Pesti Srácok

Karácsonyi pálfordulás: a főpolgármester már ellenzi a migrációt

Karácsonyi pálfordulás: a főpolgármester már ellenzi a migrációt

Ha valaki azt mondja nekem pár évvel ezelőtt, hogy a Párbeszéd egyik politikusa bevándorlásellenes hangot üt meg, valószínűleg kiröhögöm. Ha még azt is hozzáteszi, hogy a bociszemű KariGeri lesz az, akkor még jobban. Erre pont ez történt. A főpolgármester interjút adott a német Weltnek, amelyben kritizálta a migrációt és azt mondta, gazdasági bevándorlókból köszöni, nem kér. Régebben amúgy pont a főpolgármester volt az, aki az egyik legnagyobb migránsdédelgető volt. Adódik a kérdés, akkor most melyik a valódi véleménye? Az interjú másik érdekessége, hogy a lap már szinte biztosra veszi, hogy jövőre kormányváltás lesz és Karácsony lesz az új miniszterelnök.

Erősen indul a német Weltnek adott interjúja Karácsony Gergelynek. Amellett már elmegyünk, hogy vajon kellett-e tolmács ahhoz, megjelenhessen ez az önfényező iromány, mindenesetre a portál úgy fogalmaz már a legelején, hogy "Magyarország népszerű politikusa, Karácsony Gergely jó eséllyel váltja majd jövőre Orbán Viktort". Azt írják, a főpolgármesterről, hogy változást akar elérni a politikában, erősebb jogállamot hozna létre. Ám itt kezdődnek a furcsaságok, ugyanis az interjú azzal folytatódik, hogy azért van olyan dolog, amit megtartana Karácsony az Orbán-kormány retorikájából, ez pedig nem más, mint a migráció ellenzése.

– írja a lap.

PestiSracok facebook image
Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ez azért is furcsa, mert a párbeszédes politikusoktól nagyon nem ezt az irányt szoktuk meg az elmúlt években. Tordai Bence és Szabó Tímea például teljes mellszélességgel állt ki a bevándorlás mellett, és ha rajtuk múlt volna, akkor most déli határkerítés sem lenne.

– fogalmazott a főpolgármester.

Az interjú további részében a Welt már a megváltót látja lelki szemei előtt, azt írják, hogy már csak formaság az előválasztás, hiszen biztos, hogy a 2022-es választáson Karácsony lesz Orbán Viktor kihívója.

Karácsony azt is kijelentette, amennyiben kormányra kerül, akkor Magyarország "többé nem szabotálja az európai politikát" és az Európa-párti országokhoz fog tartozni. A Kínával kapcsolatos viszonyról elmondta, hogy Magyarország kormánya Kína trójai falova lett az unióban, ezen ő változtatna és orvosi termékek és a technológia területén "nem függhetünk majd tovább Kína jóindulatától".

Forrás: Welt, kiemelt kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.