Pesti Srácok

Pikóék mesterterve egyszerűen lehengerlő - ja, nem

Pikóék mesterterve egyszerűen lehengerlő - ja, nem

Józsefváros humanista. Józsefváros úttörő. S természetesen családbarát az önkormányzata is, hiszen végre-valahára kiírtak otthonfelújítási támogatást az önkormányzati bérleményben élőknek. Mindez szépen és nemesen hangzik, a probléma ott kezdődik, hogy összesen huszonötmillió forint keretösszeget különítettek el a témára. Pályázatonként legalább bruttó 50 ezer forint, legfeljebb bruttó 300 ezer forint értékű beruházás számolható el a támogatás terhére. Ez körülbelül akkora segítség az egyre romló állagú önkormányzati bérlemények számára, mint halottnak a csók.

A probléma nem újkeletű és nem csak Józsefvárost érinti: az elöregedett, fővárosi bérlakások problémáját nehéz orvosolni. Gyurcsányékat pedig körülbelül annyira érdekelte a téma, hogy eladjanak mindent, ami eladható. Így persze egyáltalán nem meglepő, hogy 2010-ben a második Orbán-kormánynak a csődhelyzettől kellett megmentenie az országot, de emlékezetes, hogy még az önkormányzati adósságot is átvállalták, így lehetőség adódhatott volna a városrészek megújulására is. A bérházak, valamint a lakások egyre drámaibb állagának megmentésére azonban még így sem futotta: az önkormányzatoknak még így sem volt elég financiális hátterük arra, hogy elvégezzék a felújítást. Pikóék legújabb rendelete mindezek ismeretében mindennek tekinthető, csak igazi segítségnek nem. Na de nézzük, miről is van szó. A "józsefvárosi mentőöv" feltételei között szerepel, hogy csak azok részesülhetnek segítségben, akik a pályázat benyújtását megelőző tizenkét hónapon keresztül határidőre megfizették a lakbért és a kapcsolódó külön szolgáltatási díjakat, vagy a korábbi hátralékuk rendezésére kötött megállapodásban előírt részleteiket. További kitétel, hogy - a bérleti szerződésben foglaltak alapján -, a bérleményben lakók tartózkodnak minden olyan magatartástól, amellyel lakótársaik nyugalmát, bérleményeik rendeltetésszerű használatát zavarnák, illetve a lakásba nem fogadtak be a bérbeadó engedélye nélkül más személyeket. Azonban Pikóék anno nem ezt ígérték.Budapesten az önkormányzatok tulajdonában álló lakóingatlanok 9,7 százaléka kihasználatlan, és a VIII. kerületben található a legtöbb ilyen. A nyilvántartások szerint Józsefvárosban 4260 lakásból 857 áll üresen, ez az önkormányzati lakások ötöde, miközben jelentős a lakásigénylők száma. A kerület ráadásul mocsaras talajon fekszik, így a vizesedés is sokkal nagyobb problémát okoz, a lakások penészesednek. Pikó anno arról vizionált, hogy 1500- 1600 bérlakást adna a rászorulóknak, noha nincs is ennyi a kerületben.

A veszélyhelyzetre való tekintettel Pikó demokratikusan, egyedül döntött negyven bérlakás eladásáról

Szinte megalázóan kevésnek minősíthető a bérlakásban élők számára kiírt pályázati összeg, különösen akkor, ha arra gondolunk, hogy Pikóék alig két és fél évvel ezelőtt, tizenhárom milliárd forint plusszal vették át az önkormányzat kasszáját. Ennek ellenére a polgármester húzott egyet a nadrágszíjon, és a pandémia idején vett el hatvan közszolgálati lakást egészségügyi dolgozóktól, rendfenntartó erőktől. Mivel az utóbbi időben ezen megszorítások hatására, drámaian esett a városvezetés népszerűsége, a polgármester gyorsan bedobta ezt a huszonötmillió forintos kerettámogatást. Ha belegondolunk, hogy egy család csupán háromszázezer forintot igényelhet, rájövünk miért nagy átverés az egész. Ekkora összegből még egy tisztasági festés se jön ki, arról nem is beszélve, hogy apró munkákra - a kormány által meghirdetett otthonfelújítása program miatt - szinte lehetetlen munkaerőt találni. Pikóék mesterterve tehát megoldásnak semmiképpen, inkább csupán marketingfogásnak tekinthető.

PestiSracok facebook image

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.