A NATO-kötelezettségeket teljesítő hadseregfejlesztést is lelkesen támadja a baloldal
Amikor a liberálisok a hadsereggel foglalkoznak, annak történelmileg mindig rossz a vége. Demokráciánkban a szocialista-liberális kormányzatok 12 éve alatt a hadseregben alacsonyan tartották a fizetéseket, csak elvettek, eladogattak és lerohasztottak. Miután a Fidesz–KDNP-kormány hozzáfogott egy modern hadsereg kialakításához, azóta semmi sem tetszik nekik, minden fejlesztést kritizálnak. Tudatlanságukra jellemző, hogy a kormány NATO-előírásoknak megfelelő lépéseit is megszólják. Teszik mindezt úgy, hogy mindeközben fogalmuk sincs arról, hogy egyáltalán vannak ilyenek, így értelemszerűen azt sem tudják, hogy azok mit tartalmaznak.
BAKOS ZOLTÁN
A világ hadseregeiben jelenleg 27–30 millió között van a fegyveres katonák létszáma. A tendencia az utóbbi 10 évben a folytonos emelkedés. Ezzel párhuzamosan a ráfordítások is drasztikusan emelkednek világszerte. A GFP-rangsorban a nemzetközi tűzerő-indexben a bennünket körülvevő szomszédos országok helye: 23. Lengyelország, 25. Ukrajna, 34. Csehország, 41. Románia, 55. Magyarország, 58. Szlovákia, 59. Ausztria, 61. Szerbia, 63. Horvátország, 88. Szlovénia. A lecke fel van adva: lemaradunk vagy előremegyünk? A magyar katonapolitika számára nem az a kérdés, hogy többek legyünk, hanem az a feladat, hogy arányosan növeljük védelmi képességeinket.
Összehasonlítva a 19 milliós lakosságú Romániát Magyarországgal (9,5 millió lakos), érdekes számokat láthatunk: Románia lakossága jelenleg kétszer akkora, mint a mienk. Ez megmutatkozik a használható élőerőben is: nálunk ez 4,5 millió, Romániában 11 millió fő, vagyis szükség esetében az adott ország előtt álló feladatok megoldására, polgári vagy katonai munkára fogható népessége ekkora. Aktív katona nálunk 25 ezer van, Romániában 70 ezer. Tartalékosokból mi 20 ezerrel rendelkezünk, Románia pedig 50 ezerrel. A szokásosan ide sorolt paramilitáris alakulatok létszáma itthon talán 12 ezer fő, Romániában ez a szám 60 ezer körül lehet. Ezek alatt olyan fegyveres testületeket értünk, amelyek nem tartoznak az állam közvetlen felügyelete alá. (Újabban sok országban a polgárőrséget és a rendőrséget, őrző-védő állományokat is paramilitáris erőnek tekintik.) Ezek a létszámadatok nagyjából tükrözik a két ország közötti különbségeket. Románia külső adóssága 42 milliárd dollár, jóval kevesebb, mint a magyar. Románia devizatartaléka 16,4 milliárd dollárral több, mint a mienk. A hadseregben a szállítási kapacitás nagyon fontos tényező, ebből a románoknak ötszörös többletük van. A védelmi költségvetés méretében nem a gazdasági erő, hanem sokkal inkább az ország hatalmi státuszáról való gondolkodás tükröződik. A magyar honvédelmi költségvetés 1,9 milliárd dollár körül van, a románoké pedig 5,9 milliárd körül, ami háromszoros különbség. Ezzel szemben a mi GDP-nk az IMF felmérése szerint 2019-ben valamivel több volt, mint a román: a magyar 35 088 USD/fő volt, ami a 40-ik helyre elég, míg a román 32 950 USD/fő (44-ik hely). A románok komoly ütemben rendelnek haditechnikát: pár éve a hollandoktól 3 fregattot vettek (1 milliárd euró), a németektől ezer darab modern szállítójárművet, és mostanában 7 üteg amerikai Patriot rakétarendszert (1,189 milliárd forint).
Lapunk korábban is foglalkozott a haderőfejlesztés kérdéseivel.
Amint jutott rá pénz, a kormány elkezdte a honvédelem helyreállítását. A liberálisok „hazafiasan” hozzátették a magukét: fanyalgással, panaszkodással, kifogásokkal és rosszindulatú kritikával. Legfőképp a választókat próbálják demagógiával a hadsereg ellen fordítani. A HVG-nek az fáj, hogy a magyar állam egyik védelmi cége megvette a régi osztrák (aknavető- és lőszergyártó) céget, a HDS-t. Arról nem vesznek tudomást, hogy léteznek olyan fegyvertípusok, amelyeket katonai szabályok szerint saját gyártással érdemes rendszerbe állítani. Vagyis mindent magunknak érdemes csinálunk, az aknavetőt is és a lőszert is. Tehát a „minek megvenni” kérdés szakmailag értelmetlen. A cikkben sunyi utalással nyitnak, miszerint „a kormány titkolózik”, mert ahol titok van, ott nyilván bűnök rejlenek. Kifogásolják például az állami bank kezességvállalását, pedig az ilyen vásárlásnál normális eljárás. A „titkolózásról” mindenki, aki járatos az üzleti életben, tudja, hogy bizonyos adatokat nem szokás, nem lehet idő előtt publikálni. Ha a HVG-ben olyan szintű újságírók vannak, akik a fenti üzleti szokásokat nem ismerik, mi a csodát keresnek ott? Ha meg tudják, akkor miért nem mondanak igazat?
