Pesti Srácok

Pofára esés: Ejtette Czeglédyt az ellenzék, már csak Gyurcsányék támogatják a milliárdos adócsalással vádolt baloldali ügyvédet

null

Bár sokáig váratott magára, nyilvánosságra hozta az MSZP-Párbeszéd szövetség is, hogy kit támogat Szombathelyen az előválasztáson. Jött is a hidegzuhany, mármint Czeglédy Csabának, ugyanis nem mellé, hanem Ungár mögé álltak be, akárcsak a Jobbik. Ez pedig nem jelent mást, mint hogy a 6 milliárdos költségvetési csalással vádolt és négy másik büntetőeljárásban is érintett Czeglédyt csak Gyurcsány támogatja... Az őszi előválasztáson a vele szemben a szintén összellenzéki támogatásban bízó Ungár Péter úgy áll ki, hogy az MSZP, a Párbeszéd, a Jobbik és persze saját pártja, az LMP is őt támogatja. Kérdés, hogy Gyurcsány meddig tartja még fenn a rejtélyes véd- és dacszövetséget.

Ahogy arról már írtunk, látványosan fordulnak el a baloldali pártok és eddigi támogatók az egyre cikibbé váló Czeglédy mögül: míg korábban a baloldal arcainak tekinthető politikusok még tüntettek is érte, egy Gyurcsány, Dobrev Klárával és Molnár Csabával még az előzetes tárgyalásán is megjelent, legutóbb amikor vádlottként állt bíróság elé, nem csak hogy Gyurcsányék nem voltak sehol, egyetlen ellenzéki sajtóorgánum sem volt kíváncsi Czeglédy mondandójára, azon kívül sorra szivárognak ki dokumentumok, nyomozati iratok saját köreiből. Legutóbb egy hamisított lehallgatási jegyzőkönyvet dobott be valaki szintén a baloldalról - ami miatt még többen szorulhatnak.

Czeglédy Csaba kétszer már mentelmi joggal próbált szabadulni a 20 év börtönbüntetéssel fenyegetett bűncselekmények miatti büntetőeljárás alól. Most azonban a jelöltség már kevés, mindenképpen mandátumot kell szereznie, csak akkor lesz újból mentelmi joga. Ehhez két út vezet, vagy egyéniben ő nyeri a választást a szombathelyi körzetben, vagy tuti befutó listára kellene, hogy feltegye őt a DK. A lista esetében már az EP-választás is megmutatta, hogy Gyurcsány ügyvédjének csak az utolsó, biztos esélytelen hely jutott. A helyzet most még keményebb, a nagy ellenzéki összefogásban, ha lesz olyan egyáltalán a választáson, az osztozkodásba oda is kellene férnie a fazékhoz, ahol jelentős tülekedés várható. A pártok közötti alkuk miatt az összellenzéki jelöltségtől sokan búcsúznak majd, a DK-ban, ők mind úgy vélik, áldozatukért cserébe tuti listás hely jár.

Czeglédy sokszor megüzente már, sajtónyilatkozatokban vagy a Facebook-oldalán, saját magát tartja a legerősebb baloldali jelöltnek, ő óhajt lenni Hende Csaba kihívója jövő tavasszal. A DK be is állt mögé, ahogy az kell, bár kampányát Gyurcsány és Dobrev nélkül, csendes magányában a szombathelyi haverokkal kezdte meg.

PestiSracok facebook image
Június 8-án kezdte meg az előválasztási kampányt Czeglédy Szombathelyen. Hozzá nem látogatott el a kampány első napjára egy neves politikus sem... A pult mögött az a Szuhai Viktor áll, akit az egyik bűncselekményben érintett iskolaszövetkezetben is foglalkoztattak - Fotó: Facebook/Czeglédy Csaba hivatalos oldala

A vasi városban mindenki azt találgatta az elmúlt hetekben, vajon hova áll a többi párt, kit támogatnak majd. Először a Jobbik jelentette be, hogy ők bizony Ungár Péter mögé állnak be az előválasztáson. Ami sokkal fontosabb kérdés volt az MSZP-s vezetésű településen, hogy Nemény András és a szocialisták hova húznak.

Nos, nem kell tovább találgatni. Szerda reggel nyilvánosságra hozták, miszerint nem csak az MSZP, hanem a Párbeszéd is Ungárt ajánlja a választók bizalmába. A felállás eszerint a következő: Ungár Péter mögött saját pártja, az LMP, a Jobbik, az MSZP és a Párbeszéd, Czeglédynek meg maradt Gyurcsány, ha egyáltalán megmarad...

Czeglédy és Ungár összefutottak a kampánymunka során. Valakinek mintha nem lenne őszinte a mosolya... - Fotó: Facebook/ Czeglédy Csaba hivatalos oldala

Mit is mondhatnánk erre? Bye-bye Csabi!

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.