Pesti Srácok

Üzent a kormány a védőnőknek: köszönettel tartozunk, mindent megteszünk Önökért!

Üzent a kormány a védőnőknek: köszönettel tartozunk, mindent megteszünk Önökért!

Videóban köszönte meg Nyitrai Zsolt és Kásler Miklós a védőnők munkáját vasárnap, a védőnők napján. Nyitrai Zsolt, a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott a kormány Facebook-oldalára feltöltött videóban közölte: mintegy ötezer védőnő teljesít szolgálatot Magyarországon. Köszönettel tartozunk nekik, különösen most, hiszen a koronavírus-járvány idején ott dolgoztak az oltópontokon, és ők szervezték a tizenhat-tizennyolc éves korosztály oltását is – mondta.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere úgy fogalmazott: a védőnők szerepe és tevékenysége szép magyar tradíció, a segítőkészség, együttérzés és a szakmai felkészültség magas színvonala kiemeli az egészségügy dolgozóinak ezen rétegét.

– hangsúlyozta a miniszter. A videóban Lőrinczi Orsolya területi védőnő arról beszélt, hogy a védőnői foglalkozás százhat éves, hungarikumként megbecsült hivatás. A szakma az egészségügyi bértáblába is bekerült, így négylépcsős bérrendezési folyamat indult el. A védőnők nemcsak a várandósokat és a gyermekeket, hanem az egész családot segítik – mondta, majd hozzáfűzte: ez a munka csak elhivatottsággal végezhető.

PestiSracok facebook image

A videót ide kattintva nézhetik meg.

Forrás: MTI, Facebook; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.