő évi választás után "ez a költségvetés a szemeteskosárba kerül". Állítása azért tennének így, mert hiányzik a demokratikus legitimációja és a szakmaisága. Úgy folytatta: a költségvetés az emberek életéről szól, de ennél is több, hiszen azért épült fel a Parlament, mert régen voltak, akik azt mondták a kormányzó önkénynek, hogy nem költheti el szabadon az ország pénzét, amire akarja, hanem ellenőrizni kell a tevékenységét.

– közölte.

Fotó: MTI

Dobrev Klárának Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára válaszolt, aki reakciójában kiemelte: az európai parlamenti képviselő olyan problémákat említett, amelyeket a kormány kezel.

– vélekedett. Kifejtette: a kormány otthonteremtési programokkal segíti a családokat, rendezi a béreket az egészségügyben, támogatja a nyugdíjasokat.

– zárta rövidre.

Tordai Bence szokásához híven próbált minél nagyobbat mondani, de Gyurcsány feleségét nem nagyon sikerült überelnie. Azt mondta, hogy a mostani az egy százalék költségvetése, amely a fideszes elit vagyonának növelését célozza.

– jegyezte meg.

Az MSZP-s Hiszékeny Dezső arról beszélt, hogy a céltalan eladósodás költségvetése a 2022-es, az önkormányzatok helyzete pedig tovább romlik. Beszélt arról is, hogy a hitel nem rossz dolog, de a felvenni tervezett orosz és kínai hitel nem jó, mert soha nem térülnek meg.

– fogalmazott.

A DK-s Oláh Lajos is hasonlókat ecsetelt: azt mondta, hogy soha akkora államadósság nem volt még Magyarországon, mint a mostani kormány alatt.

– mondta a Gyurcsány-párti képviselő, aki hiányolta, hogy nem egyeztettek a költségvetésről a nyugdíjasokkal. Az ellenzéki politikus közölte: tisztességes országokban a válság alatt segítették az önkormányzatokat, a Fidesz–KDNP azonban pénzt vont el tőlük. Számos módosító indítványt ismertetett, amelyeket fővárosi választókerülete, Erzsébetváros és Terézváros érdekében nyújtott be. Ezek között a legnagyobb tétel a Péterfy kórház 20 milliárd forintos fejlesztése, illetve a kisföldalatti tízmilliárd forintos felújítása volt.

A fideszes Szatmáry Kristóf jött ezután, és a korábbi baloldali kormányok és a 2010 óta kormányzó polgári oldal válságkezelését hasonlította össze.

– fogalmazott, majd azzal folytatta: megérte az elmúlt tíz év fegyelmezett költségvetési politikája, hiszen így egy erős alapokkal rendelkező gazdaságot ért a koronavírus-járvány miatti válság. Úgy összegzett: a válság ellenére egy olyan büdzséről van szó, amely pluszt hoz az emberek, a vállalkozások számára, és reményt ad a gazdaság újraindítására.

– zárta mondandóját.

Kiemelt kép: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.