Pesti Srácok

Az ellenzéki összefogás hiteles arcai most felszínre törnek – Gyurcsány ördögi terve működik, Dobrev jobbikosokat támogat

Nagy az Isten állatkertje, régóta tudjuk. A közéletben talán még nagyobb, főleg, ha megnézzük, hogy a Jobbik megmaradt tagságának egyes képviselői milyen szépen simulnak bele a szemkilövető Gyurcsány politikai manővereibe, az előválasztási kabaré egyes fejezeteibe.

Az első karaktert sokan ismerhetik, Pál Gábor egykori barátunk ugyanis 1998-tól az induló Napi Magyarország, majd a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap fontos belpolitikai újságírója volt, aki aztán (éppen a markáns jobboldali nézetei miatt) később munkatárs, 2010-től pedig sajtófőnök lett a Jobbiknál. A csavar ezután kezdődik a történetben, ugyanis Pál, aki folyamatosan kiállt amellett – pár évvel ezelőttig –, hogy a Jobbiknak tilos szövetkeznie Gyurcsánnyal, épp az ellenkezőjére készül. Most Dobrev Klára maga jelentette be közösségi oldalán, hogy az egykori zsurnalisztát, Szentendre önkormányzati képviselőjét támogatja az előválasztáson.

Pál Gáborról egy röpke videó is kering a neten, amelyen azt magyarázza, hogy mekkora hiba lenne összeállni a DK-val. Hát, ember tervez, Feri végez alapon, ez most nem jött össze. A hazafias attitűddel rendelkező trió második, jobbikos tagja, aki csatlakozott Klára asszony teamjéhez, az a Szilágyi György, aki pár héttel ezelőtt azon sivalkodott, hogy a védettségi igazolványok maguk a rasszizmus bélyegei. Az egykor szélsőjobbos húrokat pengető Jobbik olyan szinten merült alá a jóemberkedés mocsarába, hogy Szilágyi kijelentette:

PestiSracok facebook image

Aztán amikor számon kérték a félreérthetetlen utalást a náci koncentrációs táborokra, éles elmével kivágta magát, egyúttal igazodott vadonatúj politikai barátainak irányához, a Kína-ellenességhez. Így beszélt a parlamentben:

És ha ez nem elég, a Tett és Védelem Alapítvány, a hazai antiszemitizmust monitorozó szervezet emlékeztetett arra, hogy éppen Szilágyi György volt az a jobbikos politikus, aki 2013-ban javasolta a Simon Wiesenthal Központ betiltását, amelyet "magyarellenes szervezetnek" nevezett.

Az egész védettségi igazolvány körüli mizériát azonban még lehetett fokozni, ifjabb Sallai Mihály, ugyancsak jobbikos választókerületi elnök kijelentésével, aki szerint

Azt hiszem, ennél nincs lejjebb. Egyben jó illusztrálja a tételt: neonáci kutyából nem lesz demokratikus szalonna.

Fotó: Facebook.hu