Pesti Srácok

Huth Gergely a Politikai Hobbistában: A jobboldali újságírás egy identitás, egy érték, amit meg kell őrizni (Videó!)

null

A Villányi Károllyal közösen március 15-én elnyert Jótollú magyar újságíró díjat szerdán átvevő Huth Gergely volt a Politikai Hobbista keddi adásának vendége, aki a konzervatív újságírás az első Orbán-kormány alatti kibontakozásáról és a balliberális médiatúlsúly elleni küzdelemről beszélt a Pesti TV stúdiójában. A PS főszerkesztője, a csatorna programigazgatója szót ejtett az általa elnyert elismerésről, de kifejtette azt is, hogy vállveregetésben, öntömjénezésben nem tudjuk felvenni a versenyt a baloldallal. Ugyanakkor – tette hozzá – a legnagyobb újságíródíj a nézők és az olvasók szeretete, figyelme és ez élteti a szakmát már a rendszerváltoztatás óta. A PestiSrácok.hu főszerkesztője beszélt az online jelenlét szükségességéről, és a hagyományos platformok létjogosultságáról is.

Idén Villányi Károly, a Magyar Nemzet volt főszerkesztő-helyettese, a Mediaworks hírcentruma és a Médiapiac főszerkesztője (aki a most zajló racionalizálásig a Hír TV Informátor című adásának szerkesztője is volt), illetve Huth Gergely, a PS főszerkesztője, a Pesti TV programigazgatója kapta a Médianéző Központ által alapított Jótollú magyar újságíró díjat, amelyet szerdán vehetnek át a díjazottak. Ezzel a felütéssel érkezett Huth Gergely a Politikai Hobbista stúdiójába beugró vendégként, ahol az öntömjénező liberális újságírás mellett a jobboldali média előtt álló kihívásokról és lehetőségekről beszélt. Mint fogalmazott,

Helyesnek nevezte, hogy a közösségi média és a hagyományos újságírás világa felé is nyitott a jobboldali sajtó, amellyel a jelenlétet stabilizálni lehet a médiapiacon. Az online jelenlétre külön kitért a Pesti TV programigazgatója kijelentve, hogy a Pesti TV műsorvezetőinek többsége kifejezetten sikeres a közösségi médiában, egyes oldalaik havi sokmilliós interakciószámot produkálnak. Ezzel és más sikeres projektekkel, mint amilyen a Megafon Központ, sikerült áttörni a "hallgatás falát". Ugyanakkor kifejtette azt is, nincsenek illúziói azzal kapcsolatban, hogy ezeket a sikeres online platformokat pillanatok alatt újra lecsavarják majd a közösségi szolgáltatók, ám ettől még

PestiSracok facebook image

Hozzátette azonban, az online tartalomgyártásnak árnyoldalai is vannak. Vélekedése szerint a tartalomfogyasztási szokások változásának egyenes következménye, hogy kihalófélben van az a klasszikus újságíró, aki kiáll, és arcát, nevét vállalva kérdez, publikál, nem bújik strómanok által irányított cégek mögé.

Huth úgy fogalmazott, az újságírói szerepvállalás egy identitás. Véleménye szerint a szabadelvű, jobboldali, patrióta mentalitás mára egy identitás lett, amelyre büszkének kell lennünk, és tovább kell vinnünk. Álláspontja szerint erről szól a Jótollú magyar újságíró díj, és ezt kell képviselniük a díjazottaknak.

vélekedett a PestiSrácok.hu főszerkesztője kifejtve, a szabadságszeretet szempontjából nagy hatású beszédnek tartja és ezért ajánlja mindenkinek a magyar szabadság napján elmondott három beszédet, amelyben Schmidt Mária, Varga Judit és Orbán Viktor fogalmazták meg azt, hogy Európa utolsó szabadságharcosai vagyunk.

utalt a német politika legújabb támadására, ami éppen a genderlobbi biztatására indult hazánk ellen. Hazánk európai szerepvállalása kapcsán a Pesti TV programigazgatója úgy vélekedett, a patrióta gondolatok nem Európa-ellenesek, épp ellenkezőleg. Ennek alátámasztásaként Orbán Viktort idézte, aki a magyar szabadság napján tartott beszédében úgy fogalmazott,

Hozzátette, ha valaki tesz az európai értékekért, azok éppen a patrióták. Megjegyezte, ebbe az eszmeiségbe pedig az is belefér, hogy a németeknek is szabadon alávethetik magukat a szivárványos lobbinak, de azt tegyék otthon, és ne erőltessék rá másokra.

– vélekedett Huth Gergely.

A teljes adást ITT tekinthetik meg.!