A Népszava egy fokkal demagógabb: „Orbánék 13 milliárdért vették meg az osztrák fegyvergyárat”. Ám a kormány sose mondta, hogy ingyen van, de azt igen, hogy nem kerül az adófizetőknek egy fillérjébe sem – ezt forgatták ki. Ugyanis ott a hitel és a garancia, valamint működő piaci céget vesznek meg.
A kormány elleni folyamatos támadást a baloldal és külföldi tanácsadói a politikai, társadalmi élet minden területére kiterjesztik. Ennek veszélye, hogy a választópolgár nem lát át minden területet, emiatt könnyen bedől az állandóan hangoztatott ravasz hazugságoknak. A főcímek, alcímek kivétel nélkül negatív hangulatot gerjesztenek: például „több ponton sántít”, „a kormány titkolózik”, „nem árulják el”. A hibakeresés során tipikus „tájékozatlansággal” felhozzák, hogy a honvédelmi minisztérium intézményeit megkerülték. Ez a „fogalmam sincs róla” kategória – mert katonai beszerzésnél a vezérkar a megrendelő. A know-how megszerzésének régi módszere a cégfelvásárlás. Ennek kétféle változata van: ha bárhol a világpiacon fordul elő, az rendben van, ha a jelenlegi kormány csinálja, az rossz!
„Mire fel ez a szédítő magyar fegyverkezés?” – szól a kérdés egy 2019-es HVG-anyagban. A „szédítő” eleve negatív konnotáció, majd az alcímben azzal, hogy „mire megy el évi több százmilliárd forint?”, azt sugallják, hogy valami értelmetlenségre költünk, mint a gyerekek. A baloldalnak a katonák fizetése, a nemzetközi kötelezettségek értelmetlenek. NATO-tagok vagyunk, a belépést a Horn-kormány is „tolta”, például a Manfred Wörner Alapítvány rendezvénycunamijával. Úgy tűnik, hogy még a hozzájuk képest is súlytalan utódaik nem fogják fel, hogy ebben a klubban szabályok vannak és tagdíjat szednek. Bevált receptjük szerint, egymást meghivatkozva viszik előre a témát. A HVG és a Népszava egyaránt rosszallja a magas honvédelmi kiadásokat – mindezt fölösleges felhanggal. Már a vásárlások előkészítése során (44 Leopard harckocsi és 24 Panzerhaubitze modern önjáró lövegek) mindennel bajuk volt, azzal kezdve, hogy nem verték dobra az összes titkos szerződési feltételt. Meg miért azt vették? Miért azoktól? De a cikk végén, 180 fokos fordulattal megjegyzik: „a kabinet nemcsak Washingtonnak csapta össze a bokáját, hanem igyekszik jóban lenni a tankokat és fegyvereket szállító Németországgal is”.
Most akkor mi a baj? Talán, az, hogy nem az amúgy kiváló orosz tankokat vesszük? A kifogásoló-show folytatása hamarosan következik, mert jönnek az amerikai rakétabeszerzések – bár ezzel kapcsolatban mérget vehetünk rá: nem lesz fanyalgás, mert rájuk szólnak a tanácsadók.
Létezik egy tervezett évi 40–45 milliárdos kötelező katonai kiadásnövelés, amit a kormány vállalt. A HVG ebbe nem tud belekötni, leírja a számokat, de hogy eleget tegyen a zaklatás valahonnan jövő követelményének, belekezd egy elterelő támadásba. Úgy írnak a két darab, akkor megvásárolt többfunkciós szállító gépről, mintha luxus repülőgépről lenne szó, amelyek ugye szükségtelenek, csak a kormány nagyzol velük. Akkoriban, 2018-ban állandóan lélegeztetőgépet, intenzívágy-vásárlást követeltek. Abból igyekeztek botrányt csinálni, hogy „Orbán Viktor legutóbb Horvátországban volt a katonai géppel” – írták. Hála Istennek, azóta volt már máshol is – furcsamód repülőgéppel ment, nem gyalog! Azóta a kormánygépek (honvédségi gépek) visznek delegációkat, hoznak egészségügyi felszerelést, gyógyszereket. Emiatt szinte minden alkalommal jönnek a sirámok: mással olcsóbb lenne, túl sokat repülnek, mibe kerül ez? Mindez egyetlen fő célt szolgál: terjeszteni a bizalmatlanságot, elhitetni a rosszat az emberekkel, ott ártani, ahol csak lehet.
