Pesti Srácok

A „független” RTL és Gyurcsány hosszú árnyéka

A „független” RTL és Gyurcsány hosszú árnyéka

Az újbeszél nyelv és logika alapján tagadja az RTL Klub, hogy ellenzéki szerepet vállal a hazai közéletben, de az állítás számos ponton sántít. Összegyűjtöttük azokat a körülményeket, amelyek kétségessé teszik a csatorna függetlenségét. Amellett, hogy az RTL Klub szinte kizárólag a globalista világtrendhez igazodik a témáival, hírműsoraiban pedig kifejezetten kormánykritikus, még ott van az is, hogy a médiaóriás magyarországi programigazgatóját, Kolosi Pétert több évtizedes bizalmi viszony fűzi a Gyurcsány családhoz.

Letagadta az RTL, hogy az ellenzék egyik fő szócsöveként funkcionál, ezt azonban a magyarországi baloldal más hangadóihoz hasonlóan kétkedéssel kell fogadnunk, ugyanis ha a tapasztalatokat vesszük alapul, akkor hamar kiderül, hogy állításuknak nincs alapja. Amennyiben csak a televíziós csatorna tartalmait nézzük, akkor azzal szembesülünk, hogy azok teljes mértékben megfelelnek a globális trendeknek, a genderideológiának, az újkeletű elfogadás-kultusznak, amely a nettó fekete rasszizmuson alapuló BLM-mozgalom jelenségében testesül meg, és amelyről hamar kiderült, hogy valójában egyszerű piramisjáték, és csak a pénzbeszedésről szól. Az RTL műsorai azoknak szólnak, akik magukévá tették a nyugati konzumidióta embertípus életérzését, aki már csak látszólag él társadalmi életet, valójában csak a monumentális kereskedelmi láncolat célszemélye, akinek megfelelő körítéssel bármit el lehet adni, mert mindig meg akar felelni az aktuális trendeknek.

A hazugság lett az új (i)gazság

Nem lehet semlegesnek tekinteni az RTL-t azért sem, mert nyíltan és folyamatosan foglal állást a jelenlegi kormány ellenében; híradói a kötelező bulvárhíreken kívül – árukapcsolás a következő műsorhoz – szinte csak a jobboldali politikusok, a kormány kritikájáról szólnak, rendszerszinten felhasználva ehhez a világunkat manapság leuraló ál- és rémhíreket is. Az RTL tipikus megtestesítője annak a médiaszereplőnek, amelynek nagyon is jól jött a világjárvány, mert azt felhasználva lényegesen nagyobb erővel lehetett támadni a kormányt, mint az átlagos békeidőkben.

PestiSracok facebook image

Loptak, és ezen még fel is háborodtak

A riogatás, az emberek megfélemlítése tipikus baloldali tempó, ahogy az az erőfölénnyel visszaélés is. A valójában már nem baloldali, hanem kifejezetten globalista érdekeket szolgáló médiaóriásoknál, mint amilyen az RTL, simán belefér, hogy ellopják mások szellemi tulajdonát, hogy azt a sajátjukként adják el, majd amikor ez kiderült, még nekik állt feljebb, és a bíróságra vitték az ügyet.Pofára estek, majd megsértődtek, mert nem az efféle gyakorlathoz szoktak. Kitalálták, hogy Európa egyik legnagyobb médiaszolgáltatójának magyarországi programigazgatója nem közéleti szereplő. Szerintük tehát nem közéleti szereplő az a Kolosi Péter, akinek vezetésével mételyezi az RTL a magyarok egy jelentős részét, terjeszti szakmányban a liberális, globalista ideológiát, támadja a magyarok többsége által megválasztott kormányt.

Gyurcsányék régi bizalmasa

Kolosinak amúgy nem volt nehéz magasra törnie, mivel a programigazgatás mellett igazgatósági tag a Líra Könyv Zrt.-ben, amelynek elnök-vezérigazgatója történetesen Kolosi Tamás, Kolosi Péter édesapja, de az igazgatóságban foglal helyet még az édesanya, Kolosi Tamásné és a programigazgató húga, Kolosi Beáta is. A Líra pedig, mint az Állami Könyvterjesztő Vállalat, valamint a Könyv és Kultúrcikk Nagykereskedelmi Vállalat jogutódja, tucatnyi a könyvpiacon működő társvállalatával. A könyvkiadó vállalatokat szinte kivétel nélkül befolyásos kommunisták és hálózati személyek privatizálták, vagy inkább vették a nevükre a rendszerváltozás felfordulásában. Sántítanak az RTL Klub függetlenségéről szőtt mesék abban a tekintetben is, hogy a csatorna épp a Gyurcsány-kormány idején került versenyelőnybe a később megbukó kormányfő hathatós támogatásával – erről a gondola.hu írt korábban bővebben. Vezethet-e független televíziót az a Kolosi Péter, aki már a középiskolában Dobrev Klára legjobb barátja volt, majd ő volt az esküvői tanúja is – tehetjük fel a költői kérdést, azzal a kiegészítéssel, hogy információink szerint Kolosi jelenleg is a Gyurcsány család bizalmát élvezi. Így a válasz a költői kérdésre: ugyan már!

Forrás: PS/gondola.hu; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

Gyermekeket is érintő szexrabszolga-hálózatot üzemeltet egy magyar férfi Floridából

Exkluzív 2023 augusztus 8.
Ha azt hallanák, hogy egy Amerikában élő (leginkább bujkáló) magyar férfi kiszolgáltatott, nehéz élethelyzetben lévő nők bizalmába férkőzve végeztet erotikus munkát úgy, hogy gyakran az áldozatok kiskorú gyermekei, rokonai és munkatársai is belekeverednek a részben pedofília-gyanús rémálomba, akkor biztosan azt gondolnák, hogy egy filmről van szó. De erről szó sincs, Amiről most beszámolunk az a rideg valóság. Történetünkben magyar nőkről lesz szó, akik teljesen publikus “társkereső oldalakon” szexrabszolgaként tengetik a mindennapjaikat, ebből pedig kiutat csakis a nyilvánosság, az őket elnyomó és kihasználó férfi valós személyének a leleplezése jelenthet. A PestiSrácok.hu informátora részletesen beszámolt portálunknak erről a rémisztő, és egyben bicskanyitogató eseménysorról, amiben az a legrosszabb, hogy a nők kizsákmányolása elleni sok évtizedes fellépés dacára a szemünk előtt zajlik, van rá “kereslet” és ez a bizonyos férfi ebből kiválóan él, köszöni szépen, jól van, és esze ágába sincs abbahagyni, amit csinál. Ha hagyjuk…

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.